Testkontroll

 A testkontroll ezentúl új helyen, itt található: 



 2014. január 2. csütörtök

Új év virradt ránk tegnap. Az ünnepek alatt családilag arra az elhatározásra jutottunk, hogy a mai naptól változtatunk, és újra az egészségesebb étkezés felé fordulunk. Kicsit több gyümölcs és zöldség kell, hogy jobban érezhessük magunkat a bőrünkben, és ha már így van, akkor jöhet megint a testkontroll. 
Nem mondom, hogy örökre szól, de igyekezni fogok minél tovább tartani, és naplószerűen megörökíteni a napi menüt. Az új receptek természetesen a főoldalon jelennek majd meg, és belinkelem őket ide..  
A bejegyzések sorrendjén annyit változtattam a múltkori sorozathoz képest, hogy az új nap ezentúl mindig az oldal tetején fog megjelenni az egyszerűbb kezelhetőség érdekében. 
Akkor fogjunk hozzá :)

 2014.
 -.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
 T E S T K O N T R O L L
azaz szétválasztó étrend 

A LEGFONTOSABB TESTKONTROLL ALAPELVEK
  • A fő alapszabály, hogy délig lehetőség szerint gyümölcsöt kell fogyasztani, hogy a szervezetünk tisztító folyamatai beindulhassanak. Lédús gyümölcsök fogyasztása után a várakozási idő 1/2 óra, banán, vagy aszalt gyümölcsök után 3/4-1 óra. Gyümölcsöt ehetünk a nap bármely szakában a megfelelő várakozási idők betartásával, hogy mindig üres gyomorba kerüljön. Ha nem kívánunk gyümölcsöt, készíthetünk banántejet, amit különféle bogyósgyümölcsökkel tehetünk változatossá, de ha már az sem jön be, akkor jöhet a paradicsom, kis sóval megszórva isteni. A gyümölcsöt és a paradicsomot mindig nyersen, fogyasszuk!!  (A paradicsommal néha kivételt teszek, pl. ketchup, vagy lecsó esetében, de csak akkor, ha amúgy is húsos ételt fogyasztok - ami savasít.)
  • 12-től este 8-ig bármi ehető, de nem szabad fehérjét szénhidráttal együtt fogyasztani (pl. húst krumplival, vagy rizzsel). Ha mégis ilyen összeállítású ételt fogyasztunk, a várakozási idő 8 óra.
  • Leghasznosabbak szervezetünk számára a gyümölcsök után a különféle saláták, ebből minél többet fogyasszunk. Nyers zöldségsaláták fogyasztása után (csak citromlével, sóval és olajjal készítve) a várakozási idő 2 óra. Ha a salátába mást is keverünk (pl. pirított kenyérkocka akkor 3 óra, mint a szénhidrátok után, de ugyancsak igazodik a többi különféle "belevaló" várakozási idejéhez is, egyéb fehérjék (tojás, sajt, tejföl, túró 3 óra), felvágottak, sonka, virsli, sült hús esetén 4 óra.
  • Ugyanakkor nem kell elzárkózni a szénhidrátoktól sem, a kenyértől, tésztától (tojásmentes, durum), rizstől, krumplitól, ha ezek mellé is valamilyen zöldséges ételt - salátát, párolt zöldséget, zöldségpörköltet fogyasztunk. Hasznos, ha a szénhidrátok mellé minél több magas víztartalmú zöldséget párosítunk, pl. nyers paradicsomot, uborkát. A szénhidrátos-zöldséggel kombinált ételeket inkább napközben válasszuk, hogy erőt adjanak a napi munkához. Elfogyasztásuk után a várakozási idő 3 óra.
  • A húsos, fehérjés fogásokat inkább késő délutáni-esti órákban ajánlatos fogyasztani.Késő délután és este bármilyen sült, párolt vagy főtt húst, illetve húskészítményeket is  (sovány felvágottak, sonka, virsli) fogyaszthatunk különféle zöldségekkel - akár saláta, párolt, vagy főtt zöldség formájában. Ugyanez a helyzet a különféle egyéb fehérjeforrásokkal, pl. sajt, túró, tojás.  A különbség a kettő fogyasztásában az utána betartandó várakozási idő, mert ahogy már feljebb is írtam,  
  • a hús, húskészítmények-zöldség párosítás után 4 órát
  • egyéb fehérje-zöldség párosítás (tejtermékek, tojás)fogyasztása után 3 órát kell várni a következő étkezéssel.  
 ITT lehet még dióhéjban érdekes információkat olvasni a témáról.


  • február 22. szombat
Reggeli: gyümölcs, 1 banán, 1 narancs 1 alma, Apának és nekem, Legkisebbikem nem reggelizett
Ebéd: Karfiolleves durum aprótésztával,


          Zöldborsós zöldségpörkölt - 1 cukkini, 1 padlizsán, hagyma, mirelit zöldborsó, fűszerek, víz







          Selymes gombamártás tejszínnel - gomba, hagyma, olaj, liszt, tejszín víz, fűszerek, krémesre
          turmixolva (a tejszín semleges, így szénhidráttal is társítható),
          mindkettőhöz durum kagylótészta






  • február 21. péntek
Reggeli: Banán, alma, csak úgy elrágcsálva Apának és nekem
               Gyümölcsturmix 1 nagy érett banánból és 2 nagy narancsból, pici citromlével és 1 evőkanál
               mézzel egy pohárral Legkisebbikemnek, a másikkal nekem.

Ebéd: zöldséges-currys rizs mint ITT várakozási idő utána 3 óra

Uzsonna: sajtok zöldségekkel, várakozási idő utána 3 óra

Vacsora: Apának és Legkisebbikemnek húsos, húsgombócos káposzta, (várakozási idő 4 óra)
               nekem pici ebédről maradt rizs 4-5 kis pirított gombával (várakozási idő 3 óra)


Utóvacsora: Legkisebbikemnek melegszendvics (várakozási idő 8 óra)

  • február 20. csütörtök
Reggeli: gyümölcssaláta 1-1 banánból és narancsból, 1/2-1/2 körte és alma + 1 ek. méz Apának és
               nekem, gyümölcsturmix Legkisebbikemnek 1 banán, 2 narancs 1 ek. méz.
Ebéd: Kelkáposzta krémleves a tegnapi főzelékből,
          vagy tarhonya leves

          Lángos  - várakozási idő utána 3 óra
Vacsora: pirítós margarinnal, erős paprikával, paradicsommal és uborkával - nekem,
               a többieknek: Csülkös káposzta húsgombóccal szénhidrátmentesen 




  • február 19. szerda - Anyukám születésnapja
Reggeli gyümölcssaláta banánnal, naranccsal és kivivel, meg mézzel Apának és nekem,
             Legkisebbikemnek gyümölcsturmix 1 banánból, és 2 narancsból kevés mézzel


Ebéd: Tarhonyaleves (a tegnapi maradék pirított tarhonyából)
           csípős-fokhagymás kelkáposzta főzelék, csak úgy magában

 Várakozási idő utána 3 óra.

Vacsora: Anyukám szülinapi ünnepi vacsorája:
                Csirkecsontleves cérnametélttel
                Csibemájas töltelékű filézett csirkecombok krumplipürével
                Anyukám sütötte sütemények: Csokikrémes kakaós piskóta, habos almás süti, sós rudak
Várakozási idő utána 8 óra

  • február 18 kedd
Reggeli: Gyümölcssaláta 1/2 banánból, 1-1 narancsból, fél almából és fél körtéből személyenként,
               kis mézzel  Apának és nekem, Legkisebbikemnek gyümölcsturmix 1 banánból, 2
               narancsból és 1 mandarinból kevés mézzel
Ebéd: Zöldséges kelbimbókrémleves, cukkinis-avokádós masnitészta
                                   
Uzsonna: kis tálka leves és masnitészta
Vacsora: Csirkepörkölt nekem fokhagymás zöldbabbal, többieknek tojás nélküli tarhonyával



  • február 17. hétfő
Reggeli: Gyümölcsturmix mindhármunknak

Ebéd: Krumplileves, szezámmagos sós rudak - vagy pirítós zöldségekkel



           várakozási idő utána 3 óra
Uzsonna: margarinos kenyér retekkel és zöldpaprikával nekem
                krumplileves Apának,várakozási idő mindkettő után 3 óra
                (Legkisebbikem nem uzsonnázott)
Vacsora: Legkisebbikemnek virsli mustárral, ketchuppal, kenyérrel várakozási idő utána 8 óra!
               Apa: kolbász kenyérrel, zöldségekkel  (8 órás)
               én: virsli ketchuppal, mustárral csak magában (4 óra)


  • február 16. vasárnap
Reggeli: Gyümölcs, 1 banán, 1 narancs, 1 körte Apának és nekem, Legkisebbikem nem
              reggelizett
Ebéd: Zsemlegombócleves, "zöldségpörkölt" rigatonival és salátával



           várakozási idő utána 3 óra
Uzsonna: Apának a maradék leves
                Legkisebbikemnek a maradék tészta
                nekem: tegnapi vacsoráról maradt rizs, salátával
                várakozási idő mindhármunknál 3 óra
Vacsora: Párolt mexikói zöldségen tálalt tükörtojás


                 várakozási idő utána 3 óra lenne (napközben tálalva)

  • február 15 szombat
Reggeli: Gyümölcs, mindenkinek saját hatáskörben, én ma csak banánt ettem
Ebéd: Padlizsános pirítós zöldségekkel  (csak én ettem ilyet)

 Egy kis fej apróra vágott hagymát, és egy hámozott, felaprított padlizsánt
  
pici olajon ételízesítővel vagy sóval és őrölt borssal, meg kevés vízzel puhára pároltam, amikor zsírjára sült, elkészült. Nagyon finom kence lett belőle a pirítósra.
Apa és Legkisebbikem is pirítóst ettek, Ők margarinnal és ugyancsak zöldségekkel.
Várakozási idő utána 3 óra
Uzsonna: Én újra padlizsános-zöldséges pirítóst ettem, a többiek sajtokat zöldségekkel.
Várakozási idő utána mindkét esetben 3 óra
Vacsora: gombás-francia zöldségkeverékes rizs
Egy fej felaprózott hagymát olajon megdinszteltem, rátettem 40 dkg-ot az Aldis francia zöldségkeverékből, amikor felforrósodott, 20 dkg tisztított, cikkekre vágott csiperkét tettem rá, 1 fehér kanál ételízesítőt, 1 kávéskanál sót, amikor a gombából kioldódott lé elpárolgott, ráöntöttem egy főzőtasak (12,5 dkg) paraboiled és egy főzőtasak gyors barna rizst, amikor ez is felforrósodott, felöntöttem 7 dl forró vízzel. Tettem bele még 1 fehér kanál ételízesítőt, kevés őrölt borsot, pici chiliport, 1 fehér kanál szárított petrezselyemzöldet és takarékon, fedő alatt 20 perc alatt készre főztem.
Várakozási idő utána 3 óra.




