2012. április 19., csütörtök

Harcsa "erőleves" és extra ropogós rántott harcsa




Harcsa "erőleves" cérnametélttel





Legnagyobbikom tegnap egy majdnem 4 kilós gyönyörű harcsát akasztott. Olyan aranyos volt, hogy a felpucolást is magára vállalta, sőt meg is nyúzta. Nekem ma csak ki kellett filézni. Egyszerre azért ekkora halat nem tudunk megenni, egy nyolc és egy kilenc szeletes csomagot eltettem a fagyasztóba, jó lesz az még máskor, amikor nem jár ilyen szerencsével. 










A hal gerincéből és hatalmas fejéből egy isteni alaplevet főztem, 2,5 liter vízzel, 1 és 1/3 fehér kanál sóval, 1 jókora felaprított hagymával, és 4 db halászlé kockával. Főztem jó darabig, de ezt a levet most nem passzíroztam át, hanem a  megfőtt halcsontokat és hagymát szűrőlapáttal kiszedtem a levet pedig egy finom szűrőn átszűrtem, visszatettem a tűzhelyre, kevés chiliporral ízesítettem, hogy csípjen egy kicsit,  egy tányérnyi enyhén besózott, csíkokra vágott harcsafilét főztem bele, és kb. 8-10 dkg 8 tojásos cérnametéltet. Kb. 15 perc alatt készre főztem. Harcsa erőlevesnek neveztem el. Isteni volt.


A halból ma csak 11 szeletkét paníroztam be és sütöttem meg, mert Legkisebbikem most kitalálta, hogy Ő biza utálja a halat, még a szálkamentes harcsát is, így Ő rántott sajtot kapott a sültkrumpli mellé. 


A rántott hal bundája most így készült: házi, szitálatlan zsemlemorzsába kevertem fűszerpaprikát, a besózott halszeleteket paprikás morzsába-kissé sózott felvert tojásba-majd ismét paprikás zsemlemorzsába forgattam és bő forró olajban, de a lángot mérsékelve sütöttem készre. Nagyon ropogós, finom volt a panír, belül a harcsa pedig igazán jó szaftos maradt. Ügyes ez a gyerek, hogy ilyen finomságokat hoz  haza :)!



Tegnap elfelejtettem, ezért most pótolom. Ugyanilyen bundázással kirántottam a harcsa máját is (egészben hagyva). Utoljára hagytam, mert már a múltkor is nagyon fröcskölt. Most is lefedve sütöttem, és csak fogyasztáskor sóztuk. Nagyon finom csemege, érdemes kipróbálni!!









6 megjegyzés:

  1. Az extra ropogós rántott harcsa jöhetne... :)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg ügyes ez a gyerek. De Re is ügyes vagy, hogy ilyen finomakat főztél, sütöttél a harcsából.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó ötlet ez a duplán morzsás panirozás. Alkalomadták kipróbálom.:)

    VálaszTörlés
  4. Hal minden mennyiségben, főleg ilyen szép, friss és szálkamentes harcsával! Mennyei ebéd!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon finomakat főzöl!
    A kalácsod különösen tetszik!

    VálaszTörlés
  6. Gabriella - szívesen kínáltalak volna, de utolsó falatig elfogyott :)

    Hobbychef - köszönjük :)

    Sedith - érdemes kipróbálni, szerintem nagyon jó!

    Illéskrisz - ha nem is minden mennyiségben, de friss hal akad azért Legnagyobbikom jóvoltából :)

    Mellissina2 - köszönöm, nekem is a Tied! Próbáltam bejegyzést hagyni, de valamiért nem tudtam. Újra próbálom kicsit később!

    VálaszTörlés