2017. január 30., hétfő

2017. 4. heti menü

Ezeket ettük a héten:
Hétfő: 
Közkívánatra "gombóc leves". Igaz nem gömbölygettem gombócokat, de ez is krumplis tésztából készült, mint a múlt héten, mert akkor nagyon "bejött" mindenkinek. 
Most 35 dkg margarinos törtkrumpliból és 25 dkg lisztből (fele finom, fele rétes) készült a tészta, kb. fél fehér csapott kanál sóval, de tojás nélkül. Így kicsit lágyabb lett a tészta, mint legutóbb. Vékony rudakat sodortam belőle, majd 4-5 mm-es darabokra vágtam, úgy főztem a levesbe.  Az alaplé ugyanúgy készült, mint a múlt héten. 
Szardíniás tészta
A mártás hozzávalói: 1/4 fej hagyma felaprítva, 2 olajos szardínia konzerv, fokhagyma granulátum, ételízesítő, oregánó és bazsalikom ízlés szerint, kb. 2 dl Nostia passzírozott paradicsom, kevés víz, amivel kiöblítettem a paradicsomos dobozt.



Kedd:
Zöldbabfőzelék csirkecomb fasírttal



Csirkecomb fasírt





Szerda: 
Zöldbableves virslivel - a maradék zöldbabfőzelékből 



"Öreg"  



Csütörtök: 
Brassói apró pecsenye csemege uborkával - most 4 db lebőrözött, csontjáról lefejtett, apróra vágott pulyka szárnycomb húsból, hagyományosan, fedő alatt puhára párolva, majd kissé lepirítva. Két hete ennek a csontjából készült a csontleves csigatésztával. Még ugyanennyi feldarabolt pulyka szárnycomb hús várja a fagyasztóban, hogy valami hasonlóan finom étel készüljön belőle.



Péntek:
Megint a maradékfelhasználás jegyében
Lebbencsleves


Majdnem carbonara, - Szalonnás-tojásos tészta


Fánk


Szombat:
Egész nap "jöttünk-mentünk-intézkedtünk" :)  nem főztem és nem sütöttem semmit.
Hideg kaját ettünk. Szendvics, tepertő, erdélyi szalonna, piros arany, ilyesmik.

Vasárnap:
Csirke mellcsontokból leves hagyományosan főzve, cérnametélttel


Legkisebbikem már jó ideje emlegette, hogy de jó lenne egy kis marhapörkölt, ezért főztünk egy kis marhapörköltet  tésztával - most hagyományosan, lassan, jó sűrű szaftúra - még holnapra is maradt belőle :)



Brownie

2017. január 29., vasárnap

Brownie a "csokicsoda"


Életem első brownie-ját sütöttem meg ma. Régebben valahogy nem vonzottak a túl csokis dolgok,  - de ez mostanában megdőlni látszik. A fiatalok nagyon szeretnek mindent, ami csokis, így a napokban átnéztem pár brownie receptet a neten és rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan nagy ördöngősség az elkészítése, mint eddig gondoltam. Ahogy említettem, több receptet is áttanulmányoztam, és mindegyikből kivettem ami tetszett, míg összeállt a saját receptem. Olyan finom lett az így készült süti, hogy szó szerint betegre ettem magam belőle. Mert bármennyire is isteni, úgy tűnik a gyomrom továbbra is tiltakozik a nagyon csokis, édes dolgok ellen. 
Hozzávalók: 
20 dkg étcsoki (45 %-os, olcsóbb fajta, Lidl-s), 20 dkg vaj, 4 db M-es tojás, 25 dkg finomabb szemű kristálycukor, 1-1 evőkanál vanília és rum aroma, 1 alaposan lemosott narancs reszelt sárga héja, 12 dkg finom liszt, 3 dkg holland kakaópor, 1 csipet só elvileg még kellett volna bele, de azt kifelejtettem.  A tepsi kikenéséhez margarin és pici finom liszt.
Az apróra tördelt csokoládét és a felkockázott vajat gőz fölött felolvasztottam, majd hagytam egész langyosra hűlni. Közben kissé kikevertem 4 egészt tojást cukorral, az aromákkal, belereszeltem a narancs héját, hozzáadtam a lisztet és kakaóport, majd az olvasztott csokit is hozzákevertem, a masszát margarinnal kikent, lisztezett kis Zepter tepsibe öntöttem és elegyengettem. 
A sütőt az előkészületek kezdetén 175 fokra és légkeverésre állítva előmelegítettem, a sütit 20 percig sütöttem így, majd kivettem és hűlni hagytam. Nagyon nehezen vártam ki, hogy darabolhatóra hűljön és megkóstolhassuk. Ízében isteni csokis, és leginkább a sportszeletre hasonlított, szinte abbahagyhatatlan volt, ez lett az én vesztem. Biztos máskor is megsütöm ezt a finomságot, de igyekszem, hogy ne esek abba a hibába, mint ma. 