  • február 14 péntek
Reggeli: gyümölcs: 1 banán, 1 narancs, 1 mandarin 1 kanál méz Apának és nekem
                                1 körte, 1 mandarin 1 kanál méz Legkisebbikemnek
Tízórai: lángos - várakozási idő utána 3 óra
Ebéd: Pirítós margarinnal zöldségekkel - várakozási idő utána 3 óra
Vacsora: a Valentin nap alkalmából: tárkonyos csirkeraguleves,


           rántott csirkemell és karaj, sonkával-sajttal göngyölt, rántott csirkemell, 
           tejfölös krumplipüré

göngyölt és sima rántott csirkemell
           várakozási idő utána 8 óra



  • február 13. csütörtök
Reggeli: Gyümölcs, mint tegnap + egy kis körte fele - Apának és nekem
               Legkisebbikemnek 1 körte+1 narancs+ méz

Ebéd: Zöldséges-csípős-currys rizs, citromos-fokhagymás jégsalátával
           A várakozási idő utána 3 óra


Uzsonna: pirítós margarinnal, jégsaláta levéllel, paradicsommal, kaliforniai és erős paprikával
                Várakozási idő utána 3 óra

Vacsora: Palóc gulyás, chilis-currys sültcsirke alatta sült zöldségekkel




  • február 12. szerda
Reggeli:  Gyümölcs: személyenként 1 banán, 1 narancs, fél alma + kevés méz Apának és nekem
               Legkisebbikem nem reggelizett
Ebéd: Paszternákos zellerkrémleves
          1 nagy zeller, 1 paszternák, 1 hagyma, kevés olaj, 1,7 dl forró víz, só+ételízesítő, bors, szárított
          petrezselyemzöld. Amikor minden puhára főtt, összeturmixoltam.


           Apának és Legkisebbikemnek párolt zöldbab marhapörkölttel vagy sült csülökkel
           várakozási idő utána 4 óra



         
           Nekem hétfőről maradt tagliatelle - várakozási idő utána 3 óra


Vacsora: pirítós margarinnal, retekkel, uborkával, póréval, paradicsommal, hegyes erős és kaliforniai
               paprikával.
               Apa és Legkisebbikem megint rátettek egy lapáttal és később még nem testkontrollosat is
               ettek. Egyre nehezebben viselik.
  • február 11. kedd
Reggeli: ugyanaz, mint tegnap
Ebéd: Dunaegyházi gombócleves, rántásos és mákos nudli
          Várakozási idő 3 óra
Uzsonna: saláta citromos-olajos öntettel, ahogy szoktam. Várakozási idő utána 2 óra


Vacsora: kis tálka tegnapi tagliatelle a saláta citromos levével meglocsolva
               Apa és Legkisebbikem nem testkontrollosat ettek este

  • február 8. szombat
Reggeli: személyenként 1 banán, 1 mandarin, fél narancs kevés méz
Ebéd: Tegnapi borsóleves gőzölt karfiolrózsácskákkal kiegészítve,
           Rántott zöldségek gőzölt krumplival



Vacsora: közkívánatra pizza, mert imádjuk!
               várakozási idő utána 8 óra!
  • február 7. péntek
Reggeli: gyümölcssaláta, 1-1 körte és alma, 2 narancs, 2 banán, 1 mandarin leve, 2,5 evőkanál méz
Ebéd: Borsóleves friss zöldségekkel és mirelit borsóval, tojás mentes mesetésztával
(2-3 ek. olaj, 1 fej hagyma felaprózva, 3 sárgarépa, 1-1 petrezselyem és paszternák gyökér, 2 szelet zellergumó kockákra vágva, 40 dkg mirelit zöldborsó, 1/2 hegyes erős paprika,  2,7 liter forró víz, ételízesítő és/vagy só, őrölt bors, szárított petrezselyemzöld ízlés szerint), 8 dkg tojás nélküli gyermelyi mesetészta.

Cukkinis masnitészta (Durillo)
2-3 evőkanál olaj, 2 megmosott, héjastól durvára reszelt cukkini, fokhagyma granulátum, só és/vagy ételízesítő, szárított petrezselyemzöld és bazsalikom,  chilipor, ízlés szerint, 1 hegyes erős paprika, 1 cs. (50 dkg) Durillo masnitészta, 1 liter forró víz, 1-2 ek. olaj, 1 fehér kanál só.

Ebéd után a várakozási idő 3 óra.
Uzsonna: jégsaláta piros retekkel, póréval, pici citromlével és sóval, chiliporral, gorgonzola sajttal
                 - ilyet csak én ettem

A várakozási idő utána 3 óra - a sajt miatt.
Vacsora: nekem kevés cukkinis tészta  maradék  és pirítós margarinnal, paprikával paradicsommal
               várakozási idő utána 3 óra
               a többieknek sült csirkeszárnyak és comb olaszos fűszerezéssel, ugyanolyan tepsis
               krumplival.Várakozási idő utána 8 óra.



  • február 6. csütörtök
Reggeli: gyümölcssaláta mint tegnap, csak mandarin nélkül
Ebéd: Kelbimbókrémleves, sült zöldségek
           3 óra a várakozási idő
Uzsonna: pirítós margarinnal, erős paprikával és paradicsommal
            3 óra a várakozási idő
Vacsora: Sült tarja párolt zöldségekkel
              4 óra lenne a várakozási idő, ha nem vacsorára ettük volna.


  • február 5. szerda
Reggeli: Gyümölcssaláta banánból, zöld almából, körtéből, mandarinból, narancsból, mézből


 Ebéd: Bableves, zöldséges barnarizs párolt gombával
A bableves hozzávalói: 20 dkg aprószemű fehér bab (20-25 percig forró vízben áztatva), 2 szál sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 szelet egy hatalmas zellerből, 2 db krumpli, (a zöldségek szeletelve ill. kockázva), 1 felaprított hagyma, 2,5 liter víz, só és/vagy ételízesítő ízlés szerint, 2 kávéskanál fokhagyma granulátum. Ezeket 16-20 perc alatt gyorsfőző fedővel megfőztem, majd a gőz kiengedése után paprikás rántással (2 evőkanál rétes liszt, kevés olaj, 2 fehér kanál csípős fűszerpaprika) berántottam a levest, 5-8 percig még forraltam, hogy a rántás besűríthesse kicsit.


A rizs hozzávalói: 1 fej felaprított hagyma, kevés olaj, 1 csomag (45 dkg) mirelit  finomfőzelék alap (sárgarépakocka + zöldborsó), 25 dkg express barna rizs (Tescoban találtam, 10-12 perc a főzési ideje, de nem olyan finom, mint a Lidl-s paraboiled rizs), ételízesítő és/vagy só, bors ízlés szerint, szárított petrezselyemzöld és lestyánlevél, kis  csipet nagyon finomra őrölt rozmaring.

A gomba hozzávalói: kevés olaj, 1 kis fej felaprított hagyma, kb. 35-40 dkg tisztított, felszeletelt csiperke gomba, ételízesítő és/vagy só ízlés szerint, őrölt bors, szárított petrezselyemzöld és lestyánlevél, csipet nagyon finomra őrölt rozmaring, 2 dl víz. Amikor a gomba elfőtte az alatta keletkezett levet, víz hozzáadásával pároltam tovább pár percig, úgy, hogy kevés szaft maradjon még alatta.
A várakozási idő 3 óra az ebéd után.

Vacsora: Gombás margarinkrém pirítóssal, zöldségekkel, ill. pirítós margarinnal zöldségekkel
Mivel csak én ettem a gombából kb. fele megmaradt. Azt összemixeltem kb. 10 dkg margarinnal és pici sóval. Pirítósra kenve nagyon finom vacsora lett belőle, ami megmaradt, azt lefagyasztom fűszervajnak. Sült csirkemellre vagy karajra tehetek belőle a későbbiekben.


 
Gombás vajkrém

  • február 4. kedd
Reggeli: Ma csak a többiek ettek gyümölcsöt saját hatáskörben.
Én pirítóst ettem pici margarinnal és piros kaliforniai paprikával, nagy levegővételekkel és kis szünetekkel. (Iszonyú, hányingerrel kísért migrénnel ébredtem, képtelen voltam gyümölcsöt reggelizni) 3 óra utána a várakozási idő.
     
Ebéd: Karfiolleves, padlizsános tészta paradicsomsalátával/mákos tészta 
           3 óra utána a várakozási idő
Uzsonna:  1.) pirítós zöldségekkel (én) (a megmaradt salátához negyed uborkát szeltem)
                 2.) kis adag mákos tészta (Apa)
                 3.) sajtok zöldségekkel - uborka, paradicsom, paprika (Legkisebbikem)
                       3 óra utána a várakozási idő.
Vacsora:  Tojásos-virslis-kevés kolbászos-tejfölös-sajtos rakott karfiol, hasonló módon elkészítve
                mint ITT, de azért mégis kicsit másképp.
Ma is két fej karfiolból készült, de ezeket most a délre készített levesben főztem meg. Nem tejföllel kentem ki a tepsit, amibe beleszedtem, hanem pici olajjal. Mivel picik voltak  tojások, 8-at használtam föl belőlük. A virsliből most csak 1 pár volt Pikok bécsi virsli,  a többi, (12 szál) ugyancsak Pikok, de műbeles sertésvirsli volt, természetesen lebőrözve, felszeletelve. Kolbászt csak pár karikát találtam itthon, azokat a lehető legapróbb darabkákra vágva szórtam a rakottas tetejére.  Amikor kész voltam a rétegezéssel, 3 kis nyers tojást összeturmixoltam 3 evőkanál tejföllel, ezzel öntöttem nyakon az egészet, majd rásimítottam 1 nagy pohár tejfölt, megszórtam reszelt sajttal, és 250 forka, alsó-felső sütésre állított sütőben szép pirosra süttöttem.
Szedésnél kicsit szétesett, de nagyon ízlett mindenkinek.
4 óra lenne utána a várakozási idő (ha pl. ebédre ennénk)



  • február 3. hétfő
Reggeli: gyümölcssaláta körtéből, banánból narancsból és mézből (nagyon savanyú volt a narancs,
               különben nem kellett volna méz)
Ebéd: Zöldséges tarhonyaleves, fűszeres tepsis krumpli salátával


Az ebéd után 3 óra a várakozási idő.
Uzsonna: egy kis tálka reggelről maradt gyümölcssaláta (csak én egyedül uzsiztam)
Vacsora: pirítós tigris cipóból vajjal, déli saláta maradékával, amibe egy fél hegyes erős paprikát és negyed piros kaliforniai paprikát aprítottam.
  • február 2 vasárnap 
Reggeli: Fügés-datolyás gyümölcspép - még a karácsonyra vásárolt aszalt gyümölcsök felhasználásával. Hozzávalók 1 személyre: 1 banán, 2 körte, 4 szem kimagozott datolya, 4 szem füge
A tisztított, kimagozott hozzávalókat késes robotgépben tetszés szerinti finomságú péppé keverjük. Gyors és finom, bár nem biztos, hogy mindenkinek "bejön".  Pl. Legkisebbikemnek is készítettem hasonlót, de kikérte magának, mert Ő már nem baba :). Azért érdemes kipróbálni, mert tényleg isteni.



Ebéd: tegnapról fehér zöldséges krémleves
          Krumplis tarhonya (pirított tojás nélküli tarhonyával), salátával


Hozzávalók: 2 evőkanál olaj, 1 nagy fej felaprózott hagyma, 8 db közepes krumpli tisztítva, felkockázva, 1,5 fehér kanál só (ill. ízlés szerint), kávéskanálnyi fokhagyma granulátum, fél kávéskanál őrölt kömény, 3 fehér kanál fűszerpaprika, 1,5 liter víz, 1 nagy zöld kaliforniai paparika, fél hegyes erős paprika, (ízlés szerint chilipor), 2 evőkanál olaj, 1 csomag (40 dkg) tojás nélküli tarhonya (jelen esetben gyermelyi),
Ugyanúgy készült a krumplis tarhonya, mint egyébként szoktam, egy nagy zöld kaliforniai paprikával és fél hegyes erős paprikával "felturbózva", a különbség csak annyi volt, hogy megpirítottam a tarhonyát, mielőtt a bő lére eresztett, néhány percig már előfőzött paprikás krumplihoz adtam volna. Együtt főztem 10-15 percig, amíg a tarhonya is megpuhult.
A salátához fél fej nagyon tömör jégsalátát, negyed kígyóuborkát, fél piros kaliforniai paprikát, fél hegyes erős paprikát, 1 kis lila hagymát és 1 paradicsomot vágtam fel, fél citrom levével, pici olajjal, két nagy csipet sóval, őrölt borssal ízesítettem.
Az ebéd után 3 óra a várakozási idő.
Uzsonna: Anyukám sós stanglija
Vacsora: pirítós rozskenyérből margarinnal, déli salátával (én).
               Apa és Legkisebbikem 1-1 tányér kocsonyát evett kenyérrel, (Anyukám főzte tegnap).
"Utóvacsora": virsli mustárral, ketchuppal
  • február 1 szombat Középsőm ma repül vissza Angliába - gyorsan eltelt ez a két hét...
Reggeli: gyümölcsök: banán, körte, alma, narancs, mandarin
Ebéd: Fehér zöldséges krémleves, káposztás tojáslepény 



Ez olyan kiadós ebéd volt, hogy csak vacsorázni bírtam utána, az uzsonna kimaradt.
Vacsora: pirítós margarinnal, kaliforniai és hegyes erős paprikával, piros retekkel, uborkával, paradicsommal

  • január 31. péntek
Reggeli: gyümölcs mindenki maga, ki mit és mennyit akart
Ebéd: brokkolis tészta
Búcsúvacsora: rozmaringos-fokhagymás-chilis pulyka felsőcomb filé sültkrumplival, savanyúsággal.
  • január 30. csütörtök
Reggeli: gyümölcssaláta 1 alma, 2 banán és narancs, 3 mandarin, fél citrom leve, méz
Ebéd: Gombakrémleves, avokádós linguine


A várakozási idő utána 3 óra.
Vacsora: tyúkpörkölt - a testkontrollosoknak párolt zöldbabbal, Középsőmnek tésztával, csemege uborkával

  • január 29. szerda
Reggeli: gyümölcssaláta: 2 banán, 2 narancs, 3 mandarin, 1 körte, fél citrom leve, méz.
Ebéd: Zöldségleves, vajas-kukoricás rizs "pöttyös" jégsalátával
          várakozási idő utána 3 óra
Uzsonna: kevés déli rizs + sok saláta nekem, Apának és Legkisebbikemnek zöldségek piritóssal
Vacsora: hurka-kolbász-tepsis krumpli, csípős csalamádé, aztán mindenkinek Bilagit :)

  • január 28. kedd
Reggeli: gyümölcssaláta: 2 banán, 2 körte, 1 alma, 3 mandarin, fél citrom leve, méz

Ebéd: Tegnapi főzelékből krémleves (a maradék főzeléket forró vízzel, pici sóval, chiliporral,
           fokhagyma granulátummal és szárított petrezselyemzölddel összeturmixoltam, felforraltam.)

    
           Cukkinis-petrezselymes spagetti (hegyes erős és kaliforniai paprikával, fokhagymával)
Az ebéd után 3 óra a várakozási idő
Uzsonna: zöldségek sajtokkal
1.) 1/4 kaliforniai paprika, 1 paradicsom, jégcsapretekcsíkok, camembert sajtok (sima és fokhagymás), chilipor


2.) tányéronként: 1 erőspaprikás medvesajt, fél szelet tilsiti sajt, kevés trappista,  1/6 parenyica, negyed kaliforniai paprika, fél hegyes erős paprika, jégcsapretekcsíkok


Vacsora: avokádókrém tigriskenyérrel, hónapos retekkel (nekem)
               pirítós margarinnal, zöldségekkel, néhány szelet kolbásszal (többieknek)
  • január 27. hétfő
Reggeli: gyümölcssaláta 2 banán, 1 alma, 2 körte, 2 narancs, méz.
               a tisztított gyümölcsöket robotgéppel felszeleteltem, kis méz rá és kész. Nem olyan szép,
               mint a kézzel szeletelt, de sokkal gyorsabb.
Ebéd: Tésztaleves tojás nélküli cérnametélttel, az instant levesek helyett.
           1,5 fehér kanál ételízesítőt felfőztem 1,7 liter forró vízben (vízforralóban pillanatok alatt
           felforrt a víz hozzá) ízesítettem őrölt borssal, pici chiliporral és fokhagyma granulátummal,
           meg fél evőkanál olajjal, belefőztem 4 fél marék tojás nélküli tésztát, beleszórtam 1 fehér
           kanál szárított petrezselyemzöldet, 3-4 perc főzés után elkészült, szükség szerint pici só-bors
           még mehet bele a tányéron. Munkából hazaért fázósaimnak nagyon jól esett...


           Kínai kel főzelék helyett krumpli kínai kellel, pirosan, fűszeresen
           1 tömör kínai kel,1 liter forró víz, 2 fehér kanál ételízesítő, fokhagyma granulátum, csípős
           fűszerpaprika, őrölt kömény, 2 evőkanál olaj, 1 tál krumpli, 1 evőkanál rétes liszt,  pici hideg
           víz, esetleg még só ízlés szerint
A kínai kelt összevágtam, fűszerekkel, olajjal és 1 liter forró vízzel lefedés nélkül főni tettem. Megtisztítottam, megmostam és vékony szeletekre vágtam egy  tál krumplit, azt is belefőztem, csak azután tettem fedőt az edényre, és puhára főztem a zöldségeket. - Kicsit elgondolkodtam krumplipucolás közben, így a krumpli több lett, mint a kínai kel, ezért változott a név is a címben :). -  Amikor megpuhult 1 evőkanál lisztet elkevertem egy kis kávéscsészében hideg vízzel, ezzel sűrítettem be az étel levét. Pár perc forralás után elkészült, ez a szerintem még hidegen is tüzes "főzelék".


 A csupa szénhidrát ebéd után 3 óra a várakozási idő.

Uzsonna: saláta margarinos pirítóssal





A salátában volt negyed fej (nagyon tömör) jégsaláta,  3 szem hónapos retek, egy 5 cm-es darab jégcsapretek, egy kígyóuborka kb. 5 cm-es vége, 1-1 cikk sárga és piros kaliforniai paprika, 1 kis fej lila hagyma, 2 paradicsom. Az összevágott zöldségeket meghintettem két csipet sóval, megszórtam kevés őrölt borssal és fokhagyma granulátummal, meglocsoltam fél citrom levével és egy kanálnyi olajjal, összekevertem és már fogyasztható is volt.
Az uzsonna után 3 óra a várakozási idő.

Vacsora: déli főzelék (nekem, mert nagyon szeretem)
               A fiúk és Apa rántott harcsafilét és krumplipürét kaptak. 

  •  január 26. vasárnap
Reggeli: gyümölcs"kása" személyenként 1 almából, 1 narancsból és 1 banánból
               nem kell hozzá más, csak a gyümölcsök, egy késes robotgép  meg annyi idő, míg a
               gyümölcsöket meghámozzuk, mert a robotgépben elég egy-két pillanat és máris
               fogyasztható ez a finomság. Így a mézet is kispórolhatjuk, anélkül is finom.



Ebéd: Zöldséges tésztás egytál
          1 csomag (45 dkg) mirelit zöldségkeverékből, amelyben volt sárgarépa, póréhagyma, karfiol, zellerszár, kockázott petrezselyemgyökér, zöldbab, zeller, zöldborsó és feketegyökér. Ezt a zöldségkeveréket pici olajon megpároltam 1 fehér kanál ételízesítővel és őrölt borssal, amikor már jól megpuhult (kb. 10 perc múlva) megszórtam egy kanál rétes liszttel, felöntöttem 7 dl forró vízzel, ztam, és kevés chiliporral is megfűszereztem, majd belefőztem 10 dkg-ot a tegnapi levesben is használt mesetésztából. További 10-12 perc után elkészült, ekkor szárított petrezselyemzölddel még megszórtam és alaposan elkeverve azonnal tálaltam. Nagyon finom volt, de most csak én ettem ilyet, családtagjaim hagyományos vasárnapi ebédet kaptak, csirkelevest tésztával, rántott sertéskarajt és csirkemellet törtkrumplival - ezekről nem készítettem képet, csak az én zöldséges-tésztás egytálételemről, ami egy kicsit leves is volt, főzelék is volt és tésztás étel is :).
Uzsonna: a tészta maradéka
Vacsora: pizza - ami a férjemnek a rántott hús, nekem a pizza.

  • január 25. szombat
Reggeli: Gyümölcssaláta: 2 banánból, 2 hatalmas narancsból  + az egyik reszelt héja is belekerült,
               3 körtéből, 3 evőkanál mazsolából, kevés mézzel, csipetnyi őrölt gyömbérrel, őrölt fahéjjal
               és szegfűszeggel.  Karácsonyt idéző illatokkal telt be a konyha.
               Jól esett egy ilyen borongós, havas reggelen. Az éjjel legalább 10-15 cm hó esett.



Ebéd: Zöldségleves, padlizsánpörkölt, saláta   várakozási idő utána 3 óra
Uzsonna: sajtok zöldségekkel  (4 szeletke sima camembert, 4 szeletke fokhagymás camembert, 4 vékony szeletke gouda, 2 szelet lapkasajt, retek, uborka, sárga kaliforniai paprika)



                  Sajtok zöldségekkel 2. változat Apa és Legkisebbikem nem szeretik a camembert sajtot, ezért Ők ezt a változatot kapták. A tányéron van trappista, gouda, tilsiti, parenyica (füstölt sajt), erős paprikás medvesajt, retek, uborka, hegyes erős paprika, paradicsom, sárga kaliforniai paprika.

Várakozási idő 3 óra az uzsonna után.


Vacsora: 1. pirítós margarinnal, retekkel, paradicsommal és délről maradt salátával (én)
               2. zöldségleves, margarinos kenyér hegyes erős paprikával, paradicsommal (Apa)
               3. padlizsánpörkölt tésztával (Legkisebbikem és Barátnője  :).)

  • január 24. péntek
Reggeli: gyümölcssaláta 1 narancsból, 2 banánból, 3-3 körtéből és mandarinból, fél citrom levével és
               kevés mézzel
Ebéd: Szárzellerkrémleves lángossal
          várakozási idő utána 3 óra 



Vacsora:  Apa és én kenyeret ettünk margarinnal és zöldségekkel (erős és kaliforniai paprika,
               paradicsom),  Legkisebbikem sonkát és sajtot ugyanilyen zöldségekkel.

  • 2014.01.23. csütörtök
Reggeli: ananászos gyümölcssaláta 1 ananászból, 2-2 banánból, körtéből és mandarinból, fél citrom
               levével és mézzel



Ebéd: Zöldséges rizottó gombával és csicseriborsóval, salátával
          várakozási idő utána 3 óra!
Uzsonna: gyümölcs - körte és narancs
Vacsora: Rozmaringos-fokhagymás kacsacombok ugyanolyan fűszerezésű sárgarépával
      


               várakozási idő utána 4 óra, (ha  nap közben fogyasztjuk)


2014.01.22. szerda
Reggeli: gyümölcssaláta 1 narancsból, 2 banánból, 3 körtéből, 3 mandarinból és pici mézből
Ebéd: Sült zöldséges lencsekrémleves, káposztás és mákos tészta 
          várakozási idő utána 3 óra
Vacsora: Rakott karfiol
               ha nem vacsora lenne, a várakozási idő utána 4 óra lenne.

  • 2014.01.21. kedd
Reggeli: 1 banán
Ebéd: Zöldséges lencseleves, brassói sültkrumpli, saláta 
          várakozási idő utána 3 óra
Uzsonna: lencseleves, pirítós margarinnal és zöldpaprikával
                várakozási idő utána 3 óra

Vacsora: Fokhagymás sültcsirke ugyanolyan fűszerezésű sült brokkolival és sárgarépával
               várakozási idő utána 4 óra

 
2014.01.20. hétfő
Reggeli: gyümölcssaláta 2 banánból, 3 körtéből és 4 mandarinból kevés mézzel


Ebéd: krumplis tészta (a maradék szombat esti petrezselymes krumpli felhasználásával: jól összetörtem, egy nagy fej felaprított hagymát megpirítottam hozzá, megborsoztam és alaposan összekevertem először a forró krumplival, aztán a hagymás-petrezselymes krumplit a kifőzött tojás nélküli tésztával)


salátával  (fél fej jégsaláta, fél kígyóuborka, 2 szép paradicsom, 1 hegyes erős paprika, fél citrom leve, nagy csipet só, pici őrölt bors és fokhagyma granulátum)


Uzsonna: pirítós margarinnal, uborkával, erős és kaliforniai paprikával, paradicsommal




  • 2014.01.19. vasárnap
Reggeli: gyümölcssaláta szokás szerint
Ebéd: Zöldségleves tojás nélküli cérnametélttel
       
         
 Cukkinis tészta csak kicsit változtatva (az eredetihez képest + 1 kis fej felaprózott hagyma,
1 fehér kanál csípős fűszerpaprika)


 A várakozási idő ebéd után 3 óra.

Uzsonna: pirítós zöldségekkel (várakozási idő utána 3 óra)

Vacsora: Sült csirkecombok vele sült zöldségekkel




Hozzávalók 3 személyre: 3 farrészes egész csirkecomb, fűszerkeverék (2 fehér kanál szitált ételízesítő, 1 fehér kanál fokhagyma granulátum, fél kávéskanál szárított kakukkfű, 1-1 kávéskanál bazsalikom és oregánó, 1/3 kávéskanál finom porrá őrölt rozmaring, 1 kávéskanál csípős fűszerpaprika, 1/2 kávéskanál őrölt bors), 1 hámozott padlizsán, 1 cukkini, 1 hagyma, 
2 paradicsom, fél piros kaliforniai paprika, 1/3 sárga kaliforniai paprika, nagy csipet só.  
A csirkecombokat körben jó alaposan beszórtam a fűszerkeverékkel, sütőpapírral bélelt mély tepsibe raktam és kb. 10  percig állni hagytam, amíg a 180 fokra és légkeverésre állított sütő felforrósodott.
Betoltam a sütőbe, és addig sütöttem, míg megtisztítottam, feldaraboltam és ugyanazzal a fűszerkeverékkel meg pici sóval beszórtam a zöldségeket. Akkor a zöldségeket a hús köré raktam és visszatoltam. Közben skype-oltunk a Kicsikkel kb. 1 órát, addigra ilyen szép pirosra, kívül ropogósra, belül szaftosra sült a hús.




  • 2014.01.18. szombat
Reggeli:gyümölcssaláta 3 banánból, 2 nagy narancsból, 5-6 apró mandarinból, 1-1 almából és
              körtéből, 2 evőkanál mazsolából, fél citrom levéből és kb. 2 evőkanál mézből.
              Reggeli után maradt annyi, hogy a délelőtt folyamán még egyszer tudunk enni belőle.


Ebéd:Hot madras currys-zöldséges rizs uborkás paradicsomsalátával

Uzsonna: kevés ebédről maradt rizs

Vacsora: Harcsa halászlé rántott harcsa, petrezselymes krumpli (családi vacsora, átjöttek
               Legnagyobbikomék  is :D) Várakozási idő utána 8 óra!!!!



  • 2014.01.17. péntek
Reggeli: Aszaltgyümölcsös gyümölcssaláta
Ebéd:Brokkolikrémleves pirított kenyérkockákkal, tepsis krumpli színes salátával
           várakozási idő utána 3 óra
Uzsonna: délről maradt leves (fél tányérnyi) pirítós zöldségekkel
           várakozási idő utána 3 óra
Vacsora: fokhagymás pulykamellsonka, gouda sajt, zöldségekkel
            várakozási idő utána 4 óra (lenne, ha napközben ettem volna)



  •  2014.01.16. csütörtök
Reggeli:gyümölcssaláta 2 banánból, 1-1 Vilmos körtéből, golden almából, narancsból,
              4 mandarinból és fél citromléből, kevés mézzel édesítve.

Ebéd:Francia zöldséges-tésztás egytál salátával 
          várakozási idő utána 3 óra

Uzsonna: pirítós margarinnal, paprikákkal, paradicsommal, uborkával, fokhagyma granulátummal
                 várakozási idő utána 3 óra

Vacsora:Harcsakrémleves
               hozzávalók: 1 nagy harcsa gerince és feje, annyi víz, amennyi ellepi, 1 nagy fej hagyma, só
              ízlés szerint, pici őrölt fűszerkömény és fűszerpaprika + 3 fehér kanál fűszerpaprika
Tulajdonképpen harcsa alaplevet főztem a hozzávalókból, aztán megvártam, míg annyira kihűlt, hogy a csontokról leszedjem a halhúst. A szálkamentes húst összeturmixoltam a lével, a hagymás levet szűrőn áttörtem. A sűrű krémes levest felforraltam, kellett még bele só és vagy 3 fehér kanál fűszerpaprika, amivel még vagy fél óráig forraltam. a végén gyönyörű krémes harcsa halalaplét kaptam. Amit nem ettünk meg ásványvizes palackba töltöttem  (kb. 3/4-ig), és lefagyasztom későbbi felhasználásra.
várakozási idő utána 4 óra (lenne, ha nem vacsorára ettük volna, ezért érdemes húsos-halas ételsorba beilleszteni előételnek)




  • 2014. 01.15. szerda
szünnap



  •  2014. 01.14 kedd

Reggeli: Gyümölcssaláta 2 banánból, 4 mandarinból, 2 körtéből, 1 almából, 1 citrom reszelt sárga
               héjával, fél citrom levével és 2-3 evőkanál mézzel
Az első "mérlegelés" eredménye nálam mínusz 1,4 kg 12 nap alatt koplalás nélkül :).

Ebéd:Gombakrémleves
           (pici olaj, 25 dkg tisztított, negyedelt csiperke, 1 hámozott, feldarabolt hajában főtt krumpli
            1,5 liter forró víz, só és/vagy ételízesítő és őrölt bors ízlés szerint)
           A gombát először kevés olajon lepirítottam kicsit, aztán hozzátettem az összevágott főtt
           krumplit, ízesítettem ételízesítővel, sóval, borssal, főztem 10-15 percig, botmixerrel krémesre
           mixeltem, újra felforraltam, megszórtam szárított petrezselyemzölddel és kész.

          Mexikói zöldséges párolt rizs
          (1 nagy fej összevágott hagyma, 50 dkg mirelit mexikói zöldségkeverék, 1 db hegyes-erős
           paprika, 25 dkg paraboiled rizs, 5 dl forró víz, 2 csipet szárított oregano, só/ételízesítő ízlés
           szerint, 2 kávéskanál csípős fűszerpaprika, kevés olaj)
           A hagymát kevés olajon megdinszteltem, hozzáöntöttem a mirelit zöldségkeveréket, és  a
           felkockázott erős paprikát felforrósítottam, majd a rizs is belekerült. Azt is pirítottam rövid
           ideig, aztán felöntöttem  forró vízzel, ízesítettem ételízesítővel, sóval, oregánóval,
           fűszerpaprikával és 20 perc alatt készre főztem. Finom volt, mind elfogyott :)!!

 
Várakozás az ebéd után 3 óra!!

Vacsora: Felturbózott gombakrémlevesbe főzött tészta
               Az ebédről megmaradt gombakrémleveshez fél liter vizet öntöttem, ízesítettem sóval,
               fokhagyma granulátummal, fél hegyes erős paprikával, csipet szárított bazsalikommal és
               oregánóval, kávéskanálnyi csípős fűszerpaprikával és forrás után belefőztem 25 dkg durum
               orsótésztát. 10-12 perc főzés után - igaz még kis lé volt alatta - már ehettünk is.
               Finom csípős tészta lett. Ez után is 3 óra a várakozási idő.



  • 2014.01.13. hétfő
Reggeli: gyümölcssaláta 3 banánból, 3 mandarinból, 2 narancsból és 2 evőkanál mézből

Ebéd: Szénhidrátos ebéd káposztás zöldséglevessel, 
          hajában főtt krumpli  magos bucival, margarinnal, nyers és sült zöldségekkel

Vacsora: Rántotta 3 személyre 12 tojásból, 1 hagymával, 2  erőspaprikával, 1 paradicsommal, 1 pár
               virslivel,  5 dkg sonkával, pár szelet kolbásszal


  •  2014.01.12. vasárnap
Reggeli: Gyümölcs - banán, narancs, mandarin - csak úgy

Ebéd: Főtt-sült kakas zöldségekkel

Várakozási idő: 4 óra!!

Vacsora: Brokkolis csípős spagetti



  • 2014.01.11. szombat
Ebéd: Zöldséges krumplis gombócleves, kakaós és lekváros derelye  a fiúknak, 
           tapcsikolt pogácsa (olajban sült krumplis tészta) nekem 
A gombóchoz, a derelyéhez és a tapcsikolt pogácsához kevés sóval és vízzel megfőztem egy lábas krumplit, még forrón áttörtem, kihűtöttem, picit megsóztam és annyi lisztet dolgoztam bele, amennyit felvett. Egy részéből készült a gombóc, másik részéből a kétféle derelye a végén néhány tapcsikolt pogácsa is sült, mert én nem szeretem az édes tésztákat. Most a levesbe a felaprított hagymán kívül került egy nagy sárgarépa, 3 kis szál petrezselyemgyökér, kis darabka zellergumó és két pici krumpli is, ezeket megdinszteltem, félrehúzva megpaprikáztam, forró vízzel felengedtem, ízesítettem sóval és ételízesítővel és szép lassan puhára főztem, végül az apró krumplis gombócok is belekerültek.


A maradék krumplis tésztát kinyújtottam, nagy pogácsa szaggatóval kiszaggattam, 14-et instant kakaóval 14-et házi baracklekvárral töltöttem meg. A köröket aztán kettéhajtottam, körben jól lenyomkodtam és forrásban lévő sóval ízesített vízben adagonként pár perc alatt kifőztem, a kész derelyéket zsemlemorzsába forgattam. 
kakaós

lekváros

A végén elvesztettem a türelmemet, mert most még a derelyék sem akartak sikerülni.
Az utolsó pár tésztakört forró olajban sütöttem meg, - én azt szeretem, minden nélkül.
Várakozási idő az ebéd után 3 óra.



Uzsonna:saláta tejfölös-majonézes-citromos öntettel, tetszés szerinti sajttal
                a salátában van: 1 csomag retek, fél kígyóuborka, 5-6 salátalevél, 1 diónyi lila hagyma,
                1 nagy paradicsom, fél piros kaliforniai paprika, 2 hegyes erős paprika
                az öntetben van: fél pohár nagy poharas tejföl, 2 evőkanál majonéz, fél citrom leve,
                só, bors. Mellé sajtok: pannónia, camembert
Várakozási idő utána 3 óra.

Vacsora:Magvas buci margarinnal, salátáva
  • 2014.01.10. péntek
Reggeli:gyümölcssaláta 2 nagy banánból, 1 almából, 2 mandarinból, 1 narancsból, 1 mandarin
               levéből és 2 evőkanál mézből   (így sokkal finomabb, mint csak úgy magában :))

Ebéd:Hamis gulyásleves
          hozzávalók: 1 kis fej hagyma felkockázva, 1 kicsi krumpli hámozva, felkockázva,
          1-1 sárgarépa és paszternák, fél petrezselyemgyökér felkarikázva, darabka hegyes erős 
          paprika, pici olaj, őrölt kömény, só és/vagy ételízesítő ízlés szerint, 2-3 fehér kanál 
          fűszerpaprika, 2 liter forró víz, 5-6 dkg tojás nélküli cérnametélt. 
          A hagymát-paprikát, majd krumplit és zöldségeket kevés olajon megdinszteljük, fűszerezzük,
          megszórjuk fűszerpaprikával és vízzel felöntve puhára főzzük. Végül a cérnametéltet is
          beletesszük, és készre főzzük. Finom és laktató ez a leves.


          Fokhagymás-cukkinis tészta kaliforniai paprika kockákkal, maradék tészta 
          felhasználásával
          Hasonlóan készült, mint a jan. 3.-i spagetti, csak most nem paradicsom, hanem kaliforniai
          paprika kockák kerültek bele. A keddi a káposztás tésztához csak a kifőzött tészta felét
          használtam fel, most a tészta másik fele alakult át finom cukkinis tésztává. 


Vacsora:pirítós margarinnal, paradicsommal, erős és kaliforniai paprikával, uborkával vagy
               virsli sajttal
              
  •  
  •  
  • 2014. január 9. csütörtök
Reggeli:Gyümölcs banán, narancs, mandarin, csak úgy elrágcsálva
Ebéd:Lángos
           ma korábban ebédeltünk, mint szoktunk
Vacsora:Paszternákos zellerkrémleves bécsi virsli karikákkal
             Húsos "rakott" zöldbab

 
  •  2014. január 8. szerda
Reggeli:Gyümölcs (mindenkinek saját hatáskörben - alma, banán, narancs, mandarin)
Ebéd:Karfiolleves tojás nélküli cérnametélttel


         Testkontrollos rántott zöldségek (levesben előfőzött felezett karfiolrózsák és zellerszeletek,
         szeletelt és besózott padlizsán, cukkini, tölteni való gomba)
         Párolt rizs színes paprikakockákkal
         hozzávalók: 1 fej hagyma, 1-1 "gerezd" sárga és piros kaliforniai paprika, fél hegyes erős
         paprika, kevés olaj, 25 dkg paraboiled rizs, 5 dl forró víz, só és/vagy ételízesítő ízlés szerint,
         pici chilipor, (el is maradhat)
         Az apróra kockázott hagymát és paprikákat megdinszteltem, ráraktam a rizst, felforrósítottam,
         felöntöttem forró vízzel, ízesítettem ételízesítővel, chiliporral és 20 perc alatt készre főztem.
         Párolt citromos káposztasaláta
         Tegnap megmaradt a citromos káposztasaláta nagy része, amit ma pici víz hozzáadásával
         megpároltam. Nekem így sokkal jobban ízlett, mint tegnap nyersen, úgyhogy máskor is inkább
         így fogom készíteni.

Vacsora:ugyanaz, mint ebéd, vagy
               pirítós margarinnal, zöldségekkel (hegyes erős és kaliforniai paprika, paradicsom, 
               uborka)
  •  2014. január 7 kedd
Reggeli:Gyümölcssaláta 2 banánból, 2 kiviből, 3 mandarinból, 2 narancsból, 1 almából, 1 narancs
            levéből és 3 evőkanál mézből


Ebéd:Paszternákos zellerkrémleves
         1 nagy zellergumó, 1 paszternák tisztítás után feldarabolva,  pici olaj, 1,5 liter forró víz, kevés
          vöröshagyma kocka (a paprikás krumpli hatalmas hagymájából vettem el kb. 2 evőkanálnyi
          apróra vágott hagymát), só/ételízesítő és bors ízlés szerint, turmixolás után szárított petrezse-
          lyemzöld (a múltkor 4 szál volt egy csomag friss petrezselyemzöldben, 90 forintért)
          Amikor puhára főttek a zöldségek összeturmixoltam, újra felforraltam, megszórtam petrezse-
          lyemzölddel és kész.
a főzés kezdetén


turmixolás után


         Paprikás krumpli tojás nélküli galuskával, citromos káposztasalátával
teljesen hagyományos paprikás krumpli, persze most nem főtt benne semmilyen húskészítmény!!


tojás nélküli galuska: 10-10 dkg rétes és finom liszt, kb. 1,5-2 dl hideg víz, fél kávéskanál só




citromos káposzta saláta: fél kis fej káposzta, só, bors, citromlé, pici olaj



         vagy Káposztás tészta tojás nélküli tésztával






Vacsora:avokádókrém paradicsomkockákkal piritóson
            

  •  2014. január 6. hétfő
Reggeli: újra gyümölcssaláta, banánból, narancsból, mandarinból, almából és mézből

  Ebéd:Lencsekrémleves (maradék lencsefőzelékből)
           Az újév napján készített maradék lencsefőzeléket  (az oldal legalján található)  1 liter vízzel
           összeturmixoltam, szitán áttörtem, után-ízesítettem sóval, borssal, fokhagyma granulátummal,
           szárított petrezselyemzölddel, felforraltam (vigyázni kell, mert könnyen kifut), és máris
           tálalhattam ezt a nem túl  mutatós, de nagyon finom krémes levest. Mindenkinek nagyon ízlett
           :)!!

           Gombás-zöldséges-petrezselymes rizs vegyes salátával

           A rizst úgy készítettem mint máskor, különbség csupán annyi volt, hogy a gombát nem
           szeleteltem kis szeletekre, hogy aki nem szereti könnyebben ki bírja piszkálni az ételből.
           Hozzávalók:kevés olaj, 1 fej hagyma apróra vágva, 25 dkg apró csiperke tisztítva 
           kettévágva, 1 csomag mirelit finomfőzelék alap (45 dkg sárgarépa-borsó keverék), 25
           dkg paraboiled rizs, 5-6 dl forró víz, majdnem egy egész csomag szárított petrezse-
           lyemzöld, ételízesítő és/vagy só, és őrölt feketebors ízlés szerint.


           A saláta: a tegnap megmaradt tányérnyi összevágott zöldséghez  

           két nagy felkockázott paradicsomot kevertem, megöntöztem egy fél citrom levével,
           sóztam, borsoztam, és 1-2 evőkanál olajjal is meglocsoltam, elkevertem és kész.

Vacsora:fokhagymás piritós avokádóval, paradicsommal és csípős paprikával

Csak így szeletelve még soha nem kóstoltam az avokádót, csak ízesítve, krémmé keverve. Sőt, ezt a körte formájú, vékony héjút most vettem először. Eddig mindig azt a rücskös, kemény héjút láttam és vettem, ami fekete színűre váltott, amikor megérett. Ez a zöld, vékony héjú fajta viszont könnyebben kezelhető, a magja is inkább hosszúkás, mint maga a "gyümölcs".

Először csak nagyon óvatosan a hosszanti végéből vágtam, utána már bátrabban körbevágtam a magot és lehúztam róla a szeleteket, amiknek közepén lyuk volt (a mag helye). Csak utána vágtam le vékonyan a héját. Finom puha, krémes állagú volt az avokádó, a fokhagymás pirítóssal paprikával és paradicsommal isteni vacsora volt.


  •  2014. január 5. vasárnap
Reggeli:gyümölcs csak úgy, banán, narancs, mandarin
Ebéd:mexikói zöldségleves sárga hüvelyű zöldbabbal 



         ugyanilyen párolt zöldségek újévi malachússal (maradék felhasználás)
         (leves és párolt zöldség hozzávalói: 1 kg mexikói zöldségkeverék, 1/2 kg sárga hüvelyű 
          zöldbab,  1,5 liter forró víz, só, ételízesítő, őrölt feketebors és chilipor ízlés szerint, kevés olaj,
          2 kávésk. fokhagyma granulátum, 1-1  csipet oregánó és bazsalikom.
          A mirelit zöldségeket megfőztem a fűszeres vízben, a levet némi zöldséggel levesként tálaltam,
          a második fogáshoz szűrőlapáttal szedtem ki a zöldségeket és a felfrissített malachússal tálaltam)
          újévi malachús (bőrétől és zsíros részeitől megszabadított, nagyobb falatokra vágott sült
          malachús, 3-4 szál újhagyma, pár gerezd átnyomott fokhagyma vagy fokhagyma granulátum
          kevés olaj, kb. 1,5 dl forró víz, só, bors, chilipor ízlés szerint, 1-1 csipet oregánó és   
          bazsalikom.         
          A feldarabolt húst kevés olajon, fűszerek és víz hozzáadásával frissítettem fel.) A hús kicsit
          szétesett, de nagyon finom volt.
          A várakozási idő utána 4 óra!!!


Vacsora:Zöldségek (kígyóuborka, póréhagyma, kaliforniai paprika, hegyes erős paprika, újhagyma,
             sörretek és paradicsom) margarinos bagettel és tigriskenyérrel

  • 2014. január 4. szombat
Reggeli: gyümölcssaláta személyenként 1-1 banán, narancs, mandarin, fél alma, fél mandarin leve,
            1 csapott evőkanál méz
Ebéd: Zöldborsóleves tojás nélküli spagettivel
         (kevés olaj, 3 szál újhagyma, 15 cm-es póré, 1 nagy sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, fél
           zellergumó, fél hegyes erős paprika, 30 dkg mirelit zöldborsó, 1,7 liter forró víz, fűszerek: só,
           bors, ételízesítő, szárított petrezselyemzöld, chilipor ízlés szerint, 4,5 dkg tojás nélküli
           spagetti.)


          Fűszeres tepsis zöldségek burgonyával




  • 2014. január 3. péntek
Reggeli: gyümölcssaláta  2 banánból, 1 almából, 1 kiviből, 1 narancsból, 3 mandarinból, + 1 mandarin
            levéből, 2,5 evőkanál mézből.
Ebéd: Cukkinis csípős spagetti nyers paradicsomkockákkal hasonlóképpen főzve, mint az itt 
         szereplő csípős-brokkolis, csak brokkoli helyett 1 zsenge cukkini volt belereszelve nagy lyukú
         reszelőn.
Vacsora: Tigris kenyér margarinnal, paprikákkal, paradicsommal

  • 2014. január 2. csütörtök
Mindjárt itt az első testkontrollos reggeli, amihez 1 apróra kockázott almát, 2 narancsot, 5-6 mandarint, 1 kivit, 1 banánt, 1 mandarin és 1 gránátalma levét, és 2 evőkanál mézet használtam fel.
A gránátalmával még csak az ünnepek alatt ismerkedtünk meg, de nem kötöttünk vele nagy barátságot.



Párom azt mondta, ilyet többet ne vegyek. A gyerekek elszemezgették a magokat, de Ők se lettek a rabjai. Most nem szedtem ki a kis magokat a tartógerezdek közül, csak kettévágtam és citruspréssel, mint a citromot vagy narancsot, kipréseltem a levét. Így a gyümölcssalátára öntve jobban ízlett.




 Ebéd: Az ebédhez felhasználtam a tegnapi ebédről megmaradt hagymás krumplit. Tettem belőle a levesbe is sűrítésnek, és ezzel készült a második fogás, a krumplis tészta is.

