2011. október 19., szerda

Húsos káposzta





Tegnap nagyon éhesen mentem a henteshez, be is indult a fantáziám a különböző húsok láttán. Már elképzeltem a tarjából sült pecsenyét, a csontjából főtt gőzölgő orjalevest, a lapockával főtt húsos káposztát, az abált szalonnát, és szívem szerint velőt is vettem volna, de annyira azért mégsem akartam elvetni a sulykot, így az utóbbit mégsem vettem, pedig nagyon szép friss volt. Ma az abált szalonna mellet, vacsorára megfőztem egy isteni finom húsos káposztát is.
Hozzávalók:  2 kg savanyú káposzta (apró káposzta), 1 kg sertéslapocka, kb. 60 dkg tarja sovány része, kevés olaj, 2 fej hagyma, 2 evőkanál finom liszt, 2-2 evőkanál csemege és csípős fűszerpaprika, 1 főzőtasak paraboiled rizs (12,5 dkg) 1,8 liter forró víz. Nem tévedés, sót nem raktam bele, tapasztalatom szerint a káposztában lévő só eléggé megízesíti az ételt.
Nagy fazékba kevés olajat öntöttem, ráraktam egy felaprózott fej hagymát. A hagymára a káposzta 1/3-át. A lisztet, paprikákat egy tányérban összekevertem, és a keverék 1/3-ával megszórtam a káposztát. Erre a húsok keverékének fele következett, majd a rizs fele. Rá megint 1/3-nyi káposzta, a második fej hagyma fele, és a lisztes paprika fele. Rá a maradék húsok, rizs, az utolsó adag káposzta, hagyma és lisztes paprika. Forró vízzel felöntöttem, ez a vízmennyiség még nem lepte el a káposztát. Főni tettem, forrás után, takarékon főztem 1,5-2 órán át, és isteni finom vacsoránk lett. Mindenkinek nagyon ízlett (Tomikát kivéve, mert Ő ezt sem kóstolta meg.) Az egyik fénykép azért lett kicsit elmosódott, mert Tomika segített lefényképezni az ételt :)




8 megjegyzés:

  1. Tudtam, hogy érdemes várnom és jön a kápi recept!:-)Én is így szoktam készíteni.Kíváncsi voltam Te savanyú káposztából vagy édes káposztából készíted!Nekem a második kép sokkal jobban tetszik!Puszi a kis fényképésznek!:-)

    VálaszTörlés
  2. Pont így vagyok ezzel én is, ha betérek a húsboltba...Lelki szemeim előtt látom az ételeket. Szinte a pult nem nyers hússal van tele, hanem mint egy svédasztal terül el előttem...Nagyon ínycsiklandó a káposztád, máris megkívántam. Mikor is nyit a húsbolt?? :o)))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta. De jó, hogy eszembe juttattad! Készítek is! :)))

    VálaszTörlés
  4. Mi nagyon szeretjük a húsos káposztát. A végén jó kanál tejfölt teszünk rá...:)
    Tomika nagyon ügyes kis segítség:)

    VálaszTörlés
  5. Nelli - ugye a második kép sokkal jobb :D. Átadtam a puszit!!

    Illéskrisz - nem szabad éhesen menni ilyen helyekre, mert az embernek elszabadul a fantáziája

    Petra - köszi, a hűvös időben jólesik az ilyen nehezebb étel is.

    Roza - Férjem eszi tejföllel, nálunk gyerekkoromban nem volt szokás, én tejföl nélkül is szeretem. Tomika tényleg nagyon ügyes, imád a konyhában sertepertélni. Tegnap már a mosogatásba is besegített :)

    VálaszTörlés
  6. Nelli! A Philadelphiás húsgombóc receptjét elküldte a Menyem, bemásoltam az étel képe alá, ott megtalálod.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszta, most jól jönne egy nagyobb adag:) Lehet, hogy Tomikának ez lesz az egyik kedvence később. Az én fiaim is válogattak kiskorukban, mostanra már szinte mindent megesznek. A halat azt nem:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon guszta ! Hogy én mióta húzom az időt hogy káposztát szeretnék főzni, akár gerslis, akár töltött csak káposzta legyen és most tessék megint csak a Tiédet csodálom. Nekem meg sehol semmi! Ezek után nem halogatom tovább !

    VálaszTörlés