2011. március 15., kedd

Sült csülök krumplival és hagymával





A múltkoriban, amikor a kis első csülköt megsütöttük egyik este, nagyon nagy sikere volt, mindenki evett volna még.  Így újra próbáltam ezt az ételt, csak most nem csontlevesben főztem elő a csülköt, hanem sertéshús fűszeres vízben. Utána került a kicsontozott, feldarabolt husi az elősütött krumpli és hagymakarikák tetejére, hogy igazán finom ízek kerüljenek ki a sütőből. Családom szerint így is nagyon finom lett.



Hozzávalók:



  • 1 nagyobb hátsó csülök (nem füstölt)

  • 0,5 liter víz

  • 2 fehér kanál sertéssült fűszer

  • 12 db közepes krumpli

  • 3 nagyobb fej hagyma

  • 2 fehér kanál sertéssült fűszer

  • 1 csapott fehér kanál só

  • kevés olaj



A csülköt az 5,8 literes zepter fazékban, gyorsfőző fedővel főztem szokásos jelzések után 45 percig, a kis főzőkosárban, 0,5 liter vizzel és 2 fehér kanál sertéssült fűszerrel, utána megvártam, míg a pöcök visszaesik. Addig megtisztítottam, megmostam és 3-4 mm-es karikákra vágtam  a krumplit, és sütőpapírral bélelt tepsibe terítettem, ráraktam  fej felkarikázott vöröshagymát, megszórtam a sertéssült fűszerkeverékemmel, és sóval, megöntöztem olajjal, jól elkevertem és 180 fokos sütőbe raktam elősülni. Amíg ez megtörtént, kivettem a főtt csülköt a fazékból, lefejtettem a csontról és felszeleteltem. A csülök megpuhult bőrét is könnyen be lehetett vagdosni. Amikor a krumpli és hagyma már szinesedni kezdett, ráraktam a sertéssült fűszerrel megpergetett csülök darabokat, és szép pirosra sütöttem az egészet.





Sült csülök krumplival és hagymával


2 megjegyzés:

  1. Finom lehetett!Én még csak pörköltnek készítettem és egészben sütöttem csülköt.Viszem a recit, köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom volt. Most ettem meg az utolsó 2 szem krumplit és darabka husit, amit még meghagytak. Örülök, ha jónak találod, és kipróbálod így is:-))

    VálaszTörlés