Kelkáposztaleves paszternákkal és hagymás krumplival. 
- 40-45 dkg kelkáposzta apróra vágva,
- 1 paszternák megtisztítva, fás, középső része kivágva, felszeletelve
- 3-4 evőkanál hagymás krumpli
- ételízesítő, só, bors, fokhagyma granulátum, chilipor ízlés szerint.
A zöldségeket 1,5 liter megfűszerezett vízben megfőztem, összeturmixoltam. Újra felforraltam és kész.


A krumplis tésztához kevés forró vízzel krémesre turmixoltam a maradék hagymás krumplit, hozzáöntöttem 8 dl forró vizet, sóztam, amikor felforrt beleöntöttem 40 dkg tojás nélküli tésztát. 8 percig főztem lefedve takarékon, aztán kicsit még megborsoztam és tálaltam.


Ez szénhidrátos ételsor volt, ezért 3 óra utána a várakozási idő.

Uzsonnára és vacsorára három féle közül lehetett választani, persze a várakozási idő betartása után:
1.) az ebéd ételsora,
2.) zsömle, vagy
3.)(fokhagymás) pirítós  utóbbi kettő margarinnal, hegyes csípős és kaliforniai paprikával, paradicsommal, uborkával,

2014. január 2. csütörtök
Új év virradt ránk tegnap. Az ünnepek alatt családilag arra az elhatározásra jutottunk, hogy a mai naptól változtatunk, és újra az egészségesebb étkezés felé fordulunk. Kicsit több gyümölcs és zöldség kell, hogy jobban érezhessük magunkat a bőrünkben, és ha már így van, akkor jöhet megint a testkontroll. 
Nem mondom, hogy örökre szól, de igyekezni fogok minél tovább tartani, és naplószerűen megörökíteni a napi menüt. Az új receptek természetesen a főoldalon jelennek majd meg, és belinkelem
őket ide..  
A bejegyzések sorrendjén annyit változtattam a múltkori sorozathoz képest, hogy az új nap ezentúl mindig az oldal tetején fog megjelenni az egyszerűbb kezelhetőség érdekében. 
Akkor fogjunk hozzá :)
 2014.
 -.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
 T E S T K O N T R O L L
azaz szétválasztó étrend
-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

 2013.

Tudom, magamról mindig az mondom, hogy öreg vagyok. Sűrűn becsípődik a derekam, évek óta fájnak a térdeim és duci is vagyok. Most, hogy itt volt a kis Unokám Ő is megállapította, hogy "Mama, te öreg vagy." Ez nagyon szíven ütött, ezért elhatároztam, hogy összeszedem kicsit magam, megpróbálok a jelentős túlsúlyomból leadni, hogy mire két hónap múlva újra megérkezik fiatalabb, energikusabb mama várja, aki jobban bírja tartani Vele az iramot, hátha még fociban és futkározásban is részt tudnék venni, nemcsak a benti játékokban.

Éppen ezért tegnap TESTKONTROLL étkezésbe kezdtem.

Arra gondoltam, itt, a blogon megörökítem, hogy miket eszek, mennyi várakozási időt tartok két étkezés között, így én is jobban nyomon tudom követni, és hátha volna olyan, aki elszánja magát és velem tart ebben a kíméletes testsúlycsökkentő programban.
Többször írtam már, hogy ezzel a módszerrel le lehet fogyni, régebben egyszer 30 kilót adtam le 4 hónap alatt. Csak megfelelően kell társítani az ételeket és be kell tartani az evések közötti várakozási időket. Különösen tetszett ebben a módszerben, hogy nem kell kalóriákat számlálni, nem kell mikroszkópikus adagokkal koplalni, és mégis működik.

  • A fő alapszabály, hogy délig lehetőség szerint gyümölcsöt kell fogyasztani, hogy a szervezetünk tisztító folyamatai beindulhassanak. Lédús gyümölcsök fogyasztása után a várakozási idő 1/2 óra, banán, vagy aszalt gyümölcsök után 3/4-1 óra. Gyümölcsöt ehetünk a nap bármely szakában a megfelelő várakozási idők betartásával, hogy mindig üres gyomorba kerüljön. Ha nem kívánunk gyümölcsöt, készíthetünk banántejet, amit különféle bogyósgyümölcsökkel tehetünk változatossá, de ha már az sem jön be, akkor jöhet a paradicsom, kis sóval megszórva isteni. A gyümölcsöt és a paradicsomot mindig nyersen, fogyasszuk!! (A paradicsommal néha kivételt teszek, pl. ketchup, vagy lecsó esetében, de csak akkor, ha amúgy is húsos ételt fogyasztok - ami savasít.)
  • 12-től este 8-ig bármi ehető, de nem szabad fehérjét szénhidráttal együtt fogyasztani (pl. húst krumplival, vagy rizzsel). Ha mégis ilyen összeállítású ételt fogyasztunk, a várakozási idő 8 óra.
  • Leghasznosabbak szervezetünk számára a gyümölcsök után a különféle saláták, ebből minél többet fogyasszunk. Nyers zöldségsaláták fogyasztása után (csak citromlével, sóval és olajjal készítve) a várakozási idő 2 óra. Ha a salátába mást is keverünk (pl. pirított kenyérkocka akkor 3 óra, mint a szénhidrátok után, de ugyancsak igazodik a többi különféle "belevaló" várakozási idejéhez is, egyéb fehérjék (tojás, sajt, tejföl, túró 3 óra), felvágottak, sonka, virsli, sült hús esetén 4 óra.
  • Ugyanakkor nem kell elzárkózni a szénhidrátoktól sem, a kenyértől, tésztától (tojásmentes, durum), rizstől, krumplitól, ha ezek mellé is valamilyen zöldséges ételt - salátát, párolt zöldséget, zöldségpörköltet fogyasztunk. Hasznos, ha a szénhidrátok mellé minél több magas víztartalmú zöldséget párosítunk, pl. nyers paradicsomot, uborkát. A szénhidrátos-zöldséggel kombinált ételeket inkább napközben válasszuk, hogy erőt adjanak a napi munkához. Elfogyasztásuk után a várakozási idő 3 óra.
  • A húsos, fehérjés fogásokat inkább késő délutáni-esti órákban ajánlatos fogyasztani.Késő délután és este bármilyen sült, párolt vagy főtt húst, illetve húskészítményeket is  (sovány felvágottak, sonka, virsli) fogyaszthatunk különféle zöldségekkel - akár saláta, párolt, vagy főtt zöldség formájában. Ugyanez a helyzet a különféle egyéb fehérjeforrásokkal, pl. sajt, túró, tojás.  A különbség a kettő fogyasztásában az utána betartandó várakozási idő, mert ahogy már feljebb is írtam, a hús, húskészítmények-zöldség párosítás után 4 órát, egyéb fehérje-zöldség párosítás fogyasztása után 3 órát kell várni a következő étkezéssel. 
  •   ITT lehet még dióhéjban érdekes információkat olvasni a témáról.

  • Első nap, 2013.06.10. hétfő
 
Reggeli: 1 banán, 1 narancs, 1 alma (Red chef)
várakozási idő legalább 1 óra, utána újabb gyümölcs ehető délig
Ebéd fél 12-kor: zöldborsó leves, petrezselymes új burgonya, mindenből amennyi jól esik
várakozási idő legalább 3 óra
Vacsora fél 5-kor: ugyanaz, mint ebéd,
várakozási idő legalább 3 óra
Utóvacsora fél kilenckor: csirkemell brassóiasan (kockázva, fokhagymával, borssal, sóval), paradicsom.
Tegnap nagyon levert voltam, fájt a fejem és semmi sem ment úgy, ahogy szerettem volna.
Nap közben - reggel, délelőtt és ebéd után - 3 kávét is megittam tejszínnel, cukor és édesítőszer nélkül.
  • Másodiknap, 06.11. kedd
Reggeli: ugyanaz, mint tegnap, 1-1 banán, narancs és alma 
Várakozási idő is ugyanaz.
Ebéd 12-kor: 2 vékony szelet félbarna piritós, margarinnal, sóval, chiliporral, 2 paradicsommal, fél erős paprikával. Várakozási idő 3 óra
Vacsora 6-kor: Desszertes tálka tegnapról maradt (családnak főzött) csípős-fokhagymás-petrezselymes spagetti, piritós félbarna kenyérből, margarinnal, sóval, chilivel, fokhagymával, paradicsommal, fél hegyes erős paprikával, kígyó uborka szeletekkel. Várakozási idő 3 óra
Megint megittam 3 kávét  tejszínnel, cukor és édesítőszer nélkül - reggel, délelőtt és délután.
Ma reggel energikusan, jókedvűen ébredtem, rengeteget dolgoztam, jó napom volt :)!! Apa szerint már ma kisebb a pocakom, amin nem is csodálkozom, mert az éjjel háromszor ébredtem fel pisilni (bocs, hogy ezt is beleírtam).  
  •  Harmadik nap, 06.12. szerda 
Reggeli:  Narancsos "banántej", 1 kis körte
Ebéd 3/4 1-kor: Káposztaleves, rozmaringos-fokhagymás gomba és újkrumpli, paradicsom saláta
Uzsonna 1/4 5-kor:  Pár szem sült újkrumpli, paradicsomsaláta
Vacsora 1/2 8-kor:  Rozmaringos-fokhagymás csirke pici ketchup (néha, ha amúgy is húsos ételt fogyasztok, megengedem ezt a kis "kilengést".
Napközben 3 csésze kávé tejszínnel.
Jól indult a nap, de délutánra elromlott a hangulatom. Ideges voltam.
  •  Negyedik nap, 06.13. csütörtök
 Reggeli: 1 db banán
Ebéd 3/4 1-kor: 1 adag paprikás krumpli, 1 kis szelet kenyér,  2  tál saláta
Vacsora 5-kor: 3 vékony szelet félbarna kenyér pirítva, margarinnal, sóval, fokhagymával, darált chili pehellyel, sok paradicsommal, kevés kígyó uborkával.
Ma is 3 kávé fogyott, 1 reggel az ágyban, 1 fél 10 körül, és egy du. fél 4 tájban.
Jó napom volt, Skype-oltunk, tündériek az Unokák.
  • Ötödik nap, 06.14. péntek

Reggeli: Epres gyümölcssaláta
Ebéd kb. fél 1-kor:  Tegnapelőtti káposztaleves, (lásd ott, 06.12. szerda)
                             Kedvenc csípős tésztánk brokkolival és nyers paradicsomkockákkal
Vacsora 3/4 5-kor: Szardíniás kukoricasaláta
Ma is három kávé, mégis nagyon álmos voltam egész nap. Most is az vagyok.
  • Hatodik nap, 06.15. szombat

Reggeli: Újabb epres gyümölcssaláta
Ebéd 3/4 1-kor: Tegnapi kedvenc csípős tésztánk  (lásd feljebb) 2 felkockázott paradicsommal,
                       csípős paprika karikákkal "felturbózva"
Vacsora 5 órakor: Csirkeleves zöldborsóval, új zöldségekkel, főtt hússal, sonkás-sajtos rakott csirkemell
                          párolt zöldséggel
Ma is 3 kávét ittam, és sokat dolgoztam. Előjött a látástér kiesésem, fájdalomcsillapítóval megelőztem az után jövő erős fejfájást. Energikus vagyok :)!!
  • Hetedik nap, 06.16. vasárnap
 Reggeli: gyümölcs, csak úgy elrágcsálva, 1 alma, 1 banán, fél körte - másik felét Legkisebbikem
           elkunyerálta :)
Ebéd 1/4 1-kor: Zöldségleves, gombás-zöldséges rizottó, lilahagymás paradicsomsaláta
Vacsora 1/4 5-kor: Kisebb adag gombás-zöldséges rizottó, lilahagymás öntetes vegyes saláta
Utóvacsora 3/4 8-kor: 3 vékony szelet hideg sonkás-sajtos rakott csirkemell



