2011. augusztus 16., kedd

Cukkinikrémleves pirított zsemlekockával





Családunk számára újdonságnak számító levest próbáltam ki, ilyet még soha nem főztem, de ezután biztos gyakran kerül az asztalra, mert nagyon finomra sikerült :)
Hozzávalók: kb. 
50-60 dkg cukkini (két közepesnél kicsit nagyobb darab), 1 fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, pici olaj, 2 fehér kanál ételízesítő, 1,8 liter forró + 2 dl hideg víz, őrölt bors, cayenne bors, ha szükséges ízlés szerint kevés só, fokhagyma granulátum, 1 evőkanál burgonya keményítő. 1 zsemle, pici olaj.
A hagymát felapróztam, a fokhagymát ugyancsak, kevés olajon pár másodpercig pirítottam, aztán rádobtam a héjastól megmosott, felnégyelt, majd vékonyra szeletelt cukkinit, tovább dinszteltem néhány percig. Ráraktam az ételízesítőt, fűszereket, forró vízzel felöntöttem. Kb. 5 perc főzés után már puhára főtt, ekkor botmixerrel simára turmixoltam, visszatettem a tűzhelyre, újra felforraltam. 2 dl hideg vízzel elkevertem a keményítőt, és a leveshez adtam. Néhány pillanatnyi forralás után besűrűsödött, megkóstoltam, kellett még hozzá kevés só és fokhagyma granulátum. A zsemlét 1x1cm-es kockákra vágtam, teflon serpenyőben megpirítottam, a leves mellé kistányéron tálaltam a betétet. Egyszerre mindig csak keveset kell a levesbe tenni, hogy végig élvezhessük a zsemlekockák ropogósságát az ízletes levessel.





Cukkinikrémleves pirított zsemlekockákkal


4 megjegyzés:

  1. Milyen érdekes, hogy ugyanazt főztük mindketten:) A tiéd is nagyon guszta, sőt sokkal egészségesebb és lightosabb is. Én ezt is megenném, imádom a leveseket.

    VálaszTörlés
  2. Finom kis leves! Régen nagymamám szintén zsírban pirított kockával tálalta az ilyen leveseket, én kenyérpirítóban kicsit megpirítom, fokhagymával bedörzsölöm és éles késsel kockázom.

    VálaszTörlés
  3. Trollanyu - engem az lepett meg legjobban, hogy Férjecském nemhogy örömmel megette, de még dicsérte is :). Pedig zöld volt ez a leves, és általában idegenkedik a zöld ételektől:)

    Vicuska - Az olajban sütéstől kap egy kis pussz ízt, és kicsit szaftosabb lesz :), persze szárazon pirítva is biztos isteni, főleg megfokhagymázva!

    VálaszTörlés
  4. Valóban így van, csak ezt a pluszt nem mindenki élvezheti nálunk, ezért megoldás a kenyér szárazon pirítása.

    VálaszTörlés