2014. augusztus 30., szombat

Lángospizza



Apa ma hozott reggelire hármunknak 6 db lángost. Nem bírtuk megenni, csak a felét. 
Hogy ne kelljen kidobni, ebédre lángospizza készült belőle. 
Hozzávalók személyenként:
1 lángos, néhány kanál Combino tésztaszósz (ez most Arrabiata volt), 1 szelet Bluedino lapkasajt, fél maréknyi durvára reszelt trappista sajt, néhány karika lila hagyma és hegyes erős paprika (persze lehet csípmentes is), 2 szelet csíkokra vágott csemege karaj (sonka), néhány szeletke szeletelt bacon, (az első pizzán 1 pici csiperke gomba vékonyra szelve)
A lángost megkentem pár kanál paradicsomos tésztaszósszal, rátépkedtem egy szelet lapkasajtot, eloszlattam rajta fél marék reszelt sajtot. A lila hagyma és a csípős paprika karikák következtak, majd a sonka és a bacon szeletkék. (Az első lángospizza egyik felére vékonyra szelt csiperkegombát is tettem.) A mikró crisp táljába raktam a megpakolt lángost és betettem a mikróba crisp-grill fokozaton 7 percig sütöttem darabonként. Nagyon finom lett és nagyon laktató, de így felhasználtam a kimaradt lángost is és szinte pillanatok alatt ebédet tudtam az asztalra tenni a délelőtti fodrász és bevásárlás után.

Főzött vaníliafagylalt


Tomikám annyira szereti a vaníliafagyit, hogy elhatároztam, én is készítek. A neten találtam is egy receptet, ami nagyon megtetszett, Max konyhájában - köszönet a receptért :)!  Ennek instrukciója alapján készítettem el a fagyit, azzal a különbséggel, hogy együtt felforraltam a tejszínes tejet, úgy öntöttem a gőz fölött fölvert tojássárgás alaphoz. Aztán az egészet visszaöntöttem a tejforraló fazékba és visszatettem a tűzhelyre, annyi időre hogy épp csak buzzanjon egyet és máris ment a hideg víz fürdőbe a fazék. Kihűlés után fagyigépbe öntöttem, de hiába pörgettem 2 órán át, nem fagyott meg, híg maradt. 2 óra múlva megtöltöttem  vele egy 4 pálcikás jégkrémformát, a többit fedeles dobozba öntöttem és irány a mélyhűtő. Másnapra nagyon finom vaníliafagyi lett, csak egy kicsit túl édes. 
Legközelebb kevesebb cukorral készült ugyanígy, csak a fagyigépes masszázst kihagytam, egyenesen dobozba öntöttem, és irány a mélyhűtő. Késő este volt, így a kavargatás is elmaradt, mert elaludtam. Másnapra megfagyott, és finom volt, de utólag már hiába kevergettem, nem lett annyira krémes, mint az első adag - de ez biztosan az én hibám volt, a kavargatás elmaradása miatt. Azért elfogyott, mert ízre csodás volt, csak kicsit kristályosabb, mint az első. 
Hozzávalók: 
6 tojás sárgája, 20 dkg porcukor (17 dkg), vanília aroma, 5 dl 3,5 % zsírtartalmú tej, 2 dl 30 % zsírtartalmú tejszín

Kapros-tejfölös cukkinifőzelék

Találtam még néhány fotót, olyan ételekről, amit még akkor készítettem, mikor itt voltak a Kicsik. Ez a cukkinifőzelék is ilyen. Egyik alkalommal, amikor Tatával elmentek a strandra úgy rám tört, hogy ehetnék valami főzeléket. Valamelyik Mamától kaptunk egy jó méretes, vastag héjú cukkinit is  (a sok minden más mellett), hát annak estem neki. Gyorsan megpucoltam, kimagoztam - mert már nagy héjas magjai voltak -, a húsát nagy lyukú reszelőn lereszeltem és kevés ételízesítővel, meg 2-3 evőkanálnyi mélyhűtőből kivett aprított kaporral megszórva odatettem főni. Saját levében főztem meg pár perc alatt. Aztán tejfölös habarással behabartam. Újabb pár perc főzés után már szedhettem is nagy lapos tányérra, hogy minél hamarabb meghűljön.Az egészet én ettem meg, persze nem egyszerre. Melegen és hidegen is isteni volt.

2014. augusztus 29., péntek

Zöldborsós-sonkás-tejszínes tészta


A héten volt már vasárnapról maradt húsgombócos-apróhúsos  "töltött káposzta", meg isteni töltött paprika, Tom Yum pasztás rákleves, aztán az a jó kis padlizsános-kolbászos tészta, csirkemelles brassói, paprikás krumpli nokedlivel és virslivel,  de mára már megint nem tudtam mást kitalálni, ezért mi mást is hozhattam volna :)... Megint tésztás ételt, de most olasz fűszerek nélkül. Bár úgy tudom, az ötletadó - a pasta Emiliana - szintén olasz származású. 
Az én változatom hozzávalói:
1 fej hagyma felaprózva, 2-3 evőkanál olaj,  450 gr mirelit zöldborsó 200 gr csíkokra vágott sonka, 1 fehér kanál ételízesítő, 200 gr 30 %-os tejszín, őrölt bors, 2 evőkanál apróra vagdalt petrezselyemzöld (a mélyhűtőből), kevés fokhagyma granulátum, 1-1,5 dl víz, 500 gr durum 4 tojásos kagyló tészta (Conchiglie), szokásos módon megfőzve (forrás után 15 perc).
A felaprított hagymát kevés olajon megdinszteltem, hozzáraktam a mirelit borsót és addig pároltam, amíg a szemek átforrósodtak. Addigra felcsíkoztam a sonkát és a borsóhoz adtam, együtt sütöttem pár percig. Akkor felöntöttem tejszínnel, ízesítettem ételízesítővel, őrölt borssal, apróra vágva fagyasztott petrezselyemzölddel, fokhagyma granulátummal. Kellett még hozzá egy pici víz, hogy a borsó teljes puhulásáig ne égjen le a sűrű, tejszínes mártás. Amikor a borsó megfőtt, hozzákevertem a kifőtt kagyló tésztát, 2-3 percig együtt forraltam és máris tálalhattam az ebédet. Kissé gyanakodva méregette a család, mert ilyet még sose főztem, de kóstolás után mindenki jó adagot lapátolt be belőle.

Tom Yum pasztás rákleves

Már megint majdnem elfelejtettem ezt a jó kis levest leírni. Pedig  hihetetlenül finom előétel annak, aki szereti a csípős garnélás ételeket. Nekem és Legkisebbikemnek nagyon bejött, de Apa ki nem állhatja a rákot, hát ezt sem kóstolta meg.  
Még régebben a Bernitől kapott csomagban volt  a Tom Yum paszta, amit most végre felhasználhattam. Az év eleje "szétválasztással" telt, akkor nem tudtam sort keríteni rá.
Az első lépés az volt, hogy kinyitottam a Tom Yum paszta csomagolását, és egy picit megkóstoltam. Semmi rosszat nem tapasztaltam, kicsit savanykás ízt, és kellemes csípősséget éreztem, így bátran a készülő leveshez öntöttem.  De kezdem az elején...
A leves hozzávalói:
1-2 evőkanál olaj, 250 gr mirelit apró garnéla (glazúrjég nélkül 200 gr), kb.1,2-1,5 liter forró víz, 1 cs Tom Yum paszta, ételízesítő és/vagy só ízlés szerint, fokhagyma granulátum vagy frissen reszelt fokhagyma ízlés szerint, 1 jó nagy evőkanálnyi apróra vágott petrezselyemzöld (fagyasztott),  kávéskanálnyi csípős fűszerpaprika, 50-60 gr 8 tojásos cérnametélt. 
A garnélákat megint forró víz alá tartottam egy szűrőben, hogy a glazúrjég mielőbb leolvadjon róluk, aztán gyengéden kinyomkodtam, majd kevés olajon pár percig pirítottam. Közben megszórtam fokhagyma granulátummal, pici ételízesítővel, rányomkodtam a Tom Yum pasztát, jól elkevertem és felöntöttem vízzel. Csak kóstolás után tettem bele még sót, nehogy túlsózzam. Belekerült a petrezselyemzöld és a csípős fűszerpaprika is, aztán kb. 3-4 perc főzés után a cérnametélt is. Azzal még kb. 6 percig főztem és tálalhattam. Mindketten kétszer szedtünk belőle, annyira ízlett, el is fogyott az utolsó cseppig. Majdnem olyan volt, mint a múltkor készített  fokhagymás csípős ráklevesem, csak ebben még érezhető volt egy kis citromos savanykás íz is.

2014. augusztus 26., kedd

Padlizsános-kolbászos orsó tészta


Előző életemben - ha volt ilyen - valószínűleg olasz mamma lehettem. Annyira imádom az olaszos ízvilágú tésztákat, pizzát, tengeri herkentyűket,  elég lobbanékony is vagyok, családom szerint ráadásul igen hangos - olyan olaszos :).  
Ma is egy olaszos ízvilágú tészta volt ebédre, gyorsan elkészült és nagyon finom lett. 
Még a múlt héten vettem a piacon két szép feszes padlizsánt, ami mára sajnos vesztett a feszességéből, de mert nem volt nejlonba rakva, ezért csak a nedvességtartalmából vesztett kicsit, a húsa ugyanolyan szép fehér volt, mint eredetileg. Ezekből készült ma a nagyon sűrű mártás.
Hozzávalók:
2 hámozott, apróra vágott padlizsán, 1 közepes fej ugyancsak felaprított hagyma, kevés olaj, 1,5 kockára vágott hegyes erős paprika, 6 db kisebb érett paradicsom hámozva, feldarabolva, 3 evőkanál sűrített paradicsom, 1,5- 2 dl víz, só vagy ételízesítő ízlés szerint (én 2 fehér kanál ételízesítőt raktam hozzá), néhány csepp folyékony édesítő, egy-egy nagy csipet szárított oregánó és bazsalikom, kb. 12 cm Tóalmási csípős kolbász hosszában kettévágva, majd felszeletelve.
A hagymát, padlizsánt és csípős paprikát kevés olajon, ételízesítő hozzáadásával párolni kezdtem. Hozzáadtam a friss és sűrített paradicsomot, ízesítettem édesítővel és szárított fűszerekkel, felöntöttem kevés vízzel és forraltam pár percig. Akkor a kolbászt is beletettem és még 8-10 perc főzés után tálaltam a szokásos módon megfőzött, elvileg 8 tojásos orsó tésztával (ezt is a piacon vettem, és azért írom, hogy elvileg, mert nem dagadt meg úgy, mint amiben tényleg 8 tojás van. Inkább csak annyira, mint a 4 tojásosak szoktak.)
Tálaláskor reszelt sajtot szórtam még rá. 

2014. augusztus 24., vasárnap

Elmentek az Unokák ;(


Gyorsan eltelt ez a hónap, drága kis Unokáim már el is mentek. Még nem Angliába, pár napot még Menyem Tesójáéknál töltenek, és csak pénteken repülnek "haza".  Féltem az elválástól, ilyenkor majd a szívem szakad meg,  mert tudom, hogy soká találkozunk személyesen. A kis Drágák megígérték, hogy fel fognak hívni Skype-on remélem nem felejtik el az ígéretüket, bár elfoglaltak lesznek, mert másodikától Tomikámnak kezdődik az iskola, és Ádámka is megkezdi az ovit.
Úgy érzem jól telt ez az egy hónap. Sokat játszottunk, voltunk Vadasparkban, sétahajózni a Tiszán, Tropikáriumban és Dínó kiállításon is. Hoztam néhány képet mutatóba a kis Drágáimról.
Volt jó néhány strandolós délután, és játszótér is.

 



Persze nem maradhatott el a fagyizás sem, Ádámka kedvence a csoki fagyi volt, Tomikáé a "valiniás"- ahogy Ő nevezte :). (Én is főztem vaníliafagyit kétszer is, összesen 18 tojássárgájából, de kicsit kevesebb cukorral, a receptet Max konyhájából vettem, köszönet érte).

Ha éppen nem "külső" program volt és az időjárás engedte, az udvaron játszottunk, amikor esett az eső, akkor idebenn. Mindketten nagyon szerettek rajzolni és színezni, olyan gyönyörű képeket készítettek Anyának, hogy csak na.
Nagy izgalommal várták a tűzijátékot 20-án, és nagyon örültek neki.



Aminek legjobban örülök az az, hogy Tomikám sokféle tésztát megkóstolt, és majdnem mindet szerette is. Kedvence a bakonyis, a lecsós, a kolbászos paradicsommártásos, és a kapros tokányos  tészta volt, de mindet megkóstolta, még a brokkolisat is. Ahogy már írtam, húst nem akart kóstolni, de azért némi fondorlattal került a pocakjába kevés csirkemell és sonka. Kivételes helyzet volt, amikor a Tropikárium után a McDonald's-ban ebédeltünk, ott úgy falta a Happy Meal-es csibefalatkát, hogy csak bámultunk a Tatával. Az egy hónap alatt Tomikám 1,4 kg-ot szedett magára, nem hiába igyekeztem mindenben a kedvére tenni. Ádámkám is hízott egy picit, de Ő alapjáraton is husisabb volt, így Ő csak kb. 40 dkg-ot gyarapodott, azzal együtt, hogy Ő mindenfélét evett, nem olyan válogatósan, mint Tomika. Persze, édességet is kaptak, de kizárólag evés után, vagy 1 Kinder csokit, vagy pár szem gumicukrot, vagy Dörmi macit, ilyesmit. De saját készítésű édesség is volt, nemcsak a vanília fagyi, hanem sütöttünk csokis muffint is, a már bevált recept alapján, kétszer is, először tejszínhabot vertem fel hozzá, másodszor vanília krémpudingot. Aranyosan segítettek a Kicsikéim a muffin kikavarásában, és kiadagolásában is, aztán megint várták, hogy mikor lesz már kész :).
Ádámkának nagyon tetszett a kókuszgolyó, amit megint meggylekvárral készítettem. Tomika meg sem kóstolta, pedig direkt azért csináltam, mert Tomit nagyon izgatta a kókusz.
Néhány tervezett program sajnos elmaradt, mert közbeszólt az időjárás, egy hétvégére a kocsi is lerobbant, így a szilvásváradi kirándulás is átcsúszott a jövő év programjai közé.
Már most nagyon várom, hogy újra itt lehessenek a kis Drágáim.

2014. augusztus 17., vasárnap

Próbálkozások - receptekkel

Válogatós Kicsikémet próbálom rávenni, hogy minél többféle ételt kóstoljon meg. Továbbra is a tésztát hajlandó leginkább megenni, ezért ezen a vonalon igyekszem többféle ízzel megismertetni, próbálok minél változatosabb szószokat készíteni. A régebben leírt csak átszűrt szafttal tálalt tésztákon túlléptünk már, készült tejfölös, sajtmártásos, paradicsomos tészta, cukkinis-sonkás paradicsommártás, lecsó mártás, kapros-tejfölös csirkemell tokány mártás, amiket mind nagyon szerette, úgy lapátolta be Ádámkával együtt az ilyen mártásos tésztákat, hogy öröm volt nézni. Az utóbbi időben a levesekből sem csak a tésztát eszi ki, hanem a levet is megissza utána a tálkájából, - mert régebben egy kis lé mindig maradt a tálban. A zöldséges rizses húst még mindig nem bírtam megkóstoltatni vele, pedig Ádámkának nagy kedvence. Ádámka alapjáraton mindent jobban megeszik, sajtot, sonkát, virslit, "pástétomot"- ami májkrém-, sőt szereti a szalámit és a kolbászt is. A főtt ételekből a csirkemellet is szívesen megeszi, a zöldségeket is szereti akár levesből, akár a már említett zöldséges rizsből, de szerette a zöldbab főzeléket is fasírttal. Büszke vagyok Tomikámra, mert a fasírtot Ő is megkóstolta, de előtte megkérdezte, hogy van fasírt nevű állat :D ?? Arra is nagyon büszke vagyok, hogy brokkoli levest is evett - bár először nagy hisztit csapott, aztán mindenkinek elmesélte, hogy a brokkoli mennyire ízlett neki :). Ki fogjuk próbálni a zöld spagettit is, ami brokkolitól lesz zöld. Meglátom, az mennyire jön be a kicsikéimnek.

És íme néhány egyszerű, de változatosságot adó recept az elmúlt napokból:

Zepter féle tejfölös tészta:
Hozzávalók: 6 dl forró víz, 1 nagy poharas 20 %-os tejföl, 1 fehér kanál só, 500 gr minél több tojásos tészta.
A vizet felforraltam a tejföllel és sóval, majd a főzési idő betartásával megfőztem benne a tésztát.
(Az ilyen tejfölös tészta nagyon finom csirkepörkölttel - Tomika esetében pörkölt szafttal meglocsolva is.)

Sajtmártás 1.: 
1 evőkanál vajon megfuttattam egy evőkanál lisztet. Felöntöttem kevés tejjel, ízesítettem 1-2 kanál tejföllel, sóztam, 4 szelet lapkasajtot főztem bele.

Sajtmártás 2.
Ugyanúgy készült, mint az előző, csak tömlős gouda és ementáler sajtot nyomtam bele.

Paradicsomos tészta Zepterben együtt főzve
Hozzávalók: 5 dl forró víz, 5 dl 100 %-os paradicsomlé, 3 evőkanál sűrített paradicsom, 2-3 evőkanál olaj, csapott fehér kanál só, pici cukor,  teatojásban 2-2 csipet oregano és bazsalikom (mert nem szereti Tomikám, ha valami rá van ragadva a tésztára), 500 gr tojásos tészta
A vizet paradicsomlével és sűrített paradicsommal, olajjal és a fűszerekkel felforraltam, belefőztem 500 gr sok tojásos tésztát.

Cukkinis-sonkás paradicsommártás
Hozzávalók: 2-3 evőkanál olaj, 1 pici fej hagyma finomra vágva, 1 zsenge közepes cukkini hámozva, lereszelve, 10 dkg sonka apróra vágva, 100 %-os paradicsomlé ízlés szerint fél-1 liter, pici só és cukor, fokhagyma granulátum, oregano és bazsalikom ízlés szerint.
 A hagymát kevés olajon megdinszteltem, ráraktam a reszelt cukkinit, sóztam, megszórtam fokhagyma granulátummal, oreganoval és bazsalikommal, beletettem a felaprított sonkát, felöntöttem paradicsomlével (én 1 litert használtam, de fél literrel kicsit sűrűbb lett volna a mártásom). Pici cukorral ízesítve készre főztem. Bögrében botmixerrel csapattam sima szósszá.
Főtt sok tojásos tésztával összekeverve adtam a gyerekeknek, és nagyon szerették.

Lecsó mártás:
A lecsót teljesen hagyományosan megfőztem, sok hagymával, paprikával, paradicsommal, kevés paradicsomlét is tettem bele,  sóval, pici cukorral ízesítettem, hogy finom legyen, végül bécsi virslit is főztem bele, amitől kicsit füstös ízű lett.
A zöldségekből sima szószt turmixoltam, azzal kevertem össze a főtt tésztát (virslit nem tettem bele, de legközelebb úgy is megpróbálom).
Tomikámnak egyik kedvence volt!!

Kapros-tejfölös csirkemell tokány mártás:
Hozzávalók: 1 kis fej hagyma, kevés olaj, 1 apróra vágott csirkemell, 1 csokor friss kapor, vagy annak megfelelő mennyiségű fagyasztott, só, 1 evőkanál liszt, 1-1,5 fehér kanál csemege fűszerpaprika, 4-5 dl víz, pár kanál 20 %-os tejföl.
Megdinszteltem a hagymát, majd ráraktam a feldarabolt csirkemellet, sóztam és fehéredésig sütöttem. Ráraktam a kaprot, néhány másodpercig együtt pirítottam, aztán megszórtam liszttel, jól elkevertem, ráraktam a fűszerpaprikát, azzal is elkevertem, felöntöttem vízzel, hozzáadtam a tejfölt és 15-20 perc alatt készre főztem. Közben kifőztem a sok tojásos tésztát. A csirkemellből és a szaftból is szedem egy bögrébe, botmixerrel sima mártássá mixeltem és főtt tésztával összekeverve tálaltam.
Ezt versenybe ették a kicsikéim, közben rendszeresen mondták, hogy milyen finom. 

Most elbúcsúzom, mert felébredtek a kicsikéim.

2014. augusztus 3., vasárnap

Itt vannak az Unokák - és nem "uncsik" :)!!

Másfél hete itt vannak az Unokák, ami nagy öröm, nagy felelősség, és nagy munka, ami reggel 7 - fél 8-tól este fél 10-10-ig tart. Közben Ádámka ebéd után alszik másfél vagy két és fél órát, a többi időben játék, játék, játék, és programok minden mennyiségben. Annyi időt lopok csak el, amíg megfőzöm az ebédet, vagy néha becsúszik egy sürgős irodai munka. Reggeli után ki szoktunk menni az udvarra. Szerencsére jó nagy, biciklizhetnek, homokozhatnak a Fiúk, vagy pancsolhatnak egy kis medencében. 


Általában 11-ig vagyunk az udvaron, aztán bejövünk, hogy ne süljenek meg a hőségben. Ha korán reggelizünk akkor tízóraizni is szoktunk, ha későn, akkor az kimarad és inkább korai ebédet kapnak. Amikor bejövünk bent játszanak (kis vonatokkal, Hot Wheels-szel, Legóval vagy fa kockával építenek, az autómosó is nagy kedvenc, de szeretik a dominót is), vagy bekapcsoljuk a Nikkelodeon Juniort, ami egy képességfejlesztő mesecsatorna, nagyon szeretik a gyerekek. Sokat számolnak, alakzatokat ismernek fel, nincsenek goromba vagy durva mesék. Amíg a gyerekek a játékkal vagy mesével vannak elfoglalva, főzök valami egyszerűt, olyat, amit Tomika is megeszik. Ebéd után Ádámkával átvonulunk a hálószobába, megvárom míg elalszik. Amíg Ádámka alszik, Tomika rajzolni szokott, vagy könyvet nézegetünk vele. Minden érdekli. Volt, hogy a földrengés izgatta a fantáziáját, volt, hogy a dinoszauruszok, a tornádók, az időjárás, de olyan is, hogy az országok zászlói. Isten bizony nagy gyerekeket megszégyenítő érdeklődési köre van. Még csak ovis, de az összes betűt ismeri. Bármit elolvas és leír. Ádámka ébredése után jöhet egy kis uzsonna, ami többnyire valamilyen túrókrém, vagy ivós joghurt. Aztán újra az udvaron játszunk. Amikor Tata hazaér a munkából Tomikával elmennek az uszodába, mert a vízben is nagyon jól mozog a kicsikém. Ádámka nem volt oda eddig az uszoda gondolatától, ezért inkább itthon játszottunk az udvaron. Bicajozott, vagy homokoztunk, gyurmáztunk, ilyesmi. Tegnap volt először az uszodában, de Ő is úgy élvezte, szerintem ezentúl Tata Őt is viheti magával, mert az első félős negyedóra után Ő is úgy ráérzett a vízre, hogy nem lehetett megfogni sem, csak egyedül akart "úszni",  persze karúszóval, mert nem ért le a lábacskája.
 Mire hazaértünk, tegnap is háromnegyed 8 volt. Vacsoráztunk, játszottak még, aztán fürdés, fekvés, még egy kis mese és alvás. De mire elalszanak már fél 10  is van, úgyhogy akkorra már én is kivagyok, mint a liba. De esténként még megnézek legalább egy filmet, ránézek a netre, rendet csinálok aztán zuhany és alvás. Komolyan mondom testileg-szellemileg elfáradok. Egyrészt a két kis örökmozgóm után loholni, játszani velük - hát az is kifáraszt. Aztán még a kérdések. Ádámkám most van a "miért" korszakában, bármi szóba kerül, mindenre jön a kérdés: miért?? Aztán meg Tomikám kérdezi, hogy Ádámka miért kérdez olyan sokat :), amire persze az a válasz, hogy amikor Ő ilyen kicsi volt, pont ilyen sokat kérdezett, mert Ő is mindent tudni akart. Úgy okosodnak a gyerekek, ha mindent megmagyarázunk Nekik. 

Egyszerű öröm: villamosozás az új Pesa Swing villamossal, aminek 4 csuklója van, - nagyon tetszik a Kicsikéimnek. Ilyen nincs Angliában. Még csuklós busszal is szeretnének utazni.


Focira készülve
Végül egy kis konyha: Tomikám még mindig olyan kevés ételt kóstol meg, többnyire hozzá igazítom a főzést. Általában valami egyszerű ételt készítek: pl. csirkelevest gyorsfőző fedővel, vagy zöldséglevest, többnyire csigatésztával, de főztem már mese tésztát is a levesbe. Tomikának minden levest át kell szűrni, hogy egy darabka zöldség vagy hús se kerüljön bele, csak tiszta lé és a lében főtt tészta. Ádámka szereti a zöldségeket és a húst is a levesben és a második fogásban is. Második fogásnak próbálkoztam már zöldséges rizses hússal, sült krumplival, rántott csirkemellel, egyszerű pizzával,  de leginkább a főtt tészták jönnek be a gyerekeknek. Tomikámat sikerült rávenni, hogy megegye a saját készítésű sajtszószos tésztát, a krumplis tarhonyát, a Zepterben "együtt főtt" paradicsomos spagettit meg a tejfölös tésztát. A csikós tokány szaftját is szerette, persze azt is tésztával. Mióta itt van kétszer sem volt egyforma alakú a tészta, és mindig legalább 4, vagy több tojásos tésztát főzök, hogy legyen valami tápláló a kicsikéimnek, ha már ilyen válogatós a nagyobbik.  Furcsának találta a tarhonyát. Azt mondta, ilyet Ő még sose kóstolt. A krumplit összetörtem neki, hogy ne lássa, csak a tésztát, és mondhatom szép adagot megevett belőle. Ma a tejfölös tészta gyermelyi kagyló tésztából készült, mikor megfőtt, olyanok voltak a kis tészták, mint a medúzák, ezért medúzatésztának, vagy jelly fish tésztának nevezte, és ebből is szép adagot megevett. Sokat töröm a fejem, hogy mit készítsek, mert nagyon válogatós a nagyobbik Kicsikém. Ádámkám szerencsére sokkal könnyebb eset. Ő szinte minden megeszik:). 
Na mára ennyi, mert megint rögtön leragad a szemem. Jó éjszakát mindenkinek.