2017. január 27., péntek

Fánk


Ma Limara receptje alapján sütöttem fánkot, köszönet érte. Igaz, se nem farsangi se nem szalagos, de elképesztően finom lett. Tulajdonképpen nekem sosem hiányzott a "szalag" a fánkról, anélkül is mindig nagyon szerettem. Már az okát se kutatom, hogy az enyém miért nem szalagos, egyszerűen csak jó alaposan megesszük. Nekem ebből a mennyiségből 15 db lett, csak mire a fényképezésre került a sor, kettőt már megkóstoltam :).
Hozzávalók: 
60 dkg finom liszt, 2,5 dl tej, kb. 3,5 dkg élesztő, 4 evőkanál cukor, 4 tojás sárgája, 0,5 dl rum, 1 csipet só, kevés reszelt narancshéj, 8 dkg margarin (mert vaj nem volt itthon).  
Először az élesztőt futtattam fel kb. 1 dl langyos tejben, amiben 2 mokkáskanál cukrot is feloldottam előzőleg. Aztán kimértem a lisztet, kicsit megmelegítettem a mikróban, majd belekevertem a sót, cukrot, belereszeltem a narancshéjat,  hozzáraktam a tojássárgákat, rumot, majd a felfuttatott élesztővel és a maradék langyos tejjel elkezdtem dagasztani. Először elég ragacsosnak tűnt a tészta, de mikor a kissé megolvasztott margarint is beledolgoztam, akkor gyönyörűen összeállt, a dagasztás végére pedig gyönyörű, sima, se nem lágy, se nem kemény tésztát kaptam. Folpackkal és konyharuhával letakarva  sütőbe raktam, amit alsó-felső sütésre és 25 fokra állítottam, amikor a sütő már kellemesen meleg volt, kikapcsoltam. A duplájára kelt a tésztát, tiszta, olajozott munkafelületre borítottam, kicsit ellapogattam, és nagy pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Hagytam még pár percet kelni, míg az olaj megmelegedett, majd a fánkok első oldalát fedő alatt, a másik oldalát fedő nélkül szép pirosra sütöttem. Törlőpapírral bélelt tányérra szedtem az elkészült darabokat, és megtöltöttem baracklekvárral a mélyedéseket, de a porcukrozást kihagytam. Nagyon finom lett.  Azon melegében jó alaposan megkóstoltuk, annyira, hogy alig pár darab maradt kóstolás után. 

2017. január 26., csütörtök

"Öreg"


Eredetileg krumplis tarhonyát akartam főzni, de hiába kutattam a tésztás szekrényemben, nem találtam tarhonyát. Gyors áttervezésbe kezdtem. Mivel fodros nagykocka tésztát találtam, eszembe jutott, hogy olyan régen volt már "öreg", hogy az idejét se tudom. És végül is hasonlít a krumplis tarhonyához, ez is egy egyszerű paraszti egytálétel. A mi családunkban soha nem készült, először Férjem családjánál kóstoltam Szolnok megyében,  drága jó Rózsi mamája készítette, és nekem első pillanattól kezdve ez is nagyon ízlett. Visszanéztem és meglepődve tapasztaltam, hogy a blogban még nem szerepel, hát most pótolom, hogy ez is meglegyen itt is. (A Kulináris Világnál vezetett "szeretek főzni" c. blogban végül megtaláltam, ott hatalmas mennyiség van leírva, most persze jóval kevesebb hozzávalót használtam.)
Hozzávalók: 
2 nagy evőkanál füstölt szalonna zsír, 35 dkg 4 tojásos fodros nagykocka tészta, 3 db közepes krumpli hámozva, hosszában négybe vágva és kb. 2 mm-esre felszeletelve, egy nagy fej hagyma fele felaprítva, néhány kolbászkarika, néhány darabka zöldpaprika, só, fokhagyma granulátum, fűszerpaprika ízlés szerint, kb. 1,3-1,4 liter meleg víz.
A tésztát füstölt szalonna zsírján barnára pirítottam, majd ráraktam a krumplit, hagymát, zöldpaprikát, kolbászkarikákat. Alaposan elkevertem sóztam, és az edényt félrehúzva ráraktam a fűszerpaprikát. Gyorsan azzal is elkevertem és azonnal felöntöttem forró vízzel. Ízesítettem még fokhagyma granulátummal, és lefedve, takarékon 20 perc alatt készre főztem. Csemege uborkával tálaltam. A gyerekek rácsodálkoztak amikor mondtam, hogy öreget főztem,  Legkisebbikem nem is emlékezett rá, hogy valaha ilyet evett volna, a Párja meg még soha nem evett ilyet, de biztos ízlett nekik, mert mindketten jóízűen ették. Én imádtam, csakúgy, mint régen. Igaz, nem egy elit kaja, de egyszerűsége ellenére is nagyon finom. 
 

Csirkecomb fasírt

Zöldbabfőzelék feltétjeként készült ez a fasírt. Már jó ideje leginkább csirkehúst eszünk, ritkán pulykát, vagy sertést, marhát pedig nagyon ritkán. Gondolom senkinek sem kell mondani, ennek leginkább anyagi okai vannak. Talán most még jobb lesz a helyzet az áfacsökkentés után, de ki tudja meddig. Valószínű ez sem lesz hosszú életű, ahogy a sertéshús esetén is rövid ideig tarthatott az örömünk. Na de itt az ideje, hogy a lényegre térjek. 
Csirke felsőcombokból készült ez a fasírt, mert azon van a több hús. Lebőröztem és kicsontoztam, 4 db csirke felsőcombot, a húst apróbb kockákra vágtam, aztán a MixSy botmixer húsdaráló késével ledaráltam. Késes robotgéppel is megoldható, vagy ha valakinek van otthon húsdarálója és nem rest elővenni, akkor azzal még inkább. A hús további felhasználása ugyanúgy történik, mint a darált sertéshús esetében, és bátran mondhatom, hogy a végeredmény egy cseppet sem rosszabb, mint a sertéshúsból készült változat. Én a fűszerezést is teljesen úgy csináltam, mintha sertéshússal dolgoztam volna. Legnagyobb örömömre a családnak nagyon ízlett a csirkecombból készült fasírt. 
Hozzávalók: 
45 dkg darált csirkecomb, 30 dkg áztatott, kinyomkodott kenyér, 1 kisebb tojás, 1,5 fehér műanyag kanál ételízesítő (Mikado), 1,5 fehér műa. kanál fűszerpaprika, fokhagyma granulátum, őrölt bors, őrölt kömény ízlés szerint, 2 evőkanál zsemlemorzsa. 
A felsorolt anyagokat alaposan összedolgoztam, majd rendes méretű fasírtokat formáztam belőle, 11 db lett. Forró olajban, de a hőt mérsékelve (8/12) szép pirosra sütöttem a húspogácsákat. 
Bármilyen főzelékhez kiváló feltét lehet, de sültkrumplival, savanyúsággal, vagy kenyérrel,  ketchuppal, mustárral is fogyasztható. Érdemes rászánni az időt és kipróbálni. 

2017. január 22., vasárnap

2017. 3. heti menü

Ezeket ettük a héten:

Hétfő:
Húsleves szombatról
Babfőzelék magában, vagy csirkepörkölttel, a régi recept alapján, de most csak a tányéron savanyítottam pár csepp ecettel




Kedd:
Bableves kolbászcsipsszel - az előző napi babfőzelékből átalakítva


Rakott tészta (kicsontozott-apróra vágott csirkepörkölt hússal, szafttal, tejföllel, reszelt sajttal)



Szerda:
Tejfölös krumplileves


Palacsinta háromféle töltelékkel: vaníliás-narancsos túrótöltelékkel (8 db), baracklekvárral (5 db) és baracklekvárral-kakaóval (7 db)

(Vaníliás-narancsos túrótöltelék: 1 cs. félzsíros krémtúró (25 dkg), 1 púpos evőkanál Rama margarin, 1,5 evőkanál cukor, 2 cs. vaníliás cukor, 3 evőkanál narancsszörp - ezeket botmixerrel simára mixeltem.)
Csütörtök: 
Gombócleves
(Megint a maradékfelhasználás jegyében: a gombócok tésztája 23 dkg maradék krumplipüréből, 23 dkg rétes lisztből, 1 kisebb tojásból 1/3 fehér műanyag kanál sóval készült. A léhez: 1 kisebb hagyma felaprítva, kevés olajon megdinsztelve, 1,5 fehér műa. kanál fűszerpaprika, 1 evőkanál rétes liszt  1,6 liter forró víz [krumpli főzőlé híján], ételízesítő vagy só ízlés szerint)


Tepsis tarja (8 szelet), tepsis krumpli - mindkettő sertéssült fűszerkeverékemmel megfűszerezve és paradicsomos káposzta


paradicsomos káposzta
(hasonlóan mint a linken, csak 1/4 fej káposztából - kb 45 dkg, 2,5 dl Nostia passzírozott paradicsommal)


