2014. augusztus 30., szombat

Főzött vaníliafagylalt


Tomikám annyira szereti a vaníliafagyit, hogy elhatároztam, én is készítek. A neten találtam is egy receptet, ami nagyon megtetszett, Max konyhájában - köszönet a receptért :)!  Ennek instrukciója alapján készítettem el a fagyit, azzal a különbséggel, hogy együtt felforraltam a tejszínes tejet, úgy öntöttem a gőz fölött fölvert tojássárgás alaphoz. Aztán az egészet visszaöntöttem a tejforraló fazékba és visszatettem a tűzhelyre, annyi időre hogy épp csak buzzanjon egyet és máris ment a hideg víz fürdőbe a fazék. Kihűlés után fagyigépbe öntöttem, de hiába pörgettem 2 órán át, nem fagyott meg, híg maradt. 2 óra múlva megtöltöttem  vele egy 4 pálcikás jégkrémformát, a többit fedeles dobozba öntöttem és irány a mélyhűtő. Másnapra nagyon finom vaníliafagyi lett, csak egy kicsit túl édes. 
Legközelebb kevesebb cukorral készült ugyanígy, csak a fagyigépes masszázst kihagytam, egyenesen dobozba öntöttem, és irány a mélyhűtő. Késő este volt, így a kavargatás is elmaradt, mert elaludtam. Másnapra megfagyott, és finom volt, de utólag már hiába kevergettem, nem lett annyira krémes, mint az első adag - de ez biztosan az én hibám volt, a kavargatás elmaradása miatt. Azért elfogyott, mert ízre csodás volt, csak kicsit kristályosabb, mint az első. 
Hozzávalók: 
6 tojás sárgája, 20 dkg porcukor (17 dkg), vanília aroma, 5 dl 3,5 % zsírtartalmú tej, 2 dl 30 % zsírtartalmú tejszín

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése