2017. június 26., hétfő

2017. 25. heti menü

Apukám előző hét szombatján váratlanul kórházba került, minden nap látogattuk Mamival meg Legkisebbikemmel. Reményeink szerint a jövő héten hazaengedik. 

Ezeket ettük a héten:

Hétfő:
Málnalekvár 
Szüleim kertjében termett málnából kaptunk jókora adagot. Amit nem bírtunk csak úgy megenni, abból málnalekvárt főztem. Egy közepes (24 cm átmérőjű) kerámia bevonatos serpenyőt teleraktam a gyönyörű hibátlan málnaszemekkel, megszórtam 6 púpos evőkanál cukorral és addig főztem folyadék hozzáadása nélkül, míg sűrűsödni kezdett. Kihűlés után jól megkóstoltuk, a megmaradt lekvárt tálkában, folpackkal letakarva  hűtőbe tettük. Könnyű vacsorára, vagy reggelire egy bögre tejeskávéval vagy anélkül is isteni. 


Mást nem főztem, szombatról maradt bablevest, vasárnapról maradt sült oldalast, tökfőzeléket, fordított töltött csirkét ettünk, aki egyiket sem kért, a hűtőből választhatott sonkát, kolbászt, sajtot.

Kedd:
Krumplis pogácsa sajtszórással - hétvégéről maradt törtkrumpliból


A gyerekek úgy ették, mintha zsömle lett volna, kettévágták, megkenték margarinnal és sonkát tettek bele. Én csak úgy magában ettem, úgy is finom volt. 

Szerda:
Zöldbabfőzelék fasírttal
(friss zöldbabból, ami szintén Szüleim kertjében termett),  gyorsfőző fedővel, mint  ITT -  azzal a különbséggel, hogy tejföl mellett joghurt is volt a habarásban, chilit és fokhagyma granulátumot csak azután tettem bele, miután Bogikának vettünk ki belőle, ja, és kapor, meg ecet se került most bele.




Csütörtök:
Zöldborsópaprikás csirkemellel, belefőzött nokedlivel

Szinte ugyanúgy készült, mint ITTcsak most a köretet is belefőztem, így egy finom, laktató egytálételt kaptunk.  (A borsó ugyancsak Szüleim kertjéből.)

Ezeket használtam hozzá:
Kevés olaj, 1 nagy fej vöröshagyma felaprítva, 1 kisebb csirkemell bőr és csont nélkül, csíkokra  vágva, 50 dkg frissen fejtett zöldborsó, 1-1 fehér műanyag kanál ételízesítő és só, 2,5 fehér kanál fűszerpaprika, kb. 1,6 l víz, 40 dkg lisztből 1 tojásból és kevés hideg vízből készült galuska. Hagyományosan kezdtem a pörkölt főzését, hagyma dinszteléssel, aztán rákerült a csirkemell, fehéredés után a zöldborsó. Amikor az is felforrósodott, megszórtam a fűszerekkel és forró vízzel felöntöttem. Forrás után kb. 25 percig főztem, akkor szaggattam a lébe a rengeteg galuskát.  Érdemes kipróbálni!

Péntek:
Krumplis lángos (ez is maradék margarinos törtkrumpliból) - csak úgy magában sóval, fokhagymásan-tejfölösen, vagy reszelt sajttal

Este újabb adag málnalekvár készült, ugyanúgy, mint a hét elején.

Szombat:
Rizseshús csirke farrészekből és lebőrözött, filézett, apróra vágott csirke felső combokból, csak kis ételízesítővel és sóval, hogy Bogika is megkóstolhassa. Ez most nem parboiled rizs volt, de nagyon finom ízű, és nem is főtt szét. Megjegyeztem.


Vasárnap
Petrezselymes-burgonyás brokkolikrémleves - egy brokkoli megtisztított, apróra vágott szárából, 2 pici krumplival, 1 szál petrezselyemgyökérrel, a levesbetét apróra szedett brokkolirózsa.

