2021. november 30., kedd

Vadas az újrahasznosítás jegyében

Vasárnap főztem egy nagy fazék finom pipilevest, csirke szárnyközepekből (15 db) és csirkelábakból (8 db), ahogy kell, alaposan bezöldségelve, eperlevél tésztával. A benne főtt húsokat és zöldségeket külön tálaltam, hogy ne törtjenek össze. Mindenkinek nagyon jól esett a leves, amit az is bizonyít, hogy mind elfogyott, csak a hús (10 db szárnyközép és 1 láb) és a zöldségek egy része (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zellergumó) maradt meg. Arra gondoltam, hogy vadas mártást csinálok a zöldségekből, beleforralom a husikat, és főtt tésztával meglesz a mai ebédünk. Úgy is lett.

Kb. 9 dl vizet forraltam 1 fehér műanyag kanál ételízesítővel és 4-5 babérlevéllel. Jó 10 perc forralás után, amikor a babér átadta ízét és illatát a lének, beleöntöttem a leveszöldségeket, úgy is forraltam 7-8 percig, aztán a babérleveleket kihalásztam, a levet behabartam kb. 1,5 dl hideg vízből, 1,5 evőkanál rétes lisztből, és kevés olajból készült habarással, öntöttem hozzá kb. fél dl 30 %-os tejszínt és nyomtam bele egy kávéskanálnyi mustárt, majd botmixerrel pürésítettem a mártást. A leveshúsokat belepakoltam, és addig forraltam, míg a tészta megfőtt. 

Isteni ebéd lett belőle.



 

2021. november 27., szombat

Húsos-rizses rakott karfiol

                               

Már régóta terveztem és ma elkészült végre. Először rózsáira szedve megfőztem másfél fej jókora karfiolt ételízesítővel ízesített vízben (2 liter víz, 2 fehér műanyag kanál ételízesítő), 2 szál petrezselyemgyökér és 1 kisebb sárgarépa is került mellé felkarikázva, így amikor a kellő mennyiségű főtt karfiolrózsát kiszedtem, a visszamaradt zöldséges-karfiolos levet tejfölös habarással behabartam (1 dl hideg víz, 2 evőkanál rétes liszt, 2 evőkanál 20 %-os tejföl), így finom tejfölös karfiollevesünk is lett az ebéd első fogásaként. 

Amíg a leves megfőtt, megpároltam a húst és rizst is a rakottashoz:  

felaprított hagymát, megdinszteltem kevés olajon, hozzáadtam 50 dkg darált sertéshúst, fűszereztem 2 fehér műanyag kanál sertéssült főszerkeverékemmel  (leírása  ITT  található). Amikor és hús kifehéredett, és párolódott 10-15 percig, beleöntöttem  10 dkg parboiled rizst, és felöntöttem kb 3 dl vízzel.  Lefedve 20-25 perc alatt megpároltam a húsos rizst. 

Amikor elkészült, a kis mély tepsimet (belmérete 21*29 cm) vékonyan kiolajoztam, beleterítettem egy sor főtt karfiolrózsát, kicsit szétvágtam a nagyobbakat, aztán szétterítettem rajta a rizses párolt húst, betakartam egy sor apróbbra vágott főtt karfiollal, és leöntöttem a szokásos tojásos-tejfölös habarékommal, amit 3 friss L-es tojásból, 3 púpos evőkanál 20 %-os tejfölből és kevés sóból mixeltem. Tetejére trappista sajtot reszeltem és 180 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőben szép pirosra sütöttem. 

Mivel Bogikám nem szereti a karfiolt (sem), neki, meg az Apjának sütőben sült fasírt is készült, egy időben a rakott karfiollal, mellé pár krumplit sütöttem meg  válogatósaimnak. Erről nem készült kép, csak az isteni finom húsos rakott karfiolról. 



2021. november 26., péntek

Hamis piskóta kakaósan

                             

A neten találtam ma ezt a nagyon egyszerű, mégis nagyszerű süti receptet, illetve ennek sima, kakaó nélküli változatát ITTKöszönet érte.

Azonnal neki is fogtam és csak annyit változtattam rajta, hogy a liszt kb 1/4-ét holland kakaóporra cseréltem, mert a sima piskótaszerű süti nem olyan kapós nálunk, mint a kakaós. 

Hozzávalók az eredeti recept szerint:

  • 2 db tojás,
  • 1 bögre cukor,
  • 1 bögre tej,
  • fél bögre olaj,
  • 2 bögre liszt, *
  • 1 cs sütőpor
* nálam helyette:
  • 1,5 bögre rétes liszt,
  • 1/2 bögre holland kakaópor
Először a tojást kevertem ki cukorral, majd tejjel és olajjal, aztán következett a liszt, kakaópor és sütőpor. Kb. 5 perc alatt elkészült a massza, amit sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, elegyengettem és 180 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőben 20 perc alatt megsütöttem. 
Lekvárral is finom lett volna, de most nem volt itthon lekvár, ezért egy csomag puncs pudingport főztem fel 3 evőkanál cukorral és 4 dl tejjel, kihűlés után kevertem bele 1 evőkanál rumaromát és néhány kanál felvert Hulalát, amíg finom habos krémet kaptam. Legszívesebben megkentem volna az egész sütit, de nem mertem, mert hátha valaki csak "szűzen" enné, vagy esetleg csak habbal. A saját sütikockámra tettem a habos pudingból és a hulalából is, és aztán jól megettem ezt a habos kakaós csodát. Bogikám sem rá kérte a pudingot meg a habot se, csak a tányérba a süti mellé. Így mindenki úgy eszi, ahogy a legszimpatikusabb neki. Olcsó és nagyon finom nasi érdemes kipróbálni. 

Habos puncs puding
Hulala
Az én puncsos-habos sütikockám - nyami

2021. november 20., szombat

Zöldségkrémles, pudingos palacsinta

                             

Ma kissé könnyebb ebédet főztem, mert tegnap nehéz ételeket, - abált szalonnát és bőrös sült császárt készítettem, holnapra pedig kacsás menüt tervezek. Mára így egy könnyű zöldségkrémleves és isteni, szinte "habos" vanília krémpudingos palacsinta (15 db), meg néhány kakaós is (6 db) készült.

A krémleveshez két nagy petrezselyemgyökeret és egy jókora zellergumót használtam fel, ezeket főztem meg  1,5 liter vízben, 2 fehér műanyag kanál ételízesítővel és 1 evőkanál olajjal. Amikor a zöldségek megpuhultak, 1 evőkanál réteslisztet összekevertem kb. 1 dl hideg vízzel és azzal sűrítettem a levest, majd ízesítettem még 1 dl 30 %-os tejszínnel és botmixerrel simára turmixoltam. Még néhány perc főzés után tálalhattam, ezt az isteni krémlevest. Menyem kenyérkockát pirított hozzá, én azt kihagytam az én levesemből. Boldoggá tett, hogy Bogikám szépen evett a levesből  "ropogóssal" :). 

De ami igazán feltette a koronát az ebédre, az az isteni vanília pudingos palacsinta volt. Bevallom, én is megettem belőle hármat vagy négyet, pedig a palacsintát eddig messzire kerültem. Most bűnöztem egy nagyot, de olyan isteni volt, hogy nincs arra szó. És ami még finomabbá tette, hogy a palacsinta tésztát és a krémet is Bogikámmal ketten kevertük ki. Imád a konyhában sürgölődni mellettem, főleg, ha valamit keverni vagy gyúrni kell. Így most is volt segítségem. 

A palacsintához először kb. 1,5-2 dl tejet langyosítottunk, 2 teáskanál cukorral, belemorzsoltunk 1/3 budafoki élesztőt és jól elkevertük. Beleütöttünk 2 tojást, azzal is jól elkevertük, aztán belemértünk 15 dkg finom és 15 dkg rétes lisztet, amivel jól eldolgoztuk, hogy csomómentes legyen. Jött még bele egy csipet só és annyi meleg víz, hogy ne túl folyós tészta legyen. Még kevés olaj a végén, amivel szintén jól elkevertük és a sütésig állni hagytuk. 

A krémhez kimértünk és tálba öntöttünk 0,5 liter tejet, bele egy főzés nélküli vaníliás pudingport, alaposan kikevertük kézi habverővel, aztán azt is állni hagytuk, míg a megfelelő állagot elérte. 


Amíg a palacsinta elkészült Bogikám társasozott Anyával, aztán jól megebédeltünk. Bennem vérré vált  a mai ebéd. 




2021. november 17., szerda

Kókusztejbegríz

                              

Ma a Nosalty "Mit főzzek ma?" ajánlatában kókusztejbegríz volt a desszertajánlat. Elolvastam, és úgy megtetszett, hogy megcsináltam a saját változatomat, abból, ami itthon volt, egyszemélyes adagban.

Hozzávalók:

2 dl tej (2,8 %-os) ,         9,2 gr ch

1 dkg kókuszreszelék,     2,2 gr ch

1,5 dkg gríz                   10,95 gr ch           összesen: 22,35 gr ch

édesítőszer, 1 kk. vanília aroma, pici fahéj    0 gr ch   

A tejet felfőztem a kókuszreszelékkel, aztán belefőztem a grízt, ízesítettem folyékony édesítőszerrel és vanília aromával. Pár perc főzés után kis tálban tálaltam pici  fahéjjal megszórva, aztán bekanalaztam. Isteni volt, és a kókuszreszelékkel némi rostot is tartalmazott.  


2021. november 15., hétfő

Brokkolis tészta saját készítésű hosszúmetélttel

                           

Régóta terveztem, hogy megpróbálom a  linguine, vagy a tagliatelle tésztát házilag előállítani. Ma tésztakészítő kedvemben voltam, hát nekifogtam, és  sikerült is hasonló tésztát gyártanom. Csak hasonlót, mert egyikkel sem egyforma a tésztám.

Miután megebédeltünk megnéztem, hogy pontosan mik a tulajdonságai a fent említett tlsztáknak, így rá kellett jönnöm, hogy mindkettőre "csak" hasonlít,  mert  a linguine keskeny, kb "4 mm széles, de keresztmetszetében elliptikus, és nem lapos" - ahogy a Wikipédián olvastam -, az enyém kb. 4 mm-es de lapos. A tagliatellétől meg azért különbözik, mert nincs 6-10 mm széles, de legalább lapos és hosszú. Így maradok a hosszúmetélt névnél. 

De mindegy is hogy nevezem, mert a lényeg az, hogy finom! Van tartása, harapható. 

Hozzávalók: 

25 dkg finom liszt, 2 tojás, icipici víz, a gyúráshoz, és szóráshoz (nyújtásnál és vágásnál) rétes liszt

Az említett anyagokból kemény tésztát gyúrtam, kicsit pihentettem, majd lisztezett asztallapon vékonyra nyújtottam, a tésztát középen kettévágtam, a két felet összehajtogattam és vékonyra szeltem. Vizet forraltam sóval és kis olajjal, amikor a tészta feljött a víz tetejére, még rövid ideig főztem (kb.1-2 perc), és egy részét rászedtem a párolt brokkolira. Hagytam üresen is Bogikám kedvére, mert Ő nem szereti a brokkolit. Meg is kóstolta, csak úgy üresen a tésztát, és nagyon ízlett neki 😃.

A párolt brokkolihoz egy fej brokkoli apróbbra vágott rózsáit serpenyőbe raktam kevés olajjal, ételízesítővel, fokhagyma granulátummal pici pirospaprikával, és kevés vízzel, fedő alatt gyorsan roppanós puhára pároltam. 



2021. november 14., vasárnap

Sütőben sült rántott karfiol és brokkoli

                                

Vasárnapi ebédünk második fogásának kiegészítésére készült nálunk rántott zöldség a húsok (csirkemell filé és karaj) mellett. A húsleves gőzén meggőzölt karfiol és brokkoli rózsákat panírozás előtt megpergettem kis sóval, aztán a mostanában szokásos panírozási móddal bepaníroztam. Ehhez leütöttem 6 tojást, amit sóztam, és 6 evőkanál rétes liszttel simára dolgoztam. Ebbe a lisztes tojásos masszába mártottam először a zöldségeket, majd zsemlemorzsába forgattam. Mielőtt nekikezdtem, a sütőt 200 fokra és légkeverésre állítottam melegedni. A bepanírozott karfiolt és brokkolit sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam, szilikon ecsettel megolajoztam kicsit, aztán a sütőbe toltam. Addig sütöttem, míg szép egyenletes barnára sült. Közben a tepsit kétszer megfordítottam, hogy egyenletesen barnuljanak a zöldségek. Nem mértem az időt, így is finom ropogós bundájúak lettek a karfiolok és a brokkolik is. A rántott húsok hagyományosan sültek, de így is rövidebb volt a sütési idő, és kevesebb olajat használtunk el, mintha a zöldségek is olajban fönt sültek volna. 

Ebédnél elmaradt a fényképezés, csak délután fotóztam le, ami ebéd után a tálon maradt. 



2021. november 13., szombat

Sonkás-sajtos rakott karfiol

                            

Tegnap egy hatalmas gyönyörű karfiolból készült ebéd nálunk. Először sok zöldséggel levest főztem a rózsáira szedett karfiolból, aztán a karfiolrózsákat kiolajozott tepsibe szedtem, kicsit elegyengettem, és megszórtam kis kockákra vágott sonkákkal. (Többféle sonka maradékát használtan fel hozzá, csemege karajt, prágai sonkát, illetve hajszál vékonyra szeletelt nyers füstölt karajt.) Ezután habarást turmixoltam 4 db M-es tojásból, kevés sóval, 4 csapott evőkanál rétes liszttel és 2 púpos evőkanál tejföllel, ezzel öntöttem nyakon a sonkás karfiolt. A tetejét durvára reszelt trappista sajttal szórtam meg és szép pirosra sütöttem. A lisztes habarás kicsit jobban összefogta a rakottast, mint a régebben csak tojásból és tejfölből mixelt habarás, és így kicsit a szénhidráttartalmon tudtam emelni, mert a karfiolnak, sonkának, tojásnak és sajtnak nem nagy a szénhidrát tartalma. Ebédnél elfelejtkeztem a fényképezésről, így csak a megmaradt kevés rakottast kaptam lencsevégre, hogy azért meg legyen örökítve. 



2021. november 12., péntek

A SZERETEK FŐZNI(2) nézetei

 Napok óta próbálok változtatni  blogom, a SZERETEK FŐZNI(2) kinézetén, de úgy meg van bonyolítva az "új" kezelő felület, hogy nem boldogulok vele bárhogy próbálkozom. Nem akarom elrontani, vagy eltüntetni belőle valamit, csak apróbb változtatáson gondolkodtam a dinamikus nézeten belül

Jelenleg a  forgatható kártya van beállítva, de már unom kicsit. 


 Próbálkoztam, hogy a blog fejléce alatt található  "Flipkard" gombra kattintva megnyílik a változtatás lehetősége


A legelső lehetőség a hagyományos, ami olyanra vált, mint egy hagyományos nézetű blog, a bejegyzések egymás után következnek. Aki így szeretné nézni, az nézheti a Még mindig szeretek főzni :)! című blogot, ami ennek a blognak a hagyományos nézetű változata, sőt még oldalsávja is van, ami további érdekes információkat adhat. 

A második a forgatható kártya, az alapbeállítás.

A harmadik a magazin, ami így néz ki



A negyedik a mozaik, ami nekem jelenleg a legjobban tetszik. Jópofa, hogy ahányszor megnyitom mindig másképp jönnek elő a mozaikok. És beállítható címkékhez és archívumhoz is, amik a fekete oldalsávban találhatók. 




Itt is a képre történő kattintás után kinyílik a poszt, ugyanúgy, mint a forgatható kártyánál, csak ez nem olyan egysíkú. Bár tudnám hogy lehet ilyenre átállítani. 


A következő az oldalsáv


Aztán a pillanatkép ami kicsit megijesztett, mert egy pillanatra kiírta, hogy nincsenek megjeleníthető elemek, de végül csak megjelentek a képek.


És az utolsó az idődia


az utóbbiak nem nyerték el a tetszésemet, de arra biztatok mindenkit, hogy azzal a nézettel nézze a blogomat, ami a legszimpatikusabb a számára. 

2021. november 11., csütörtök

Káposztás-csípős smack leves

                               

Múltkor már írtam, hogy nagy népszerűségnek örvendenek családtagjaim körében a smack levesek. Az utóbbi időben volt többféle is itthon, nagyobb kiszerelésű drágább (100 gr-os Smack mahahús ízű), és kevesebb tésztát tartalmazó  olcsóbb változat is (60 gr-os Tesco csirke és marha). Tudom egyik sem egy kulináris csúcs, de ez a sült, göndör tészta nekem is beindította a fantáziámat.  Néhány hete a saját készítésű csirkelevesembe tettem ilyen tésztát, és mondhatom finom lett a végeredmény, ma pedig őrölt borstól kellemesen csípős pirított káposztás levest készítettem csak magamnak egy kisebb csomagos tésztából. (A tasakokban található fűszer csomagot mindkét esetben félretettem.)

Hozzávalók:

Egy kis fej káposzta egynegyede, kevés olaj, só és őrölt bors ízlés szerint, 5-6 dl forró víz, 1 csomag smack tészta 60 gr-os

A káposztát rövid vékony csíkokra vágtam, kicsit megsóztam-borsoztam és kevés olajon világos barnára pirítottam. Amikor megpirult felöntöttem forró vízzel, felforraltam, kóstolás után sóztam még kicsit és beletettem egy csomag smack tésztát. Fedő alatt forraltam pár percet és már ehettem is. Először villával, majd kanállal. Amilyen egyszerű, olyan finom volt. Érdekes, hogy a pirított káposzta ugyanúgy kivilágosodik a főzés során, mint a pirított tarhonya, viszont a leves levét szép világosbarnára színezte.