2011. október 19., szerda

Abált szalonna









Mostanában olyan hidegek vannak, ezért tegnap a hentesnél abálni való szalonnát is vettem. Legutóbb, valamikor az év elején készítettem abált szalonnát, akkor tokaszalonnából készült, most nagyon szép húsos hasaalja szalonnát kaptam, abból készítettem az abált szalonnát.  


Hozzávalók: 2 nagyobb darab hasaalja szalonna, 1,8-2 liter víz, 6 fehér kanál szitált ételízesítő, fél csomag fokhagyma granulátum

a tetejére: pici só, csípős fűszerpaprika, fokhagyma granulátum vagy zúzott fokhagyma, ízlés szerint.


A szalonnákat 4 kisebb darabra vágtam. Egyrészt talán hamarabb megfő így, másrészt könnyebb eltenni a mélyhűtőbe. A szalonnák bőrét először leborotváltam kicsit a köröm borotváláshoz használt hagyományos, pengés borotvámmal, mert undorító a szőrös bőr. Aztán megmostam, és nagyobb lábasba raktam, felöntöttem vízzel, beletettem a szitált ételízesítőt és fokhagyma granulátumot, felforraltam, és fedő alatt, takarékon főztem addig, míg a villa könnyen beleszaladt a szalonna bőrébe. Kb. 1,5-2 óra a szalonna vastagságától függően. 4 nagy lapos tányérra szedtem, megszórtam csípős fűszerpaprikával, fokhagyma granulátummal és hagytam hűlni. Amikor kihűlt annyira, hogy a mélyhűtőbe tehessem, 1 tányérral gyorsan lefóliáztuk és a mélyhűtőben  lehűtöttünk, mert "utóvacsoraként" a fiúk még meg akarták kóstolni (vacsorára húsos káposztát főztem). Úgy meg is kóstolták, hogy csak egy icipici darab maradt a két szalonnából. Remélem azért majd bírnak aludni :). Így már csak 3 tányért  bírtam lekapni a bloghoz.












4 megjegyzés:

  1. Ez a baj, hogy nem bír az ember ellenállni neki!:-)Húsos kápi recept is lesz?Tomika jól van?

    VálaszTörlés
  2. Úgy tűnik nem fog sokáig tartani, a fiúknak nagyon ízlik :)

    VálaszTörlés
  3. Jaj.. imádom,csak az a baj hogy beteg vagyok tőle,de azért szoktam enni és a tiéd nagyon guszta:)))

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm kedves Mónika :)!! Gyorsan fogy a készlet, Legnagyobbikom megint utóvacsorázott belőle, most dicsekedett, hogy egy fej fokhagymát megevett hozzá - pedig elég jó fokhagymás volt eredetileg is.

    VálaszTörlés