Rántott csirkecombfilé és rántott sajt sültkrumplival, majonézzel

2017. június 19., hétfő

2017. 24. heti menü

Ezeket ettük a héten:

Hétfő:
Húsleves előző napról


Kapormártás bundás kenyérrel
A kapormártás szinte ugyanúgy készült, mint ITT, csak most kevesebb tejfölt (2 púpos evőkanál) és mellette néhány kanál joghurtot is kevertem bele.  Nagyon finom lett!



Kedd:
Petrezselymes rizses hús csípős csalamádéval


Szerda:
Karfiolleves kiskagyló tésztával


Paprikás krumpli nokedlivel, pár karika kolbásszal


Csütörtök:
Karfiolleves előző napról - erről nem készült kép
Szalonnás - "lecsós" rántotta néhány szeletke szalonnával, hagymával, hegyes-erős paprikával és paradicsommal


Péntek:
Tojásos rántott leves jó csípősen, pirított kenyérkockával - ezt mindig Apucival ketten ettük, most egyedül csak én ettem


Ropogós bőrű sült csirke alsó- és felső combok margarinos törtkrumplival - a csirkén most csak só volt, mégis isteni volt


Szombat:
Bableves gyorsfőző fedővel főzve, zöldségekkel, füstölt szalonna bőrrel






Vasárnap:
Csirke mell- és combcsontokból leves cérnametélttel



 Fordított töltött csirke - most lebőrözött, felszeletelt csirke felsőcombból, májas töltelékkel,  



vagy sült oldalas, hozzájuk kétféle köretet lehetett választani: vagy margarinos törtkrumplit, vagy burgonyás-kapros-joghurtos-tejfölös tökfőzeléket*.


* 1 kisebb tök tisztítva, kimagozva, nagy lyukú reszelőn lereszelve, 3 db kisebb burgonya tisztítás után ugyancsak nagy lyukú reszelőn lereszelve, kevés víz, ételízesítő és/vagy só, meg egy csokor aprított kapor hozzáadásával puhára párolva, joghurtos-tejfölös habarással (pici hideg víz, 1,5 evőkanál rétes liszt, 2,5 evőkanál joghurt, 2 evőkanál tejföl) behabarva.



2017. június 11., vasárnap

2017. 23. heti menü

Ezeket ettük a héten:

Hétfő: 
Legkisebbikem Párjának szülinapja volt, a legkedvencebb ételével szerettem volna kedveskedni, ezért Krumplis tészta készült,saját gyúrású házi tésztából


Kedd:
Nem főztem, vasárnapról maradt húslevest, hétfőről maradt krumplis tésztát, ettünk, aki nem kért hideget ehetett. Szüleim kertjében termett friss zöldborsót fejtettem ki egy nagy táskával.

Szerda:
Zöldborsóleves friss borsóból, új zöldségekkel, sok petrezselyemzölddel, nokedlivel, ahogy a család és Apuci legnagyobb kedvence is volt. 



Kolbászos-virslis csípős mártás vagy tejfölös-sajtos tészta a saját készítésű széles metélttel. Isteni volt :) !!
A mártás hozzávalói: 1-2 evőkanál olaj, egy kis fej hagyma fele felaprítva, fél hegyes erős paprika vékonyra szelve, 2 szál Pikok bécsi virsli hosszában kettévágva és nagyon vékonyra szelve, 20 szelet füstölt kolbász nagyon vékony csíkokra vágva, kávéskanálnyi csípős piros arany, fél fehér kanál fűszerpaprika, 250 gr passzírozott paradicsom, 250 ml víz, pár csepp folyékony édesítő, egy nagy csipet oregánó. 
Először a hagymát és paprikát dinszteltem meg kevés olajon, aztán ráraktam a virslit és kolbászt, fűszereztem, felöntöttem a paradicsommal és vízzel és kb. 15 perc alatt fedő alatt készre főztem.

A saját készítésű tésztához 1,2 l vizet forraltam, szokás szerint ízesítettem sóval, és kevés olajat is tettem a vízbe, majd a tésztát, és újraforrás után elzárt tűzhelyen fedő alatt főztem 7 percig. 


Csütörtök:
E heti krumplis pogácsánk tejföllel és darabolt szalámival hajtogatva, tetején sajt szórással.
A tésztát kelesztés után kinyújtottam, tejföllel lekentem, darabolt szalámival megszórtam, és meghajtogattam, majd újabb kelesztés után kiszaggattam, a tetejét is lekentem tejföllel, sajttal megszórtam, 200 fokra  előmelegített légkeveréses sütőben kb. 22 perc alatt sültek ilyen szép pirosra. 20 db nagy pogácsa lett + 8 db "potyadék"-ból összefogott. - Isteni volt :)!

Péntek:
Egyéb dolgom miatt főzés mentes nap - a hét előző napjairól maradt borsóleves, széles metélt, pogácsa, vagy hideget lehetett választani.

Szombat: 
Legkisebbikem kérésére csirkepörkölt készült, lebőrözött, kicsontozott, feldarabolt csirke combokból. A bőrt kidobtam, a csontokból levest főztem, ami most nem lett olyan szép átlátszó, mert a Bogikának megfőzött, és pürésítve adagokban lefagyasztott zöldborsó főzőlevét is felhasználtam hozzá. (A borsó Szüleim kertjében termett).


Vasárnap:
Csirkeleves csigatésztával - együtt főzve, gyorsfőző fedővel, szokásos jelzések után kikapcsolt tűzhelyen 7 perc alatt

Mátrai borzas szelet csirkemellből fokhagymás tejföllel, sültkrumplival

2017. június 5., hétfő

Házi tészta


Hosszú idő után újra rászántam ma magam a tésztagyúrásra. Régen, sok évvel ezelőtt sok tésztát készítettem, akkor még tésztagéppel. Manapság már nincs tésztagépem, ez azonban nem tartott vissza. Úgy, ahogy Anyukám csinálta régebben, nyújtófával készült a tészta, tiszta, lisztezett asztalon, mert még gyúródeszkám sincs, mégis lett házi gyúrt tésztám. 

Hozzávalók: 
4 friss tojás (összesen 200 gr), kb. 80 gr hideg víz, 500 gr liszt, kb. fele-fele arányban rétes és finom liszt. 

A fenti anyagokból teljesen sima, szép fényes tésztát gyúrtam, amit 4 részre osztottam, és 4 szép kis cipóvá alakítottam. Lisztezett asztallapon nejlonnal letakarva pihentettem 20-25 percig, aztán egyenként szép vékony lappá nyújtottam.



Mind a négy lapot négy széles csíkká vágtam

Terítővel letakart foteltámlára sorakoztattam száradni


Aztán egy részét (28 dkg-ot)  kockára vágtam (persze vágódeszkán, hogy az asztalt ne vagdossam össze) - ez azonnal felhasználásra került krumplis tészta lett belőle


A nagyobb részéből széles metélt készült (kb. 50 dkg) ezt sütőpapírral bélelt tálcára terítettem száradni, későbbi felhasználásra.


Magam is elcsodálkoztam, hogy milyen örömöt okozott és milyen sikerélménnyel töltött el, hogy ilyen szép és csodásan finom tésztát sikerült készítenem még annyi év után is.

2017. június 4., vasárnap

"Rumos"-diós muffin


Pünkösd vasárnapján késő délutáni nasinak készült ez a muffin. Nagyon egyszerű, és mégis nagyon finom - legalábbis nekem nagyon bejött. A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében összekevertem, kiolajozott 12-es fém muffinformába ill. 2 db kávéscsészébe töltöttem, tetejükre 1-1 szép szem diót tettem és irány a 170 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütő kb. 25 percre.  Alig vártam, hogy langyosra hűljön, már kóstoltam is, és nem kellett csalódnom.

Hozzávalók: 
15 dkg margarin, 15 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 tojás, 15 dkg baracklekvár, fél üvegcse jamaicai rumaroma, 15 dkg darált dióbél, 15 dkg finom liszt, fél csomag sütőpor, 1,5 dl tej, annyi szem dió, ahány muffin

Ennyi!