  • Nyolcadik nap, 16.17. hétfő
Reggeli: gyümölcs, csak úgy elrágcsálva 1 alma, 1 banán, 1 narancs


Ebéd 12-kor: tegnapi zöldségleves, gombás-zöldséges rizottó, cukkiniszeletek sütve, vegyes saláta
Vacsora 7-kor: fokhagymás pirítós margarinnal, uborkával, paradicsommal és erőspaprikával.
Ma is ittam 3 kávét.
  • Kilencedik nap, 06.18. kedd
Reggeli: 1 alma, 1 banán
Ebéd 12-kor: Kapros párolt tök sült darált hússal
Vacsora negyed 6-kor: töltött cukkini
Ma is ittam 3 kávét. Jól vagyok :)
  • 10. nap, 06.19. szerda
Reggeli:  Málnás banántej, + néhány szem málna
Ebéd 12-kor: Zöldséges piritós
Uzsonna 3/4 4-kor: málna "elszemezgetve"
Vacsora 1/2 5-kor:   tepsis újkrumpli sült zöldségekkel
  •  11. nap, 06.20. csütörtök
Reggeli: 2 db kis banán "csak úgy"
"Tízórai" 1/4 12-kor:  Meggyes "banántej"
Ebéd 1/2 1-kor:  Cukkinis spagetti 
Vacsora kb. 3/4 5-kor: kb. 1/3 adag déli cukkinis spagetti, piritós paradicsommal és erőspaprikával.
  • 12. nap, 06.21. péntek
Reggeli: Meggyes "banántej" 2
Ebéd 12-kor: Tejfölös uborkasaláta sajttal
Uzsonna 1/2 4-kor: pirítós margarinnal, paradicsommal és paprikával
Vacsora 7-kor:   Cukkinis-virslis lecsó
  • 13.nap, 06.22. szombat
Reggeli: 2 db kis banán
Ebéd 12-kor:   Petrezselymes-bazsalikomos spagetti
Uzsonna: 3/4 4-kor: Banános epersaláta (fél kg eper, 1 db kisebb banán, fél citrom leve, 2 ek.méz
                            (ez 2-3 adag)


Vacsora 7-kor:  Pizza csípős alappal, hagymával, tonhallal, tengeri herkentyűkkel
  • 14. nap, 06.23. vasárnap
Reggeli: gyümölcsök "csak úgy", eper, cseresznye, banán


Ebéd 3/4 1-kor: Karalábés zöldborsóleves, csípős párolt zöldségek hagymás újkrumplival
Uzsonna: 3/4 5-kor: gyümölcssaláta
Vacsora 3/4 7-kor: párolt zöldséges paradicsomsaláta hagymás újkrumplival
Az ebéd, uzsonna és vacsora recepte ITT olvasható.
  • 15. nap, 06.24. hétfő
Reggeli: tegnapi uzsonnára készült gyümölcssaláta
Ebéd 3/4 1-kor: tegnapi karalábés borsóleves, káposztás leveles
Vacsora 3/4 5-kor: káposztás linguine
A káposztás leveles és káposztás linguine ITT olvasható.

  • 16. nap, 06.25. kedd
Reggeli: barackos banántej
Ebéd 12-kor:  Zöldséges karalábékrémleves, lepirított krumplis tészta
Vacsora: 3/4 5-kor: Linguine "nagyon hamis" vadas mártással
  • 17. nap, 06.26. szerda
Reggeli: gyümölcssaláta 1-1 banánból, barackból és narancsból pici citromlével és 1 ek. mézzel
Ebéd 12-kor: zöldbableves, párolt zöldbab, brassói ízesítésű sültkrumpli



Vacsora 3/4 6-kor: fokhagymás piritós margarinnal, zöldpaprikával, uborkával, cherry paradicsommal
  • 18. nap, 06.27. csütörtök
Reggeli: cseresznye, csak úgy, amennyi jól esett, az irodában elszemezgetve számítógép mellett :)


Ebéd 12-kor: petrezselyemleves, csirkepörkölt párolt fokhagymás zöldbabbal
Vacsora 3/4 6-kor: nagyon petrezselymes tészta 
                          (Mert az eredetileg vacsorára szánt brokkoli odaégett a munka miatt.)
  • 19. nap, 06.28. péntek 
Reggeli: két félmaréknyi cseresznye, 2 db sárgabarack, 1 banán, csak úgy elrágcsálva
Ebéd 12-kor: Brokkolis zöldségleves, kelkáposztafőzelék
Vacsora 1/4 5-kor: zöldségek (tv paprika, uborka, retek, lilahagyma)  snidlinges kecskesajttal,  
                               juhtúróval, nagyon sűrű (30 %-os) tejföllel  (Nemrégen nyílt a környéken egy
                               házi tejtermékeket árusító kis bolt, minden ott árusított tejtermék isteni, sokkal
                               finomabbak, mint a sima boltiak)

a sűrű tejföl,

a snidlinges kecskesajt

és a krémes juhtúró hmmmmm......:)
Utóvacsora 10 körül:  elcsábultam és megettem a maradék fél szál sült szafaládét és 1 szál sült Füstli
                                virslit egy kis ketchuppal.
  • 20. nap. 06.29. szombat
Ebéd 3/4 1-kor: 2 db lángos sóval és fokhagyma granulátummal
  • 21.nap, 06.30. vasárnap
Ebéd kb.1/2 1-kor: turmixolt karalábéleves (lásd előző nap vacsora), 
                           zöldséges-gombás rizs paradicsom salátával,
Vacsora: kb. 1/4 5-kor: ugyanaz, mint ebéd második fogás, csak uborka salátával
Utóvacsora 9 körül: 3 szeletke sajttal-sonkával göngyölt csirkemell (lásd ebéd leírásnál)

  • 22. nap, 07.01. hétfő
Reggeli: Gyümölcssaláta 1 banánból, 4 sárga és 3 őszibarackból, fél citrom levével és 1 evőkanál
            mézzal meglocsolva
A testkontroll déltől a mai napra felfüggesztve.
  • 23. nap, 07.02. kedd
Reggeli: 1 alma, 1 banán csak úgy,
Uzsonna 4 órakor: ugyanaz mint ebédre
Vacsora 1/4 8-kor: Töltött paradicsom
  • 24. nap, 07.03. szerda
Reggeli: banán, sárga és őszibarack csak úgy
 Uzsonna 4 órakor: Gyümölcssaláta sárga és őszibarackból, meggyből, kevés mézzel
Vacsora 1/2 6-kor: Saláta 3-4 szem retekből, 1 kígyó uborkából, 1-1 tv és erős paprikából, 1 paradicsomból, fél lilahagymából, pici sóval, juhtúrós öntettel, - 15 dkg juhtúró, 2-3 evőkanál tejföl, 2-3 evőkanál 30 %-os tejszín (nem édes). 
  • 25. nap, 07.04. csütörtök
Reggeli: tegnapi gyümölcssali (sárga és őszibarackos-meggyes), + cseresznye csak úgy
Ebéd 1/2 1-kor: Karfiolleves új zöldségekkel, szénhidrát és fehérje nélkül, tegnapi csípős spagetti.

Vacsora 1/2 5-kor: Virslis kolbászos lecsó 3 tojásból készült sima rántottával. 
Kb. fele ennyi lecsó + 3 tojásos rántotta
  • 26. nap, 07.05. péntek
Reggeli: egy tálka meggy (cseresznyemeggy), csak úgy (kipróbáltam Muskátli Büfé gémkapcsos
            meggymagozási technikáját, nagyon bevált, érdemes kipróbálni!!)
Tízórai 3/4 11-kor: banán
Ebéd 1/2 1-kor:  karfiolleves (tegnapról), gombás zöldségpörkölt durum tésztával (keddről)
Vacsora 1/2 5-kor: piritós félbarna kenyérből margarinnal, paradicsommal, erős paprikával, retekkel. 
  • 27. nap, 07.06. szombat
Reggeli: 1 banán és néhány szem sárgabarack
Uzsonna 4 órakor: gyümölcssaláta banánból, körtéből, narancsból, őszi és sárgabarackkal, citromlével 
                           és mézzel
Vacsora 1/2 6-kor: déli gombaleves, frissen sütött,  ropogós bundájú testkontrollos rántott cukkini és
                           karfiol rizs nélkül.
Utóvacsora 9-kor: tonhalas-"tenger gyümölcseis" pizza. Mert mindennek ellen birok állni, csak ennek 
                           nem :)
  • 28. nap, 07.07. vasárnap
Reggeli: Tegnapi uzsonnáról maradt gyümölcssaláta nagyon hidegen
Ebéd 12-kor: Karfiolleves durum cérnametélttel, tegnapi rántott zöldségek ropogósra melegítve 
                   (praktika az előző napi ebédbejegyzés végén!!)
Uzsonna 4-kor: piritós fokhagymával megkenve, margarinnal, paradicsommal és csípős paprikával
  • 29. nap, 07.08. hétfő
Reggeli: 1 banán és három kis őszibarack csak úgy
Vacsora 1/4 5 kor: Sós buci (Tesco-s) Flora margarinnal, chili porral, lila hagymával, paradicsommal,
                           hegyes erős paprikával, kígyó uborkával (utóbbit csak a fényképezés után vettem 
                           észre, hogy kimaradt a szendvicsből)

  • 30. nap, 07.09. kedd
Reggeli: két félmaroknyi cseresznye, 1 banán
Uzsonna 1/2 4-kor: Kis adag cukkinis spagetti nyers paradicsommal
Vacsora 7 után pár perccel: sült paprikás rántotta (olaj, tv paprika, tojás, só) kenyér nélkül

  • 31. nap, 7.10. szerda
Reggeli: 1 banán, 3 barack csak úgy
Uzsonna 1/4 7-kor: őszi és sárgabarack, banán a képen látható mennyiség fele
  • 32.nap, 07.11. csütörtök
Reggeli: 1 őszibarack, 4 sárgabarack, 1 túlérett körte "csak úgy" magában
Vacsora 8-kor: Juhtúrós salátagöngyölegek után megmaradt darabolt saláta kevés majonézzel, 
                      sóval és citromlével 
  • 33. nap, 07.12. péntek
Reggeli: 1 banán, pár szem sárgabarack
Vacsora valamikor 6 után: töltött paprika kenyérrel és kiflivel
Utóvacsora: tonhalas-tengergyümölcseis pizza  (Egy kis összevissza evés)
  • 34. nap, 07.13. szombat
Reggeli: 1 őszibarack és pár darab sárgabarack "csak úgy"
Uzsonna: 1/4 5-kor: 3 szelet sárgadinnye
Vacsora 5 óra után pár perccel:  Avokádókrémes-paradicsomos pirítós
  • 35. nap, 07.14. vasárnap
Reggeli: gyümölcssaláta 1 banánból, 2 kisebb őszibarackból és 1 körtéből, kevés citromlével és mézzel
                       petrezselymes rizs, hagymán pirított cukkini gombapörkölttel
Vacsora 1/2 5-kor: Borsóleves tojás nélküli spagettivel
  • 36. nap, 07.15. hétfő
Reggeli: 2 szelet sárgadinnye, 1 banán
Ebéd 1/2 12-kor: Borsóleves tojás nélküli spagettivel, petrezselymes rizs, kovászos uborka
Vacsora 1/2 5-kor: spenótos tészta mirelit spenótból, a fiúk ebédjéről maradt kiskagyló tésztával
(a spenótot felengedtettem, kevés olajon felforrósítottam, fűszereztem sóval, fokhagymát nyomtam bele, kicsit forraltam, hogy a benne lévő felesleges víz elpárologhasson, majd tojás nélküli kiskagyló tésztát kevertem bele, azt is átforrósítottam és kész.)
Utóvacsora 1/2 10 körül: 1 db zöldpaprika, 3-4 retek, házi körözött tehéntúróból és juhtúróból.
(hozzávalók: 1/2 kg házi tehéntúró, kb. 10 dkg házi juhtúró, 1 kispoharas 20 %-os tejföl, 2-3 evőkanál flóra margarin, só, fűszerpaprika és őrölt kömény ízlés szerint, fél fej finomra reszelt hagyma. 
Ezeket alaposan összemixeltem botmixerrel és kész. Persze nem ettem meg mindet, csak amennyi a felszeletelt zöldségekre kenhető volt.)
  • 37. nap, 07.16. kedd
Reggeli: néhány szem sárgabarack és 1 banán 
Ebéd 1/2 1-kor: Lángos (Apukám megint kórházban van, Őt látogattuk délelőtt, hazafelé jövet vettünk lángost)
Vacsora 5 óra körül: csirkehúsos-tejfölös karfiolleves, csirkemell rakott krumpli módra főtt karfiollal 
  • 38. nap, 07.17. szerda
Reggeli: 3 szelet sárgadinnye Ebéd 12-kor: tegnapi csirkehúsos-tejfölös karfiolleves, cukkinis-virslis lecsó
Vacsora: fél 6 után: Füstölt májas és disznósajt friss kenyérrel piros arannyal és hideg kovászos uborkával. Beismerem nem a legegészségesebb összeállítás, de nagyon finom volt. 


  •  39. nap, 07.18. csütörtök
Reggeli: 1 alma és 1 körte, mindkettő hámozva, csak úgy elrágcsálva
Tízórai 1/2 11-kor: 1 banán és 2 őszibarack, szintén csak úgy.
Ebéd 12-kor: vajas kenyér,  zöldségekkel


Vacsora 1/2 5-kor: cukkinis-gombás fusilli

Utóvacsora 8 körül:  szalonnával és hagymával tűzdelt süllő


  • 40. nap, 07.19. péntek
Reggeli: 1 db hatalmas alma
Ebéd 12.15-kor: Zöldségkrémleves, currys rizs, pirított gomba
Uzsonna 4-kor: 1 tálka zöldségkrémleves, vajas kenyér paradicsommal
Vacsora 8 körül: currys csirke felső combok, paradicsom 2-2 db
  • 41. nap, 07.20. szombat
Reggeli: 2 nagyobb őszibarack
Ebéd fél 12-kor: tescos "rudacska" avokádókrémmel, paradicsommal
Vacsora fél 5 körül: Pizza

  • 42. nap, 07.21. vasárnap
Reggeli: 2 körte, 1 banán
Ebéd fél 1 körül: karfiolleves tojás nélküli cérnametélttel, testkontrollos rántott padlizsán petrezselymes krumplival.
Vacsora fél 6 körül: ugyanaz, mint ebédre

  •  43. nap, 07.22. hétfő
Reggeli: gyümölcssaláta  banánból, almából, narancsból, sárga és őszibarackból, körtéből, nektarinból (még tegnap délután készült) 
Ebéd 12-kor: tegnapi karfiolleves tojás nélküli cérnametélttel


                   padlizsánpörkölt gombával tojás nélküli tésztával, 
              fokhagymás citromos paprikás-paradicsomos uborkasalátával



Uzsonna 1/2 4-kor: ugyanaz, mint az ebéd második fogása, csak a saláta paradicsom nélkül
Vacsora 1/4 8-kor: zöldséges, sajtos, olajbogyós falatkák

  • 44. nap, 07.23. kedd
Reggeli: Párom ma csatlakozott hozzám, Ő is gyümölcsös reggelit kért. Ezért gyümölcssalátát készítettem 1 almából, 1 körtéből, 1 őszi és 4 sárgabarackból, 2 nektarinból, 2 banánból és 1 narancsból, 1 citrom levével és 3 evőkanál mézzel. Hatalmas adag lett, csak 1-1 tálkával ettünk belőle, úgyhogy délutánra is maradt.

 
Ebéd 12-kor: Tegnapi gombás padlizsánpörkölt tésztával
Uzsonna 4-kor: 1 tálkával a reggeli gyümölcssalátából

Vacsora 6 körül: pizza

  • 45. nap, 07.24.
Reggeli:  szőlő (Szüleim kertjéből)
Ebéd 1/2 12-kor: Pirítós margarinnal, fokhagymával, hámozott uborkával, paradicsommal és erős paprikával

Vacsora valamikor késő este: lecsó, 1-1 szelet rántott hús és rántott süllő (mert a család az utóbbi kettőt kapta törtkrumplival) 

  •  46. nap 07.25. csütörtök
Reggeli: gyümölcsök "csak úgy": alma, banán, nektarin, őszibarack
Ebéd fél 1-kor: Krumplileves, 



káposztás tészta (tojás nélküli tésztából), jól megpirított reszelt káposztával






 (- a család többi tagjának túrós csusza pörccel - nem testkontrollos!!!!)




Uzsonna 4 órakor: Káposztás tészta
Vacsora 8 körül:  csontos csirkepörkölt (12 lábból, 8 fél farrészből és fél kiló szívből) csak úgy  magában.  (erről nem készült kép)

  • 47. nap, 07.26. péntek
Reggeli: Gyümölcssaláta, minden gyümölcs kétfelé osztva, fele Apáé, másik fele enyém.
A tálban: jó pár szem apró szemű szőlő, fél körte, fél banán, fél barack, negyed citrom leve, 1-1,5 evőkanál méz, fél nektarin, (a nektarin a fényképezés után került bele).


Ebéd negyed 1-kor:  Karalábéleves tojás nélküli cérnametélttel
                              1 kisebb adag tegnapi káposztás tészta maradék
(A leves 5 karalábéból, 1-1 hatalmas sárgarépából és petrezselyemgyökérből, 1 kisebb fej felaprózott hagymával, 2,5 liter vízzel, 1,5 fehér kanál ételízesítővel, 1 fehér kanál sóval, őrölt borssal, 1-2 evőkanálnyi olajjal főtt. Kis fazékba szedtem ki a puhára főtt zöldségekből és léből, abba főztem fél maroknyi tojás nélküli cérnametéltet az ebédhez)


Vacsora 4-kor: tegnapi csirkepörkölt rengeteg levesben főtt zöldséggel (természetesen a tészta nélkül maradt levesből) - karalábéval, sárgarépával, petrezselyemgyökérrel - isteni volt :)
Eredetileg uzsonnának szántam, és nagyon vártam, hogy este 8 legyen és ehessek még valamit... Aztán elmúlt  a várakozás és az uzsonnából végül a nap utolsó étkezése lett :). 


(A fiúk ebédre megették a pörkölt csontosabb alkatrészeit, így leginkább csak szív maradt nekem. Most kitalálták, hogy a szivet sem szeretik annyira. Nem baj, én szeretem, nagyon jót ettem belőle.)  

  • 48. nap, 07.27. szombat 
Reggeli: Gyümölcssaláta, ismét két személy részére, mert Apa azóta is velem tart - legalábbis a reggeli gyümölcsevésben. A két tálban van egy nagy fürt apró szemű szőlő fele, 1 banán, 1 alma, 1 őszibarack, 1 narancs és 3 evőkanál méz.


Ebéd fél 1-kor: paprika, paradicsom és uborka házi vajas "tigris"bagettel
Uzsonna 4-kor: ugyanaz, mint ebéd
Vacsora fél 8 tájban: vékony csíkokra vágott sültkrumpli újkrumpliból, uborkasaláta kis tejföllel, citrommal, fokhagymával, sóval-borssal

A fiúk a sültkrumpli mellé pácolt-sült csirkeszárnyakat kaptak. A pác csípős ketchupból, és hot wings fűszerből készült kevés chilipor és só hozzáadásával.Ebben a pácban álltak pár percig a csirkeszárnyak, majd sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket és 200 fokra előmelegített légkeveréses sütőben kezdtem sütni, de 15-20 perc múlva a hőt 180 fokra mérsékelve sütöttem tovább a szárnyakat még 40-45 percig, egyszer megforgatva, hogy egyenletesen ropogósak legyenek mindenütt.

  • 49. nap, 07.28. vasárnap
Reggeli: gyümölcssaláta 1 kisebb nagyon érett banánból, 1 narancsból, 1 nagyobb őszibarackból és 2 evőkanál mazsolából.


Ebéd fél 1-kor: Zöldséges gombaleves tojás nélküli galuskával, tejföllel,


         Padlizsán - gomba pörkölt belefőzött tojás nélküli nokedlivel, citromos-fokhagymás uborka
         salátával.



2 megjegyzés:

  1. Mariám, sajnos még csak ma bukkantam erre a testkontrollos étkezésedre...
    Hát először is! Egyáltalán nem vagyunk öregek!:)
    Öreg az országút, meg az, aki elmúlt legalább 80 éves:)
    És milyen eredménnyel zártad ezt másfél hónapot?
    Mik a tapasztalataid? Ezekről is jó lenne, ha írnál. Biztosan van, akit érdekel ez a fajta étkezés.
    Puszillak, drága Maria!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm az érdeklődést kedves Roza :)! Az elmúlt napokban a Balatonon voltunk Tomikánkkal, a mobil internet csak a legszükségesebb használatot tette lehetővé, ezért késtem kicsit a válaszadással.
    Amikor elkezdtem a testkontrollos étkezést nem mértem meg magam, csak jó pár hét után jutott először eszembe, amikor már kaptam a dicséreteket, hogy itt is, ott is vékonyabb vagyok. A célom az volt, hogy mozgékonyabb legyek, ne fájjon a térdem annyira, és már az első pár nap után javulást tapasztaltam. Kb. másfél hét után már vékonyabbnak is láttam a combom, Párom és a többiek is mondogatták, hogy egyre szebb, vékonyabb vagyok. Kb. a diéta fél idejénél mértem meg magam először, és utána hetente 1x. Az első héten 2 kg-mal lettem kevesebb, a másodikon 0,8 kg-mal, a harmadik héten már csak 0,4 kg volt a súlyvesztés. Régebbi tapasztalatomból tudom, hogy előfordul olyan 1-2 hét is, amikor egyáltalán nem csökken a testsúly, de aztán tovább folytatódik a fogyás :). Most az 50. nap után felfüggesztettem a diétát, mert jött Tomika, és mellette nem tudok kétfélét főzni, inkább Vele töltöm az időt. Összességében biztos fogytam 5-6 kilót, de az is lehet, hogy többet is, az biztos, hogy olyan ruhák jöttek rám, sőt nem is feszültek már rajtam, amiket már tavaly sem bírtam hordani. Viszont azt veszem észre, hogy 50 fölött már lassabban mennek le a kilók, hisz a kis Menyem jelölt is testkontrollozott, és róla 2-3 hét alatt 7-8 kiló is leolvadt. Én úgy érzem érdemes csinálni, és nem is nagyon megterhelő. Anyagilag sem, és koplalni sem kell, ami nagy előny, főleg, ha valaki úgy szeret enni, mint én :).

    VálaszTörlés