2011. március 2., szerda

Krumplival és hagymával sült csülök







Majdnem elfelejtettem, hogy a csontlevesben előfőztem egy kis első csülköt a disznótoros csomagból, azzal, hogy jó lesz majd  "pékné módra" sült csülöknek. Szerencsére középső Fiam nagyon éber, ha főzésről-ételről van szó, hát ma elővettük és megsütöttük. Mivel elő volt főzve, és nem túl nagy volt a hús, ezért nem tartott sokáig, de sajna nem is volt  nagy adag. Pedig nagyon finomra sikeredett.

Hozzávalók:




  • 1 előfőzött kis első csülök

  • 7 db közepes krumpli

  • 2 db nagyobb vöröshagyma

  • sertésfűszer keverékem, só

  • olaj










A krumplit, hagymát megpucolta a középső Fiam, én csak megmostam és felszeleteltem. A kis zepter tepsimet kiolajoztam és beleterítettem a felkarikázott krumplit és hagymát, amit megszórtam sertés fűszerkeverékemmel, és sóval, majd meglocsoltam kevés olajjal, kézzel jól összekutyultam, és 180 fokra állított sütőbe toltam elősülni. Amikor már puhának éreztem a krumplit és színesedni kezdett, szedőlapáttal összekevertem, a közben csontról leszedett, felszeletelt, bevagdosott bőrű, és szintén megfűszerezett húsokat ráraktam, meglocsoltam olajjal, és visszaraktam a sütőbe. Nem néztem mennyi idő alatt sült meg, de isteni illatokkal töltötte be a konyhát, és gyönyörű volt, amikor kivettem. Több is elfogyott volna belőle.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése