2011. október 10., hétfő

Néhány kép az Unokákról ígéretem szerint

Lassan este 9 óra, most jutottam odáig, hogy Nagypapira bíztam kis Unokánkat további vigyázásra, túl vagyunk az egész napi tevékenykedésen, fürdésen, esti kakaón, mindenen. Talán hagynak kicsit blogolni. Napközben el-el loptam néhány pillanatot, amikor a fényképezőről feltöltöttem a képeket a gépre, hogy a legjobbakat a blogban is megmutassam. Sok érdekes pillanatról azonban nem készült kép, mert a történésekkel voltunk elfoglalva. 
Először néhány kép a két gyönyörűséges, édes kis Unokámról, Tomikáról és Ádámkáról.










Nagyon édesek együtt és külön-külön is. Menyem ma elmondta, hogy több törődést igényel a pinduri is, mióta eljöttünk, ahogy számítottam rá, kicsit felkapattam a kis drágámat, de olyan édes nem tudtam ellenállni Neki, egyfolytában csak Őt babusgattam volna, mikor Tomikánknak éppen valami más dolga volt :).
De Tomikánk is nagyot fejlődött az elmúlt kilenc nap alatt is, szinte egész nap beszélgetünk, estére már megfájdult a torkom, annyit kérdezett, alig győzök válaszolni. Most van az "ez mi?" korszakában, és mondatokat kezd alkotni. Nagy érdeklődést mutat a zöldségek iránt, igaz még nem eszi őket, de a nevüket már tudja, nézi, amikor Mama zöldséget tisztít. Mindent megszagol, és mondja a nevüket: répa, zeller, paszternák, krumpli, hagyma, paprika... A paszternák az egyik kedvenc szava mostanság :) Jó sokszor elmondja, aztán leegyszerűsíti "paszterna" :) Öröm az élet ilyen édes kis Unokák mellett :D !!

12 megjegyzés:

  1. Nagyon tündérek mind a ketten! Mennyire hasonlítanak egymásra, bár az én két lányom is annyira hasonlított kiskorukban egymásra hogy van úgy hogy a kicsi korukban készült képeket amikor nézem nagyon kell összpontosítanom, hogy tudjam melyik van pont azon a képen.A ruhákat is örökölték egymásról így még az is egyforma. A kicsi is biztos fogja tudni hordani Tomika cuccát! Jó unokázást még , de jó lehet most Neked!:))

    VálaszTörlés
  2. Eszméletlenül tüneményesek! Nem is csodálom, hogy jól megdajkáltad. Gratulálok, szuper kisunokáid vannak! :)))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon édesek! Mennyire hasonlítanak egymásra. Isten tartsa meg őket egészségben.

    VálaszTörlés
  4. Aranyos mindkettő, tényleg nagyon hasonlítanak egymásra.:)

    VálaszTörlés
  5. Köszi kedves Lányok, olyan aranyosak vagytok. Az biztos, hogy nekünk mindkettő nagyon kedves, imádjuk Őket!! Szerencsére még több mint két hétig élvezhetem a nagymamaság minden örömét :):):):)!! Jó látni, ahogy az édes kis Tomikánk értelme nyíladozik, napról napra többet tud!! Zabálni való :D !!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon aranyosak! Jó egészséget nekik!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Annyira édesek!!!!!Sok boldogságot mindenkinek!!!!

    VálaszTörlés
  8. Tündéri gyerekek ! Megértem, hogy nagyon boldog vagy mellettük! Isten éltesse őket szüleikkel és nagyszüleikkel együtt!!!!

    VálaszTörlés
  9. Maria, nagyon édes a kis Ádámka:)
    Együtt is tündériek:)
    Jó egészséget kívánok nekik és az egész családnak!
    Sok örömet az újabb, együtt töltött időhoz!:)

    VálaszTörlés
  10. De arik!Mennyire hasonlítanak egymásra!:-)
    Meddig lesz még nálatok Tomika?Használj ki minden percet még itt lesz nálatok.Biztos nagyon, nagyon furcsa lesz Nektek, ha visszamegy.

    VálaszTörlés
  11. Gyönyörűek. Ha nem lenne a korkülönbség, akár ikreknek lehetne hinni őket, valóban annyira nagy a hasonlóság. Sok-sok boldogságot Nektek, s jó unokázást.

    VálaszTörlés