2011. augusztus 30., kedd

Sárgarépán sült fokhagymás-rozmaringos nyúl - krokettel







Tegnap egy ismerősünktől kaptunk 2 fagyasztott nyulat. Nagyon örültem, mert ez újabb kísérletezésre ad lehetőséget :). Miután kiolvadtak a nyulak, a mai vacsorához felhasználtam a hátsó combokat, és a lapockákat. A combokat először az ízületnél ketté vágtam, aztán a felső combokat a csont mentén még megfeleztem, hogy a húsok jobban be bírják venni a fűszereket és hamarabb megpuhuljanak. A nagy mély tepsimet kibéleltem grill alufóliával, úgy, hogy ráhajtható legyen a húsokra a fólia. Az alufóliára pici olajat locsoltam, majd ráfektettem 12 db megtisztított, megmosott keresztben kettévágott sárgarépát, 2 jókora hagymát negyedelve aztán szétszedve, erre következtek az alaposan megmosott nyúl darabok, majd egy fej fokhagyma gerezdekre szedve, tisztítva. A húsokat megszórtam kevés sültcsirke fűszerkeverékemmel, ételízesítővel és sóval, majd rozmaring levelekkel.













Ráhajtottam az alufóliát és körben lezártam a "csomagot". 180 fokra előmelegített légkeveréses sütőbe toltam és másfél órán át sütöttem. Amíg a sárgarépán sült a fokhagymás-rozmaringos nyúl, eszembe jutott, hogy vasárnapról van még maradék főtt krumplim. Ezt krumplinyomón átnyomtam, 84 dkg lett a hideg törtkrumpli. Ütöttem bele 1 tojást, tettem hozzá egy csapott fél fehér kanál sót, és annyi rétes lisztet, hogy formázható masszát kapjak. Valószínű, hogy az új krumpli miatt, először jónak tűnt a massza, aztán elkezdett belágyulni, emiatt kissé nehézkes lett a formázása. A tésztát egy hosszú hengerré formáztam, aztán szeleteket vágtam belőle, amiket megcsavartam kicsit, így csavart krokettjeim lettek. Forró olajban sütöttem szép pirosra őket.


















Ez csak az első néhány darab, lett egy nagy tállal. Másfél óra sütés után megnéztem a nyulat, puha volt, ezért leszakítottam a fedő alufóliát, és a nyuszit még pár percre visszatoltam a sütőbe, hogy egy kicsit még süljön 250 fokon. 5-10 perc múlva már mindenki nagyon enni akart, ezért kivettem a nyulat és a krokettel tálaltam.







 Mire a fénykép elkészült, már hiányzott a húsból. Úgy tűnik sikerült eltalálnom az ízesítést, mert a család úgy falta, mint akik még nem ettek a héten :D.









4 megjegyzés:

  1. Mi is nagyon szeretjük a nyúlhúst, te nagyon finomra készítetted.

    VálaszTörlés
  2. Egyszer ettem nyúlhúst csak, nem rossz és azt mondják nagyon egészséges húsféle. A tied nagyon guszta lett:)

    VálaszTörlés
  3. Hű ez igen, királyi lakoma. Nagyon szeretem a nyúlhúst. Isteni ez a változat. :)))

    VálaszTörlés
  4. Kati, Trollanyu, Petra - Köszi :D

    VálaszTörlés