2019. augusztus 28., szerda

Újra itthon

Egy hét kórház után újra itthon vagyok. Bal oldali térdprotézis beültetve. 30 nap has-szuri és ugyanannyi fáslizás, sok kímélet, sok gyógytorna és 6 hét mankózás vár rám, de remélem utána jobb lesz.



2019. augusztus 18., vasárnap

Bogika szülinapja

Bár a szülinapja csak 27-én lesz igazából, tegnap előrehozott szülinapot ünnepeltünk, Bogikánk 3. szülinapját.  Én javasoltam a Fiaméknak, hogy tartsuk meg most, mielőtt  bemegyek a kórházba, mert nem tudhatjuk mikor engednek haza. A szülinapozással ugyanis haza akartak várni, hogy én se maradjak ki. Anyukám sajnos három hétig volt kórházban a térdműtét után, nem lehet tudni, hogy nekem hány napot kell benn töltenem, ha  21-én megcsinálják a műtétet, ki tudja, hogy 27.-ig kiengednének-e, ezért úgy gondoltam, inkább ünnepeljünk előbb, mint utóbb. Szűk családi körben, csak Szülei, másik Nagyszülei, Nagybátyja és egyik Dédije volt itt az ünneplésen, összesen nyolcan voltunk, de így is nagyon jó kis szülinap volt. Míg Kicsikém délutáni álmát aludta, Szülei elhozták a tortát, feldíszítették a lakást, mikor felébredt csini ruhácskába öltözött, és mikor megjöttek a vendégek ünnepelhettünk. A köszöntések és a tortázás után már játszottunk is a frissen kapott játékokkal, nagyon jól éreztük magunkat. Hoztam pár képet a nagy napról. 

Innen is nagyon boldog születésnapot kívánok édes kicsi Bogikám










2019. augusztus 16., péntek

Sült oldalas Zepter lábasban "sütve"



Már többször írtam, hogy a sütőnk borzalmas állapotban van, a legegyszerűbb dolgok is dupla annyi ideig sülnek benne, mint egy elektromos sütőben. Néha, ha sültet kívánunk, elő szoktam főzni levesben a húst (leginkább csirkecombot), utána meggrillezem a mikró grill fokozatán. Most sertés oldalast vettünk, mert már olyan régen volt, de nem akartam a húst 4-5 órán át sütni, de lében előpárolni sem, ezért más megoldáson gondolkodtam. Azt találtam ki, hogy a nagy Zepter lábas aljára lefordítva beteszem a reszelő betétet,


annyi vizet öntök bele, ami épp elfér alatta úgy, hogy forrás után se érjen a húshoz. A sertéssült fűszeremmel befűszerezett húsokat erre a betétre állítottam szép sorban, majd lefedve először nagy lángon felforraltam, aztán kb. 2 órán át takarékon hagytam párolódni. Amikor puha volt a hús néhányat átraktam a mikró crisp-grill táljára és 15 percig grilleztem. Finom sült lett belőle. De csak annyit grilleztem meg, ami a tálra fért, a többi hús a Zepter lábasban hűlt ki. Kihűlés után fém tálba szedtem és folpackkal letakarva a hűtőbe tettem.


Másnap aztán Legkisebbikem megkóstolta a nem grillezett húsokat is, és azt mondta isteni, olyan mint a legfinomabb sült. Örültem, hogy sütő nélkül is sikerült finom oldalast készíteni A módszert más húsféléken is ki fogom próbálni, hátha mással is ilyen jó lesz a végeredmény.