2011. augusztus 30., kedd

Tegnapi vacsoránk: Csirkeleves, rántott csirke, sertésmáj, és karfiol, zöldséges rizzsel

Tegnapelőtt este hazaértek a fiúk. Ígéretemhez híven körömpörkölttel vártam Őket, amit köményes főtt krumplival, és friss kenyérrel tálaltam. Öröm volt nézni, ahogy ettek, közben ment az élménybeszámoló. Legnagyobbikom sziporkázott, majd megszakadtunk a nevetéstől, ahogy elmesélte a történteket. Legkisebbikem csak néha-néha szólt közbe, Ő inkább a vacsorára koncentrált. Biztos minden családban van rossz evő gyerek, hát nálunk Legnagyobbikom olyan. Még nem tudtam rájönni, hogy kellene evésre bírni. Így most is inkább a mesélésé volt a főszerep, Ő kevesebbet evett. Pedig állítólag az üdülés alatt folyamatosan és sokat kajált, és hízott is. Legkisebbikem meg fogyott egy kilót. Aztán kicsit később a barátnők is csatlakoztak hozzánk - amikor már mindenki lepakolt otthon, felfrissítette magát és otthon is megosztották az üdülés élményeit -   kellemes, sok nevetéssel fűszerezett estét töltöttünk együtt, vagy fél 12-ig ment a sztorizgatás hideg citromos sörök kíséretében. 
Tegnap már a munkáé volt a főszerep, egész nap dolgoztunk, aztán estére összeütöttem egy aránylag gyors vacsorát, igyekeztem mindenki kedvére főzni. Először is levest, mert a múlt héten nem ettek a fiúk levest, hiányzott már nekik és persze nekünk öregeknek is jólesik  a finom  húsleves




Csirke levescsomagból főztem, és  csirke felső combokból (amit lebőröztem, hogy ne legyen olyan zsíros), jól bezöldségelve (2 db sárgarépa, 1 db petrezselyem gyökér, fél zellergumó, 1 db hagyma, darabka zöldpaprika, 1 csokor petrezselyemzöld a mélyhűtőből, 3 fehér kanál szitált ételízesítő, 2,6 liter víz) szokásos módon, gyorsfőző fedővel, jelzések után 8 percig, utána gyorsan visszahűtöttem a fazekat, kiszedtem a húsokat, amiket rántott csirkének szántam (5 felsőcomb és 2 szárny). Amíg a leves főtt, nagyobb edényben 1 liter szitált ételízesítővel felforralt vízben megfőztem kb 12 dkg 8 tojásos csigatésztát, és a levest arra szűrtem át, megszórtam őrölt borssal és szárított petrezselyemzölddel. 




Közben a rizst is elkészítettem szintén zepter edényeknél leírt szokásos módon 1 fej hagymából, kevés olajjal, fél csomag finom főzelék alapból, 3 főzőtasak (37,5 dkg) paraboiled rizsből, egészen apróra vágott karfiol rózsákkal, 2 fehér kanál ételízesítővel, őrölt borssal, 1 liter forró vízzel, 1 fehér kanál szárított petrezselyemzölddel




A rántott karfiolhoz nagyobb karfiol rózsák közepéből vágtam ki kb. ujjnyi vastag szeleteket, (a két oldalról leeső részeket főztem a rizsbe) és a rizs gőzén pároltam kb. 20 percig. Nem kell megijedni a hosszú párolási időtől, a gőzben párolástól nem esett szét a karfiol, inkább kissé ropogós maradt. Panírozás előtt sóztam meg.
A rántott májhoz kb. 40 dkg  sertésmájat éles késsel kb. azonos vastagságú szeletekre vágtam, nem sóztam be.  Végül már csak a panírozás és sütés volt hátra. Először az előfőzött csirkét, majd a májat, végül a karfiolt paníroztam be szokásos módon, először rétes lisztbe, aztán kevés sóval elhabart tojásba, végül zsemlemorzsába, és forró olajban, de a hőt kb. háromnegyedére mérsékelve sütöttem meg mindent. A rántott májat a sütés után sóztam meg.  Mindenki kedve szerint választhatott a rántottakból. Én  májat és karfiolt választottam, nagyon finom volt. A többieknek is nagyon ízlett minden.
Nem tudom mi volt az oka, de olyan fáradtság gyűrt le tegnap, hogy még blogolni sem volt erőm, így most utólag kerítettem sort a bejegyzésre.




8 megjegyzés:

  1. Szeretem az egész menüdet. Szívesen járnék hozzád enni. ;DDDD

    VálaszTörlés
  2. Én is csatlakozom Petrához és jövünk hozzád kosztosnak :) de én ebédre kérném, ha lehetne :) és hus helyett csak karfiolt kérnék :)

    VálaszTörlés
  3. Szívesen mennék haza én is minden nap ilyen sok finomságra:) Nagyon guszta minden, jól elkényezteted a fiúkat. A barátnők is ilyen ügyesek a konyhában? Mert ha nem, akkor tréningre kell őket fognod:)

    VálaszTörlés
  4. Marcsi!Azt hiszem lennénk egy páran akik befizetnének hozzád ebédre!:-)Annyira finom lehet!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Petra, Viki, Trollanyu és Nelli! De aranyosak vagytok, hogy ezt mondjátok. Köszönöm!!
    Trollanyu - Állítólag a barátnők is ügyesek, majd kiderül, ha odáig jut a dolog :).

    VálaszTörlés
  6. Mária,csatlakozom a kosztosokhoz,bár hizlal,de kit érdekel!!!

    VálaszTörlés
  7. Ez igen, sok finomságot sütöttél - főztél.

    VálaszTörlés
  8. Mellissina2 - Oké :D

    Kati - köszönöm :)

    VálaszTörlés