Gyümölcssaláta almából,narancsból, mandarinból, banánból mandarinlével és mézzel


Péntek:
Maradék levesek, passzírozott bableves vagy gombócleves
Pizzás csiga virslivel és szalámival
(Tészta: 1 kg finom liszt, kb. 1,5 dl cukros [2-3 mokkás kanál] tejben felfuttatott 1 cs. Lidl-s élesztő, 18-20 dkg puha Vénusz sütőmargarin 1,5 fehér műanyag kanál só, annyi tej, hogy inkább kemény, mint lágy tésztát kapjak, 1-2 löttyintés olaj - ezek jól kidagasztva, duplájánál nagyobbra kelesztve. Szósz: 1 pici fej hagyma fele apróra vágva, kevés olajon megdinsztelve, kb. 2-2,5 dl Nostia passzírozott paradicsommal jól felfőzve, kevés csípős piros arannyal, folyékony édesítővel, fokhagyma granulátummal, oregánóval és bazsalikommal ízesítve. Egyéb: 3 szál Pikok bécsi virsli hosszában elfelezve, felszeletelve, kevés csemege szalámi szeletelés után vékony csíkokra vágva, a tetejére durvára reszelt sajt.)





Szombat:
Húsleves gyorsfőző fedővel, 4 db egész csirkecombból, zöldségekkel, eperszalag tésztával.


Levesben előfőzött csirkecombok pici sóval megszórva, sütőben pirosra sütve, törtkrumplival, ízlés szerint csemege uborkával vagy céklával.


Vasárnap:
Húsleves előző napról


Malibu csirke, mint ITT, sültkrumplival, majonézzel



A sajtot a sütő turbo grill fokozatán olvasztottam a sonkával betakart rántott csirkemellre

Este:
Almás muffin mazsolával, cukrozott narancshéjjal gazdagítva








2017. január 15., vasárnap

2017. 2. heti menü

Ezeket ettük a héten:
Hétfő:
Előző napok maradékait fogyasztottuk el (csirkepörkölt, sült tarja, stefánia vagdalt), vagy szendvicset.
Kókuszgolyó, kakaós golyó - utóbbi is a a szokásos lekváros kókuszgolyó masszából, instant cukrozott kakaóba forgatva, mazsolával töltve
Kedd:
8 db pulykaszárnycomb csontjából lassan főtt csontleves, külön sós vízben megfőzött csigatésztával
(A 8 szárnycomb húsát lefejtettem, lebőröztem, apróra vágva 2 csomagban lefagyasztottam későbbi felhasználásra - akár pörkölt, rizseshús, brassói, vagy egyéb apró húst igénylő fogás készülhet belőlük.)


Sárgaborsó főzelék - csak úgy magában, ebből csak én ettem, isteni volt
Szerda:
Sárgaborsó főzelék  előző napról csak úgy magában, vagy serpenyőben Zepter módszerrel sült csirkecombbal,
rizseshús csirke szárnyközepekkel és  serpenyőben sült csirkecomb

Csütörtök:
Pulykacsont leves csigatésztával (keddről)


Krumplis lángos maradék törtkrumpliból, magában, tejföllel-sajttal, vagy lekvárral
(kb. 50 dkg margarinos törtkrumpli, 60 dkg finom liszt, 1 dl tejben 2 mokkáskanál cukorral felfuttatott kb. 4 dkg élesztő, 1 csapott fehér műa. kanál só, 2 evőkanál tejföl, pici tej, kevés olaj, - ezek szép ruganyos, sima tésztává dagasztva, duplájánál nagyobbra kelesztve, olajban megsütve)





Péntek:
Rakott krumpli most újra virslivel, kétféle kolbásszal, tojással, sok tejföllel, reszelt sajttal



Este:
Szendvics szalámival, a maradék tojásokkal, uborkával, csípős piros arannyal és reszelt sajttal



Szombat:
Húsleves 4 db egész csirkecombból, zöldségekkel, gyorsfőző fedővel, külön főzött cérnametélttel


Sült csirkecombok - a levesben előfőzött húsokból, pici sóval megpergetve, sütőben pirosra sütve, krumplipürével

Este:  
Zabpelyhes-mandulás keksz, az évekkel ezelőtt sütött zabpelyhes-diós keksz receptje alapján, a diót mandulára cserélve. 10 percig sütöttem előírás szerint, mégis kicsit jobban megsült, mint kellett volna, ezért a szélét és az alját citromreszelővel megreszeltem kicsit, és máris eltűntek a túlsült részek. Csak úgy magában, lekvárral megkenve, vagy gyümölcsjoghurttal, mindenképpen finom, jó ropogós volt.



Vasárnap:
Előző napról maradt húsleves cérnametélttel


A második fogások 1 egész csirkéből:
Csirkepörkölt tésztával - a combokból, szárnyakból, farból, hátból, mellcsontból


Rántott hús a mellfilékből  sültkrumplival, majonézzel