2011. március 3., csütörtök

Zöldbableves (zöldbab főzelékből)



Ma megint nem csináltam nagy főzőcskézést, mert más dolgom is volt, nem kevés, meg sokadika is van, úgyhogy előkerültek a maradék ételek, volt amit "eredetiben" ettünk, volt amit átformáltam kissé. Eredetiben maradt a csirkeraguleves és egy kevés borsos tokány, átalakításon esett át a zöldbab főzelék, ebből ma leves lett. Ezeken kívül hideg kaját lehetett még választani (némi kis felvágottat, házi paprikás szalámit, kenőmájast) vagy kolbászos-sajtos összecsukott melegszendvicset. A zöldbableveshez: a maradék kb. 2 adag főzelékhez 1,2 liter forró vizet, egy csapott fehér kanál ételízesítőt és egy teáskanálnyi szárított petrezselyemzöldet adtam, felforraltam, és 4 dkg eperszalag tésztával "gazdagítottam". Nagyon finom, egyszerű, de nagyszerű leves lett. Aki kintről jött, annak duplán jól esett!





Zöldbableves (zöldbab főzelékből)




Az összecsukott melegszendvicset már leírtam régebben, ma az Öcsémtől kóstolóba kapott, már jól kiszáradt házi füstölt kolbásszal és trappista sajttal töltöttem meg a margarinnal megkent szeletelt formakenyeret, és most a sütőszerkezetet is lefényképeztem (hát..., nem sok látszik belőle).







Kolbászos-sajtos összecsukott melegszendvics

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése