2011. október 19., szerda

Halászlé, pontyfilé paprikás lisztben sütve, sült krumplival



Tegnap este nagyon nehezen tudtuk elaltatni Kicsikénket, ezért nem tudtam blogolni, de ma bepótolom. Mégsem tettem el a hétvégi halzsákmányt a mélyhűtőbe, inkább tegnap vacsorára azt készítettem el. Nagyon finom volt, és így Legnagyobbikomnak is kedvében tudtam járni. Ha Középsőm jön haza, majd veszünk ki a fagyasztóból másik halat, ha azt kíván enni. Mert még az is lehet, hogy nem akar, Legnagyobbikom meg már nagyon szeretett volna egy jó hallét, - ahogy  Ő hívja a halászlét :).
Szóval a két pontyot kifiléztem, a gerincekből, fejekből, egyéb potyadékokból alaplét főztem, amit aztán átpasszíroztam. Az egyik hal filéjét a halászlébe főztem bele a tejjel együtt,  a másik hal filéjét paprikás lisztben megforgattam, úgy sütöttem meg. Természetesen a halfiléket besóztam, és legalább 1 óráig állni hagytam a sóban. Már csak sült krumplit kellett készítenem és kész volt a finom halvacsora. Aki kért majonézt kaphatott a sült halhoz, de anélkül is isteni volt.
A halászlé hozzávalói: 2 ponty feje, gerince, úszói, 1 nagy fej hagyma, 2 db hegyes erős paprika csípősebbik vége, néhány halászlé kocka, passzírozás után fűszerpaprika, 1 ponty besózott filéje, tejek.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése