2012. április 30., hétfő

Mai ebédünk: Leves csirkecsontokból, csikós tokány csirke felső combból







Bár még ma délelőttre is maradt kertészkedni való, azért a főzés sem maradt el. Ma levest is főztem, mert tegnap nagyon hiányzott. Hiába na, ahogy öregszünk egyre levesesebbek vagyunk. 4 csirkemell és 8 csirke felső comb csontjából készült ma az isteni  "8 perces" csirkecsont leves, Zepter gyorsfőző fedővel, zöldségekkel és eperszalag tésztával, pont úgy, ahogy azt már többször leírtam, úgyhogy most csak képet teszek be róla.










Második fogásnak a már szintén leírt csikós tokányt készítettem, 8 db lebőrözött, kicsontozott, csíkokra vágott csirke felső combból, kicsit több szalonnával, 4 lecsópaprikával, 1 nagy hegyes-erős paprikával, 1 paradicsommal. Most durum linguine-t főztem hozzá, mert az a kedvenc tésztám. Azt hittem Páromnak nem tetszik majd, de nagyon ízlett Neki is. Legkisebbikem későn reggelizett, ezért csak levest bírt enni, Legnagyobbikom meg horgászni ment még reggel. Pedig már tegnap is nagyon felégett a Tiszán ebben a rekkenő hőségben. Ha ma is úgy megsül, biztos nem fog aludni az éjjel.  









2012. április 29., vasárnap

Steak fűszeres sültcsirke









Drága Párom úgy gondolta, hogy a mai délelőtt ideális időpont a kertben való tevékenykedésre, így olyan ebédet kellett kitalálnom, ami nem igényel hosszas időráfordítást és konyhai előkészületeket, szinte magától készül. A hét végére vettem a Tescoban akciósan 8 db egész csirkecombot far résszel, amit ma reggel gyorsan szétszedtem. A far részeket és az alsó combokat ma sütöttem meg HA steak fűszerrel, ahogy az a címben is szerepel, hozzá köretként ugyancsak steak fűszerrel ízesített tepsis krumplit sütöttem, egy energiafelhasználással, mert a krumpli a legalsó, a csirke pedig alulról a negyedig sínen sült. Ennél gyorsabb és kényelmesebb ebédkészítést nem tudok elképzelni. Amíg sült a csirke, dolgozhattunk a kertben, amikor kész lett az ebéd, csak kis hűvös savanyúságot (kovászos uborkát és csípős csalamádét) kellett előszedni a hűtőből és már ehettünk is. 


A fűszert - több másikkal együtt -  Legkisebbikem Barátnőjétől kaptam ajándékba, mert tudja, hogy mennyire szeretjük a fűszeres ételeket. 


Hozzávalók: 8 db csirke alsó comb, 8 db far rész, 1 csomag HA Steak fűszerkeverék.


A körethez: 8-10 nagyobb krumpli, 3 fehér kanál HA Steak fűszerkeverék, néhány löttyintésnyi olaj.


A megtisztított csirkét sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam, majd minden oldalán jól beszórtam a fűszerrel, alufóliával lefedtem és állni hagytam jó 1 órán át. Csak amikor a csirkét már betettem sülni a 170 fokos légkeveréses sütőbe, akkor tisztítottam meg gyorsan a krumplit, összevágtam, sütőpapírral bélelt tepsire öntöttem, megfűszereztem, néhány löttyintésnyi olajjal meglocsoltam, jól összekevertem és a csirke alá  toltam (lefedés nélkül). 45 percig így sütöttem, aztán a fóliát levettem a csirkéről, az alatta keletkezett levet leöntöttem, a sütőt 250 fokra állítottam és még néhány percig sütöttem a húst, hogy szép piros legyen.


Hideg savanyúsággal nagyon üdítő, könnyű ebéd volt. Délután még bírunk kicsit kertészkedni :).









2012. április 28., szombat

Sonkás-cukkinis göngyölt csirkemell











A napokban készített spenóttal göngyölt csirkemell indított arra, hogy mással is készítsek göngyölt csirkemellet. Mutatós, finom és nagyon egyszerű elkészíteni. Azt hiszem többféle változatát is kigondolom még, mert ma nagy siker aratott a család körében a sonkával cukkinivel göngyölt csirkemell, tepsis sült zöldségekkel és krumplival


A sonkás-cukkinis csirkemell hozzávalói: 4 fél csirkemell filé, 4 nagy szelet sonka, 2 közepes cukkini, sültcsirke fűszerkeverékem,  só, kevés margarin.


A köret hozzávalói: 2 közepes cukkini, 1 közepes padlizsán, 3 db tv paprika, 2 db hegyes erős paprika, 4 db kisebb fürtös paradicsom, 2 db lila hagyma, kb. 8-9 db közepes krumpli, sültcsirke fűszerkeverék, só, olaj.


2 db cukkinit megmosás után zöldséghámozóval nagyon vékony szeletekre vágtam, szűrőbe raktam, sóval és sültcsirke fűszerkeverékemmel megszórva jó fél óráig állni hagytam, hogy kioldódjék a nedve. Közben 2 egész csirkemellet lebőröztem, kifiléztem (a csontokat és azt a kis belső leeső részt félretettem levest fogok belőle főzni, a bőröket és egyéb potyadékokat a fagyasztóba tettem, amíg a szemetet el nem viszik, hogy ne büdösödjön meg a kukában), vízszintesen ketté vágtam, vagy inkább kinyitottam, úgy, hogy azért egyben maradjon.azt is megszórtam sültcsirke fűszerkeverékkel és sóval, és kicsit kivertem. A négy nagy szelet csirkemellre 1-1 nagy szelet sonkát fektettem, 











majd a lecsöpögtetett vékony cukkiniszeletekkel betakartam, 











és felgöngyöltem a melleket. 











Aztán ugyanúgy csomagoltam be, mint a múltkor a spenóttal göngyölt mellnél, most is az alufólia fényes fele volt a hús felé, amire  margarin darabkákat tettem, 











úgy csomagoltam be, majd szintén alufóliával bélelt kis tepsibe helyeztem a tekercseket. 
















Azután előkészítettem a köretet. Sütőpapírral kibéleltem egy vékony peremű tepsit, és egyik oldalra halmoztam az összevágott, sóval és sültcsirke fűszerrel ízesített, olajjal meglocsolt zöldségeket, másik oldalra az ugyanolyan fűszerezésű, szintén olajjal meglocsolt, krumplit. Aztán a sütőt 250 fokra és légkeverésre kapcsoltam és a melegedő sütőbe betoltam a köretes tepsit a legalsó sínre. A hús sütésével még vártam, mert nem akartam, hogy nagyon kiszáradjon. A sütő még csak 210 fokig melegedett, amikor a zöldségeknek és krumplinak már kezdett színe lenni és az egész lakásban isteni illatok terjengtek, kóstoláskor pedig már minden isteni finom átsült volt... 











Ekkor kivettem a köretet, nehogy megégjen, és beraktam a hústekercseket 30 percre (a sütő továbbra is 250 fokra volt állítva). 30 perc elteltével a sütőt kikapcsoltam, a köretet is visszatettem, és 15 percig hagytam még a húst pihenni, a köretet visszaforrósodni, utána tálaltam. A csomagokat felvágtam, a húst óvatosan kivettem, ferdén felszeleteltem és a köretekkel tányérokra rendeztem. Ahogy az elején leírtam, nagyon nagy sikere volt, úgyhogy máskor is asztalra kerül még ez a finomság.










2012. április 26., csütörtök

Sonkás töltött gomba







Tegnap nagyon szimpatikus sonkás töltött gomba receptet láttam a Sherpa konyhájában.  Annyira megtetszett, hogy ma már el is készítettem, igaz kis változtatással. 


Hozzávalók: 1 doboz (40 dkg) tölteni való csiperke gomba, 2 dkg füstölt szalonna, 1 kicsi (kb. dió nagyságú) vöröshagyma, 4 szelet (5,6 dkg) szendvics sonka, 1 tojás, 2 teáskanál 20 %-os tejföl só, szitált ételízesítő ízlés szerint. + a tetejére néhány kanál 20 %-os tejföl, kevés reszelt sajt.


A gombák kalapjáról lehúztam a bőrt, a tönköket kitörtem és vékony csíkokra vágtam. A kalapokat megpergettem sóval, és leborogattam egy tányérra, hogy kicsoroghasson a felesleges nedv belőlük, a felaprított szárakat is gyöngén megsóztam. A kis darabka füstölt szalonnát fél gyufaszálnyi csíkokra vágtam, csakúgy, mint a 4 sonkaszeletet. A picurka hagymát is felaprítottam. Kb. fél óra állás után a gomba kalapokat tálba sorakoztattam, és amíg a töltelék készült, beraktam a 170 fokra állított, melegedő sütőbe. Pici serpenyőben kiolvasztottam a szalonnát, rádobtam a felaprózott hagymát, üvegesre pároltam, majd a gomba szára következett, ezt megszórtam 1-2 csipet szitált ételízesítővel, és addig dinszteltem, amíg a kioldódó nedve elpárolgott. Ekkor hozzákevertem a sonkát, ezzel is pirítottam 1-2 percig, közben 1 tojást elhabartam 2 teáskanál tejföllel, és csipet sóval, ezt ráöntöttem a töltelékre, és addig sütöttem, míg kicsit megkötött. (Ekkor meg is tudtam kóstolni, már így nagyon finom volt). 







Kivettem a sütőből a gombafejeket, felitattam róluk és alóluk a közben kioldódott barna levet, belekanalaztam a tölteléket, és mindegyik töltött gombára 2-3 teáskanál tejfölt kanalaztam. 











4 db-ra reszelt sajtot is szórtam, 3 csak tejfölös maradt. A tálat alufóliával letakartam és visszatettem a sütőbe, 25 percre. Akkor levettem a fóliát és megpirítottam a töltött gombák tetejét. (A kioldódó nedv kicsit megbarnult a tál alján, de ez a gombák ízén egyáltalán nem érződött.)










Az elkészült töltött gombához krumplit sütöttem köretként. Őrülten finom volt. Köszönöm az ötletet  Sherpa konyhájának.









Mondanom sem kell, hogy a fiúknak és Páromnak ez megint nem jött be, ezért Ők kolbászos hamis rakott krumplit kaptak, most csak kolbásszal és tejföllel elhabart tojással. 




Hamis rakott krumpli kolbásszal és tejfölös tojással

2012. április 25., szerda

Frankfurti leves







Olyan régen készült már nálunk frankfurti leves, hogy az idejét sem tudom! Ma azon gondolkodtam, hogy valami zöldséges leves kellene ebédre, amikor a hűtő zöldséges rekeszében kezembe akadt egy  kis fej kelkáposzta. Volt még itthon 2 pár virsli, máris adódott a frankfurti leves ötlete.


Második fogásnak csirkepörköltet főztem zepter gyorsfőző fedővel, szokásos módon és jelzések után 8 perc alatt (utána az edényt a tűzhelyről levéve, magától hagytam visszaesni a főzőpálcát), a köret tészta volt hozzá. A fiúk és Párom ezt választották. 










Illetve tegnap a felcsíkozott sertésmájat már nem volt kedvem elkészíteni, így ma azt is megcsináltam szalonnás-hagymás májnak.  A különbség csak annyi volt, hogy most kicsit kevesebb volt a csíkozott máj. Én ezt ettem ma az ebéd második fogásaként.

U.i. (szerda este) Ez a máj hidegen, friss bagettel olyan finom volt, hogy hihetetlen. Párom is megkóstolta, és Neki is nagyon "bejött" :D!!










A frankfurti leves hozzávalói: kb. 40 dkg kelkáposzta, 2 kisebb krumpli, 1-1 szál sárgarépa és petrezselyem gyökér, 2 liter forró víz, 2 fehér kanál ételízesítő, 1/2 kávéskanálnyi őrölt kömény, 2-3 evőkanál olaj, 2 evőkanál rétes liszt, 1 csapott fehér kanál fűszerpaprika,  kb. 2 dl hideg víz, 2-3 kávéskanál fokhagyma granulátum (vagy ízlés szerint friss fokhagyma reszelve), ízlés szerint só, chilipor (el is maradhat), 2 pár (bécsi) virsli


A kelkáposztát torzsája kivágása után apróra vágtam. A krumplit tisztítás után negyedeltem, majd vékonyra szeleteltem. A zöldségeket pedig karikára vágtam. Minden a fazékba került, és felöntöttem 2 liter forró vízzel. Beletettem az ételízesítőt, őrölt köményt, 1,5 kávéskanál fokhagyma granulátumot, és fedő nélkül felforraltam, majd főztem 1-2 percig. Utána fedő alatt, takarékon 20 percig. Az idő alatt világos rántást készítettem az olajból és lisztből, a tűzhelyről félrehúzva tettem bele a fűszerpaprikát, nehogy megégjen, gyorsan elkevertem hozzáadtam a hideg vizet, összekevertem és a forrásban lévő leveshez öntöttem. Forraltam kb. 5-6 percig, majd a végén még sóval, kevés chili porral  és fokhagyma granulátummal után-ízesítettem, hogy kellően fűszeres legyen, beleraktam a felkarikázott virslit, és lefedve főztem 4-5 percig.


Nagyon örült neki mindenki, egy-egy tállal el is tüntettünk belőle.  









2012. április 24., kedd

Rántott sertésmáj törtkrumplival, tejfölös uborka salátával







Ma reggel Legnagyobbikom hozott egy kiló szép friss sertésmájat. Egy kis darabot  levágott  harcsa csalinak, a többit haza szánta legnagyobb örömömre, mert már régen volt sertésmáj. Ebből készült ma az ebéd, rántott sertésmáj törtkrumplival és tejfölös uborka salátával. A májból tudtam vágni 12 szép szeletet, a többit valamilyen resztelt májnak csíkoztam föl. De csak a  szeletek egy részét rántottam ki ebédre, a többit csak akkor sütöm meg frissen, ha Legnagyobbikom hazajön este, hogy frissensült várja Őt is. 


Teljesen hagyományosan paníroztam most a májat, liszt-tojás-morzsa, és csak sütés után sóztam meg, hogy ne legyen rágós. A törtkrumplit és uborka salátát is hagyományosan készítettem el, az uborkára  csak a végén kanalaztam kevés tejfölt. Ez is egy nagyon gazdaságos, mégis nagyon finom ebéd volt!

2012. április 23., hétfő

Spenóttal göngyölt csirkemell zöld krumplipürével








Új ételeket próbáltam ki saját elképzelésem szerint és csak magamnak, mert családom többi tagja erősen utálja a spenótot. Én meg imádom, úgyhogy alig vártam, hogy megkóstolhassam ezt a finomságot, bár családom szerint ez nagyon bizarr párosítás. A hústekercs látványra még csak elment, de a krumplipürémre célozva Legkisebbikem azt kérdezte, hogy talán leturmixoltam Shrek-ket ? Pedig ha tudnák milyen finom volt. Szerintem vérré vált bennem. 



Az egész azzal kezdődött, hogy vettem fél kiló friss spenótot, aminek a vastag szárát és nem tetsző részeit kitépkedtem, aztán többször váltott vízben jól megmostam, végül szűrőbe téve jól lecsepegtettem.











Aztán a nagy Spider Pan serpenyőmben felolvasztottam egy kanál Flóra margarint, és a lecsepegtetett spenótleveleket beletettem, megszórtam egy csapott fehér kanál ételízesítővel, és ráreszeltem két gerezd fokhagymát. Amikor már teljesen összeesett és a serpenyő alján alig maradt valami, két evőkanál tejszínt raktam hozzá, hogy kicsit finomítsa az ízét. Ezzel addig főztem, míg a tejszín is teljesen eltűnt alóla. Elkészült a finom, kellemesen sós-fokhagymás párolt spenót, amit félreraktam kicsit.


Közben a 4 fél csirkemell filéből hármat összevágtam családomnak, hogy brassóit készítsek belőle, 











a negyedik filét azonban, amit magamnak szántam, csak vízszintesen ketté vágtam, kicsit megsóztam és kiveregettem mindkét oldalát, aztán a párolt spenót kicsit több mint felét eloszlattam a húson, és óvatosan roláddá tekertem. 

















Egy nagyobb alufóliát szakítottam, úgy fordítottam, hogy fényes fele legyen a hús felé, ráraktam a spenótos roládot, a tetejére végig margarin darabkákat raktam, majd betekertem a húst, nem túl szorosan, de azért úgy, hogy ne tudjon kinyílni a rolád. 











250 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöttem, aztán a sütőből kivéve  15 percig az alufóliában pihentettem, végül kibontottam és deszkára téve, éles késsel ferdén felszeleteltem. 











A krumplipüréhez a szombatról megmaradt tejes-margarinos krumplipüré felét (kb. 20-25 dkg-ot) egy nagy csészében, folpackkal letakarva megmelegítettem, beletettem a maradék fokhagymás párolt spenótot 3 evőkanál tejszínt, és jól összeturmixoltam. Már csak tálalni kellett, a forró krumplipürét tányérra halmoztam, és körberaktam a felszeletelt spenótos csirkemell szeletekkel. Nekem nagyon tetszett külcsinyre és belbecsre egyaránt, biztosan máskor is fogok még ilyet készíteni, sőt az is felmerült bennem, hogy egyéb zöldségekkel is fogok így húst tölteni.














2012. április 22., vasárnap

Epres-kivis gyümölcssaláta






Ma nem főztem, névnapot ünnepeltünk, Apukám és Öcsém névnapját, étteremben ettünk. Nagyon finomakat ebédeltünk, mindenki azt, amit szeretett volna. 


Délután azért készítettem egy kis gyümölcssalátát, mert tegnap vettem egy doboz epret, és már nem mertem tovább várni a felhasználással. Így is jó néhány darabot már ki kellett dobni belőle. 


Ezeket használtam hozzá: 500 gr-os doboz eper, 4 db kivi, 5 db mandarin, 4 db narancs 2 db banán, 2 evőkanál akácméz. A gyümölcsöket megtisztítottam, összevágtam. A mandarinból csak hármat, kettőnek a levét csavartam a salátára. Mézzel ízesítettem összekevertem és máris elkészült. Finom volt :)





2012. április 21., szombat

Képek az Unokáimról


A sült galamb után néhány képet szeretnék megmutatni Kicsikéimről és Nagypapiról, akinek olyan jó dolga volt Húsvétkor, hogy Ádámkánkat is megdajkálhatta kicsit. Menyem küldött néhány akkor készült képet, ezekből mutatok most párat.






Nagypapi az Unokákkal




Édes kis picúr Ádám, mindig nagyon éhes, tisztára, mint a Nagymami :)!






Tomika otthon is csavarja a narancs és mandarin levet, sőt

tegnap már friss alma és ananászlevet is kóstolt!!








Ádámka Nagypapival ismerkedik

Sült galamb






Ma csak vacsorát készítettem. Teljesen hagyományosat, semmi újítás. Mégpedig abból az öt galambfiókából amit tegnap kaptunk Szüleimtől. A belsőségeket és nyakakat levesben főztem meg egy csirke nyak-láb csomaggal együtt, gyorsfőző fedővel, szokásos jelzések után 8 perc alatt, aztán visszahűtöttem a fazekat, a levest rászűrtem a közben kifőzött levestésztára. Nagyon dicsérte a család ezt a finom cérnametéltes húslevest.








A második fogás sült galamb volt, margarinos-tejes krumplipürével. A megmosott galambokat hosszában ketté vágtam, megsóztam, sütőpapírral bélelt tepsibe raktam, mindegyik fél galambra tettem egy teáskanálnyi margarint,








aztán alufóliával lefedve, 170 fokra állított előmelegített sütőbe tettem. Kb. 1 óráig sült, közben kétszer megfordítottam. A végén 250 fokra állított sütőben szép pirosra sütöttem.








Amíg a galamb sült, szokásos módon megfőztem a krumplit, amikor megpuhult, margarinnal és tejjel kikevertem.  Isteni finom vacsoránk volt, mindenki legnagyobb megelégedésére.





2012. április 20., péntek

Csípős szardíniakrém (olajoshalkrém)






Megint megcsináltam az olajoshalkrémet. 4 evőkanál margarint, 2 doboz olajos szardíniát olajával együtt (az egyik sima, a másik piri-piri-vel ízesített, ami nem más, mint pici chili paprika), kevés sót, kb. 2 evőkanálnyi citromlevet, és chiliport turmixoltam össze botmixerrel. Friss kenyérre kentem, és lila hagymával, petrezselyemzölddel ízesítve-díszítve megettem. Olyan finom volt, hogy nem találok rá szavakat. Persze erre rá kell éhezni. Van olyan, hogy az ilyesmit a hátam közepére sem kívánom. De most nagyon jól esett!! 





Zöldborsós csirkebecsinált - csirkeaprólékból
















Ma új receptet próbáltam ki, olyat, amit kevés pénzből ki lehet hozni, mégis finom. Az alapja 2  Lidl-s csirke levescsomag. Ehhez kerestem valami új receptet, hogy finom ételt készíthessek belőle. Egy ősrégi "Takarékos mini Magyar Konyhában"





találtam egy szimpatikus receptet, Libaaprólék becsinált néven,








úgy gondoltam, hogy biztosan finom lesz akkor is, ha egy-két alkatrészt lecserélek. Így lett a libaaprólék helyett csirkeaprólék, gomba helyett zöldborsó.


Hozzávalók: 2 csomag (2*700gr) csirke leves csomag, 1 fej hagyma, 4 közepes sárgarépa, 1 nagyobb petrezselyem gyökér, 1 nagy zellergumó negyede, fél szál paszternák, 40 dkg mirelit zöldborsó, 1 csomag petrezselyemzöld (összekötve), annyi víz, hogy majdnem ellepje, 2 fehér kanál ételízesítő, vagy só ízlés szerint, őrölt bors. A habaráshoz: kb. 1/3 pohár nagy poharas 20 %-os tejföl 2-2,5  evőkanál rétes liszt, (esetleg fél-1 dl tejszín), a legvégén: őrölt bors ízlés szerint, 1 csokor apróra vágott friss petrezselyemzöld.


A megtisztított, megmosott összevágott csirkeaprólékot,  zöldségeket,  felaprózott hagymát, zöldborsót az 5,8 literes gyorsfőző fedővel használható Zepter fazékba raktam, tetejére most is tettem összekötött petrezselyemzöldet. Beletettem az ételízesítőt, őrölt borsot és annyi forró vízzel öntöttem fel, hogy majdnem ellepje (kb. 1,2 liter). A gyorsfőző fedőt lezártam, az ételt felforraltam, és szokásos jelzések után (főzőpálca kiugrása és termosztát mutatójának zöld mező feléig érése) után takarékon (2 vagy 1/9) 6 percig főztem, majd hideg vízbe állítottam, és a pöcök nyomogatásával kiengedtem a gőzt a fazékból és a petrezselyemzöldet kidobtam belőle. Habarást turmixoltam tejfölből, lisztből és pici tejszínből, amihez vettem ki az étel forró levéből, jól összekevertem, és a fővő ételhez adtam. Kiforraltam és megkóstoltam. Kellett még bele kis só. A végén még őrölt borssal,  és aprított petrezselyemzölddel szórtam meg, és egy-két perc főzés után  főtt rizzsel tálaltam.