2016. június 26., vasárnap

Meggy-banán "fagyi", heti menü

Hasonlóan készült, mint régebben az eper-banános. Késes robotgépbe tettem 33 dkg kimagozott, keményre fagyott meggyet, hozzáadtam 2 db jó érett, nem egészen átfagyott banánt, belecsurgattam 2 evőkanál mézet, és hagytam a robotgépet dolgozni. Szép sima állagú csupa gyümölcs hűsítő lett belőle percek alatt. Most csak kanállal szedtünk kis tálkákba, nem használtuk a fagyis kanalat. Ebben a rekkenő hőségben mindannyiunknak nagyon jól esett. Nem volt túl édes, de egyszerűsége ellenére nagyon finom volt.
Ezeket ettük az elmúlt héten  - heti menü 25. hét

hétfő: vasárnapról maradt gombakrémleves, serpenyőben melegített rántott csirke felsőcomb
          pirítóson, majonézzel, új káposzta salátával

kedd: zelleres-fokhagymás burgonyakrémleves (vasárnapi maradék újkrumplipüréből),
          csontos csirkepörkölt (far, nyak, láb) tésztával, meggyes pite (húsok és meggy a fagyasztóból)

szerda: csirkepörkölt és tészta az előző napról

csütörtök: lecsós- kolbászos csirkemellcsíkok rizzsel*  (csirkemell a fagyasztóból)

péntek: zöldségleves cérnametélttel, / * előző napi maradék / hideg kaja a hűtőből

szombat: káposztás tészta új fejeskáposztából / fokhagymás-petrezselymes csípős tészta

vasárnap: zelleres zöldborsókrémleves, Legkisebbikem kérésére marhapörkölt sós burgonyával,
                csemege uborkával, meggy-banán "fagyi"  (zöldborsó, marhahús, meggy és banán a
                fagyasztóból)

Zelleres zöldborsókrémleves

 
Idei, Szüleim kertjéből származó, frissen fejtett, lefagyasztott zöldborsó volt ennek a levesnek az alapja. Régebben már készítettem bazsalikomos zöldborsókrémlevest,  az is nagyon finom volt, de most magyaros vonalon tartottam az ebédet, a marhapörkölt elé jobban illett ez a zelleres zöldborsókrémleves. 
Hozzávalók: 
kb. 45 dkg fagyasztott zöldborsó, egy darab új zellergumó, 3-4 szál zellerzöldje hosszú szárával együtt, fél fej hagyma, 1,5 liter forró víz, 1-2 evőkanál olaj, 1,5 fehér műanyag kanál ételízesítő, őrölt bors ízlés szerint, a sűrítéshez:  kb. 1,5 dl hideg víz, 1,5 evőkanál rétes liszt.
Most nem dinszteltem meg a borsót, hanem forró vízben főni tettem a feldarabolt zellergumóval, zellerzölddel és hagymával együtt. Ízesítettem ételízesítővel és őrölt borssal, majd puhára főztem a zöldségeket. Amikor elkészült, botmixerrel (MixSy) pürésítettem, majd szitán átpasszíroztam a levest. Újra felforraltam, sűrítettem a hideg vízből és lisztből álló habarással, jól kiforraltam. Kellett még bele pici só és bors, utána máris tálalhattam ezt a finom zöld levest. Kenyérkockát is lehetett volna rá pirítani, de most nem kívántam, így csak egy petrezselyemlevéllel díszítettem. 
Nagyon finom volt!!

2016. június 23., csütörtök

Lecsós-kolbászos csirkemellcsíkok rizzsel

Nyárias étel készült ma nálunk. Lecsós-kolbászos csirkemell rizzsel. A legjobb az volt, hogy elejétől a végéig kb. 35-40 perc alatt elkészült. 
Hozzávalók: 
2 fél csirkemellfilé, 1 csapott fehér műanyag kanál só, 2-3 evőkanál olaj, 2 fej hagyma, 3 db sárga húsú paprika, 2 db hegyes csípős paprika,  kb. 10-12 cm-es darab békési csípős füstölt kolbász, 1 fehér műanyag kanál fűszerpaprika, 1 doboz 500 grammos passzírozott paradicsom, 3,5-4 dl víz, kevés folyékony édesítőszer
1,6-1,8 l forró víz, 1,5 fehér műanyag kanál só, 1-2 evőkanál olaj, 3 főzőtasak mester rizs
Először a rizs főzővizét tettem oda forrni. Megízesítettem sóval, és kevés olajat is tettem bele. Amikor felforrt beletettem a 3 tasak rizst, a tűzhelyet takarékra állítottam (3/9) és lefedve 20 percig főztem. 
Közben összevágtam a kiolvasztott csirkemell filéket, hagymákat, paprikákat és kolbászt.
A Zepter serpenyőt a sütés szabályai szerint előmelegítettem, beletettem a felszeletelt csirkemellet. Addig sütöttem, míg az edény elengedte, és mindenütt kifehéredett. Akkor tettem rá a sót, öntöttem rá kevés olajat, ráraktam a hagymát, zöldpaprikát és szeletelt kolbászt. 

Tovább sütöttem pár perig, majd rátettem a fűszerpaprikát, elkevertem 
és felöntöttem a passzírozott paradicsommal, meg vízzel.
Ízesítettem kevés folyékony édesítővel, és lefedve, de a tűzhelyet elzárva pároltam még pár percig.
A rizses zacskókat lecsepegtettem, a rizst tálba öntöttem, és már tálalhattam is, ezt az íz-gazdag, nyárias ételt. 

2016. június 21., kedd

Meggyes lepény

Horváth Ilona 1986-os szakácskönyvéből néztem ki ezt a receptet. A magozott meggy a mélyhűtőből került elő, de ugyanolyan finom volt,  mintha csak friss lett volna.
Hozzávalók: 
20 dkg vaj vagy margarin (én az utóbbit használtam), 4 egész tojás (helyette én 6 kicsit használtam), 15 dkg cukor, 20 dkg liszt (fele finom, fele rétes).  A tetejére:  80 dkg meggy (fagyasztott, felolvadás után, kicsavarva ennyi), 10 dkg cukorral megszórva, majd újra kinyomkodva
A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét 7 dkg cukorral keményre vertem, a sárgáját margarinnal és 8 dkg cukorral nagyon habosra, majd a kettőt óvatosan összekevertem és beleszitáltam a liszteket. Azzal is óvatosan összeforgattam, és sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam. A cukrozott, kinyomkodott meggyet a tetejére szórtam és 175 fokra előmelegített légkeveréses sütőben kb. 35 perc alatt szép pirosra sütöttem. Már langyosan is megkóstoltam, nagyon finom volt, de legközelebb teszek a tésztájába  egy kis reszelt citromhéjat, úgy biztos még finomabb lesz. 


2016. június 19., vasárnap

Mai ebédünk: Gombakrémleves, rántott csirke felsőcombfilé újkrumplipürével


A héten ezeket főztem (heti menü):


Hétfő-kedd: - (kórház)
Szerda:      Minimál karalábéleves, csípős paradicsomos tonhalas tészta (két kis doboz olajos
                  tonhalkonzervből)
Csütörtök: Pulykaszárnyközépből leves zöldségekkel, cérnametélttel, 
                  levesben főtt pulykaszárny grillezve, új káposztafőzelékkel (a kelkáposztafőzelék 
                  mintájára)
Péntek:      Brokkolis-szalámis sült tészta
Szombat:   Rizseshús csirkemellből (akciós, a mélyhűtőből), párolt zöldborsó, új káposzta 
                  saláta
Vasárnap:  Gombaleves (szeletelt csiperke a mélyhűtőből), rántott csirke felsőcombfilé (farrészes 
                  csirkecombból, akciós,  szintén a mélyhűtőből) újkrumplipürével

2016. június 17., péntek

Brokkolis-szalámis sült tészta

Megint egy maradékeltüntetős étel. A tegnapelőtti csípős-paradicsomos-tonhalas tésztához főztem meg egy csomag (50 dkg) szarvacska tésztát, de csak Legkisebbikem és én ettünk belőle, ezért a tészta kb. fele megmaradt. Ma ezt használtam fel az ebédhez.
Hozzávalók: 
1 fej friss brokkoli (50 dkg) - szára megtisztítva, apróra vágva, a rózsák is egész kicsire szétszedve -, 1-2 evőkanálnyi olaj, 2-2,5 dl forró víz, 1 fehér műanyag kanál ételízesítő, fokhagyma granulátum, csilipor - ezek ízlés szerint -, egy 5 cm-es darab paprikás szalámivég szeletelés után apróra (kb. 1x1 cm) vágva -, kb. 25 dkg tésztából főtt tésztamaradék, kevés olaj a tepsi kikenéséhez, a habaráshoz: 3 egész nyers tojás, 2 evőkanál 20 %-os tejföl, pici só, a tetejére: kevés reszelt trappista sajt. 
A megtisztított, felaprózott brokkolit kevés olajjal, ételízesítővel, fokhagyma granulátummal, csiliporral és vízzel főzni tettem a nagy fedeles SyderPan serpenyőmben. Amikor már csak kevés párolólé volt alatta, hozzáadtam a felaprított szalámit, és a főtt tészta maradékát, jól összesütöttem az egészet. Vékonyan kiolajozott kis tepsibe simítottam a keveréket, tojásból, tejfölből készült, kis sóval ízesített habarékot mixeltem rá, aztán még kevés trappista sajtot is reszeltem a tetejére és 200 fokra előmelegített sütőben gyorsan készre sütöttem. Nagyon finom lett!

2016. június 15., szerda

"Minimál" karalábéleves

Sajnos az utóbbi hétvégét kórházban voltam kénytelen tölteni, így élvezhettem az egészségügy annyit szidott étkeztetését. De én tényleg élveztem, mert egy alkalom kivételével (amikor az ebédből szerintem kifelejtették a sót) elégedett voltam azzal, amit reggelire, ebédre és vacsorára kaptam. Abból a pénzből, amiből ki kell hozni egy-egy beteg napi étkezését, szerintem tökéletesen megoldották a dolgot. 
Reggelente 3 szelet formakenyeret kaptunk pici doboz vajjal (vagy margarinnal?), mellé  felváltva vagy felvágottat, vagy kockasajtot. Egy reggel 2 db kis édes ovális kalácsot  szintén pici vajjal, dzsemmel, és minden reggel tea és tejeskávé közül lehetett választani. Én mindig tejeskávét ittam, ami gyerekkorom SZOT üdülőinek reggelijét idézte.
Ebédre mindig valamilyen zöldségleves volt, egészen apróra (kb. 5x5 mm) vágott zöldségekkel, többnyire liszttel, vagy darával sűrítve, esetleg apró tésztával. Legfinomabb a vasárnapi gombaleves volt. 4 ebédből kétszer volt főzelék (tök és sárgarépa), aminek én kifejezetten örültem. Kicsit több rántás volt bennük, mint ahogy itthon készítem, de így is jól esett, mert pont a tök meg a sárgarépafőzelék az, amit senki nem szeret rajtam kívül, így nagyon ritkán készítem. És mindkettőhöz finom puhára párolt husi volt a feltét, a tökhöz sertés szelet, a sárgarépához csirke felsőcomb. Egyszer volt szaftos zöldséges apróhús tésztával és egyszer petrezselymes apróhús krumplipürével, savanyú uborkával, ez volt az, ami nagyon sótlan volt. Az ebédhez általában 1-1 almát is kaptunk, egyszer pluszban még egy müzliszeletet is, és egyszer egy sajtos pogácsát.
Vacsorára 2 szelet formakenyeret kockasajttal, tömlős sajttal, májkrém konzervvel, vagy vajjal-párizsival, darabka kígyóuborkával.
Persze jól esett, hogy gyerekeim, párjaik és Anyukám is meglátogattak amikor csak tehették, és minden finomsággal elláttak, úgyhogy akkor sem éheztem volna, ha a kórházi koszt nem ízlett volna.
Ezután a kis kórházi kitérő után végre essék szó a mai levesemről. Még a múlt héten vettem egy karalábét, csak az elkészítése maradt el, így ma a kórházi levesek "mintájára" (igyekeztem nagyon apróra vágni a karalábét) készítettem belőle egy minimál karalábélevest. 
Hozzávalók: 
Kevés olaj, egy kisebb fej hagyma negyede apróra vágva, 1 db tisztított karalábé egészen apró kockákra vágva, 2 csapott fehér műanyag kanál ételízesítő, kevés őrölt bors, 2 evőkanál rétes liszt, kb. 1,5 liter forró víz, 4-5 szál friss petrezselyemzöld apróra vágva.   
Kevés olajon együtt megdinszteltem a felaprított hagymát, karalábét, valamint a petrezselyemzöld apróra vágott szárát ételízesítővel és őrölt borssal megszórva. Addig dinszteltem, míg teljesen zsírjára sült és kicsit barnulni kezdett. Akkor leszórtam liszttel, azzal is pirítottam pár másodpercig, majd felöntöttem forró vízzel. Forrás után, vigyázva ki ne fusson, megvártam míg habját elfőtte, majd az aprított petrezselyemzöldet is hozzátettem, lefedtem és a főzőlapot legkisebbre állítva főztem pár percig, amíg megpuhult a karalábé. Tényleg csak pár percig tartott és máris ehettem ezt az egyszerű, de szerintem így is nagyon finom karalábélevest. 

2016. június 9., csütörtök

Gnocchi házilag

Megint a maradékeltüntetés jegyében. Vasárnapról maradt ki egy kevés margarinnal és néhány csepp tejszínnel kikevert krumplipüré, ezt turmixoltam simára. Megmértem, 50 dkg volt. Ehhez ütöttem egy tojást, tettem hozzá 20-20 dkg rétes és finom lisztet. Összedolgoztam, rétes liszttel megszórt tiszta asztallapon jól összegyúrtam, aztán vékony hurkákat formáltam a tésztából és kb. 1 cm-es darabokra vágtam. Ugyancsak lisztezett asztalon a tésztadarabok mindkét oldalát megformáztam villával és tiszta tányéralátétre pakoltam. 


(Jobb volt, mint egy merev vágódeszka, vagy egy tálca mert a széleket felhajtva erről könnyen a főzővízbe tudtam csúsztatni a gnocchikat.) A főzéshez 3 liter vizet forraltam 1,5 fehér műanyag kanál sóval és kevés olajjal. Amikor az összes gnocchi feljött a víz színére, még hagytam kb. 1 percig főni, majd leszűrtem, hideg vízzel leöblítettem, visszaraktam a főzőedénybe, pici olajat öntöttem ráés óvatosan elkevertem. 
Hajszálvékonyra szelt csirkemellből készült kétféle mártással tálaltam. 
  
Az egyiket mustáros csirkemellnek neveztem el, olyan volt, mint a már blogban szereplő Eszterházi csirkemell, csak most a citrom hiányzott belőle és a zöldségeket zöldséghámozóval vágtam hajszál vékonyra. Citrom nélkül is nagyon finom volt. Most csak erről készítettem fényképet, a gyerekekéről nem. 
A gyerekeknek a csirkemellet csikóstokány módra készítettem el, mert nem szeretik a vadas ízvilágú ételeket. (Ebből a paradicsom maradt most ki és csak fél hegyes erős paprikát szeltem bele.)  Ízlett Nekik is az Ő változatuk, Legkisebbikem két tányérral evett meg legnagyobb örömömre.

2016. június 8., szerda

Húsos tarhonya Zepter gyorsfőző fedővel együtt főzve


A gyorsfőzős rizses húson felbuzdulva tegnap megpróbáltam a húsos tarhonyát is egy kalap alatt - vagyis gyorsfőző alatt - megfőzni. Kicsit izgultam, nem tudtam hogy fog viselkedni a négytojásos gépi tarhonya, de megnyugodtam az edény kinyitása után, mert nem főtt szét a tészta, és minden csodásan finomra főtt. Talán egyetlen gond az volt, hogy mire vacsoráztunk volna, a csodás szaftos ételből szinte keményre beállt a tarhonya lett, ezért kis pót-levet kellett hozzá kreálni, de utána egy talán még finomabb étel lett belőle.
Az ebéd hozzávalói:
3-4 evőkanál olaj, 1 fej felaprított hagyma, fél hegyes erős paprika szintén felaprítva, 8 fél csirke farrész, 1,5 fehér műanyag kanál só, 2 fehér műanyag kanál fűszerpaprika, 1,5 liter forró víz, 50 dkg Lidlben kapható 4 tojásos gépi tarhonya, kevés piros arany. 
Hagyományos pörköltként kezdtem az étel készítését, vagyis kevés olajon megdinszteltem az aprított hagymát és zöldpaprikát, ráraktam a csirke farrészeket. Addig sütöttem, míg kifehéredett a hús. Akkor sóztam, paprikáztam, jól elkevertem és felöntöttem forró vízzel. Amikor az étel forrásba jött, beleöntöttem a tarhonyát, elkevertem, az edényt lezártam, majd szokásos jelzések  (pöcök kiugrása és termosztát mutatójának zöld mező elejéig érése) után a tűzhelyet kikapcsoltam. A konyhai órát 10 percre állítottam, és az edényt félrehúztam a főzőlapról. (7 perc is elég az étel elkészítéséhez, csak hagytam, hogy a mutató jobban a zöld mező elejéig visszaessen.) Utána már csak kevés pöcök nyomogatás kellett, hogy az összes feszültség elhagyja az edényt és levehessem a fedőt. Isteni illatok töltötték be a konyhát.  A húsos tarhonyát kovászos uborkával tálaltam.
Mire eljött a vacsora ideje, a tarhonya az összes maradék levet magába szívta és jó száraznak tűnt. Én meg nem nagyon szeretem a száraz ételeket, ezért gyorsan egy kis pót-levet készítettem hozzá. 
Ehhez leszeltem 10 szelet csípős békési kolbászt (ezeket kettévágtam) és 5 szelet nagyon erős szalámit (ezeket hatba vágtam).  A kolbászt és a szalámit kevés olajon megpirítottam kicsit, a délben megmaradt, szeletekre vágott fél hegyes erős paprikával együtt, majd az edényt félrehúzva megszórtam 1 fehér műanyag kanál fűszerpaprikával, elkevertem és felöntöttem fél liter forró vízzel. Picit megztam és néhány percig forraltam, aztán az elkészült levet a tarhonyára öntöttem és az egészet felforraltam. Finom vacsora kerekedett belőle így "felturbózva".  (A vacsiról sajnos nem készült kép, úgy neki estem.)

2016. június 2., csütörtök

Tegnap volt a születésnapom...

56 éves lettem.  Ez a nap se volt vidámabb, vagy boldogabb, mint a többi, pedig sokan felköszöntöttek a FB-on az ismerőseim közül, amit itt is nagyon köszönök!
Talán az a két óra hozott igazi örömöt, amit Angliában élő kis Unokáimmal átbeszélgettünk skype-on, és nagyon nagy örömöt szerzett még szegedi kis Unokám Olivér szivecskés képe.

"Boldog Szülinapot Mami"

Na meg az "ünnepi vacsorám", a tengeri herkentyűs és rákos pizza, - amit hosszú idő után kedvenc helyünkről rendeltünk  - , és még mindig imádom.

Mégis szomorú vagyok mert,  ez a második szülinapom, amikor Drága Egyetlenen Párom, - akit 14 és fél évesen ismertem meg, 18 évesen hozzámentem feleségül, és boldogan éltünk 36 és fél évig - már több, mint 1 és 1/4 éve nincs velem :'( .

Szomorúságomat enyhíti kissé ez a blog, meg az elődje a Kulináris Világ gasztroblogjai között, a "szeretek főzni", mert így majdnem 6 évre visszamenőleg (2010.07.24-től) szinte napról napra vissza tudom idézni családunk életét is, nemcsak az ételeit. (Igaz Párom halála után jó ideig nem tudtam sírás nélkül visszanézni a régi dolgokat, mert minden bejegyzés olvasásánál az első gondolatom az volt, hogy mennyi időnk volt még együtt hátra  :'( .)
Az első blogot már régen nem írom, és Férjem halála óta ebben a blogban is megritkultak a bejegyzések. Azóta kevesebb említésre méltó dolog történik az életünkben és a konyhámban is.