2011. augusztus 2., kedd

Zöldfűszeres-fokhagymás sült csirke, alatta sült krumplival








A visszafogottabb ebéd után egy finom húsos vacsorát készítettem, mire a család minden tagja hazaért: Zöldfűszeres-fokhagymás sült csirkét, alatta sült fűszeres krumplival A mélyhűtőből vettem ki ezt az öt darab farrészes csirkecombot, felengedés után megmostam, félreraktam. A konyhaablakomban lévő rozmaring tőről öt kisebb (kb. 2  cm-es) mellékágacskát leszedtem, megmosás után a leveleit apróra vágtam. Ugyanígy jártam el néhány szál friss kakukkfűvel is. A zöldfűszerek mellett megtisztítottam még egy fél fej fokhagymát, és annak gerezdjeit is vékony csíkokra vágtam.







A mély tepsimet kibéleltem sütőpapírral, tisztított, megmosott, negyedelt és kissé bezott, citromborssal megszórt újkrumplit terítettem bele (12 nagyobb krumpliból). Ráraktam a szintén kissé megsózott, citromborssal beszórt csirkedarabokat, amelyeknek mindkét oldalát meghintettem az összevágott zöldfűszerekkel és fokhagyma szeletkékkel. Közben a sütőt 200 fokosra előmelegítettem. A tepsit alufóliával lefedtem és a sütőbe raktam. 1 órán át sütöttem fólia alatt, 200 fokon. 










Kb. háromnegyed óra múlva másik, laposabb peremű tepsire kis alufólia "tálcát" készítettem, és beraktam átforrósodni a csirkés tepsi fölé, kb. 10-15 percre. Amikor az 1 óra sütési idő letelt, levettem az alufóliát és a csirkedarabokat óvatosan áttettem a másik, felforrósított tepsin lévő alufólia "tálcára". A krumplin lévő levet óvatosan leöntöttem, a sütőt 250 fokra állítottam, és még kb. 20 percig sütöttem külön tepsin a krumplit és a húst. 










Utána azonnal tálaltam az éhes családnak. Mindenkinek nagyon ízlett, bár először, amikor a zöldfűszereket említettem, igencsak elkeseredett arcot vágtak. Persze nagyon lényeges, hogy ezekből az illatos fűszerekből nem szabad túl sokat használni, mert a túl domináns fűszeríz elronthatja az ételt. Úgy tűnik, sikerült éppen jól eltalálni a mértéket, mert a család hatalmas étvággyal tüntette el a végeredményt :) !! 







Zöldfűszeres-fokhagymás sült csirke, alatta sült krumplival




5 megjegyzés:

  1. Nagyon gusztusos, én is szívesen eltűntettem volna:)A zöldfűszerek használatától sokan félnek, pedig nagyon fel tudja dobni az ételeket.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, egy husi jutott volna Neked is :)!! Szerintem is, de csak ha mértékkel használjuk !!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szerettem volna ezt a fogást. A kakukkfű és rozmaring nagyon jól illenek a csirkéhez. Én is gyakran használom őket. :))))))

    VálaszTörlés
  4. Maria, nem csalódtam Benned:) Tudom, ha benézek hozzád, mindig valami finomságot találok:)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Roza, nagyon örülök!! Köszönöm :D!!

    VálaszTörlés