A következő címkéjű bejegyzések mutatása: currys. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: currys. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 18., szombat

Hot madras currys-zöldséges rizs uborkás paradicsomsalátával


Igaz, hogy a héten volt már rizses étel, de annak egészen más volt az ízvilága, még akkor is, ha a zöldségek szinte ugyanezek voltak benne. Az mexikói volt, a mostani pedig indiai, mert most Hot madras curry porral ízesítettem, amit nagyon szeret a család. Kicsit csípősebbre sikerült, mint eredetileg gondoltam - chilipor helyett most egy ismerőstől ajándékba kapott, általa készített "csípős" fűszerpaprikával fűszereztem meg az ételt -, ezért kénytelen voltam egy kis saláta kísérőt készíteni mellé, hogy ne égjen annyira a szánk tőle. 
Ezek voltak a rizsben: kevés olaj, 1 nagy fej hagyma felaprózva, 40-40 dkg mexikói és francia mirelit zöldségkeverék, 37,5 dkg (3 főzőtasak) paraboiled rizs, 2 púpos fehér kanál ételízesítő, 2 fehér kanál Hot madras curry por, kevés házi "csípős" fűszerpaprika, kb. 9 dl forró víz, (esetleg pici só)
Ahogy szoktam, megdinszteltem a hagymát, ráraktam a mirelit zöldségeket, felforrósítottam, bele a rizs, azt is átforrósítottam, közben fűszereztem, felöntöttem forró vízzel, forrás után 20 percig főztem takarékon. Nekem a végén kellett bele még kevés só. 
A salátához vékony szeletekre vágtam 3 db elfelezett paradicsomot, és fél kígyóuborkát. Megcsepegtettem kb. 1/3 citrom levével, és kevés olajjal, megszórtam egy nagy csipet sóval, fokhagyma granulátummal és pici őrölt borssal. Jól elkevertem és kész.

2013. július 19., péntek

Zöldségkrémleves, currys rizs currys csirkecombokkal / pirított gombával


Úgy tűnik mostanában majd minden nap kétféle étel készül nálunk, hogy a húsimádók is és én is jóllakhassak. Ma zöldségkrémlevessel indítottunk, aztán currys párolt rizs volt ugyancsak currys csirkecombokkal a húsimádóknak, nekem meg néhány szem pirított gombával.
A zöldségkrémleves hozzávalói: 1 szép nagy új zeller, egy hatalmas új petrezselyemgyökér, 1 nagy újkrumpli, fél cukkini, egy kis fej hagyma, 1,5 liter forró víz, só és/vagy ételízesítő ízlés szerint, őrölt bors, egy nagy csokor petrezselyemzöld, pici olaj, 2 vékony szelet kenyér
A zöldségeket megtisztítottam, 1*1 cm-es kockákra vágtam és forró fűszeres vízben puhára főztem. A főzés utolsó perceiben adtam hozzá a felaprított petrezselyemzöldet. Botmixerrel simára turmixoltam, újra felforraltam. A kenyérkockákat ugyancsak kb. 1*1 cm kockákra vágtam és kevés olajon megpirítottam. Finom volt.
A rizs hozzávalói: kevés olaj, 1 fej hagyma, 1 csomag mirelit finomfőzelék alap (450gr), 35 dkg paraboiled rizs, 1 liter forró víz, só és/vagy ételízesítő ízlés szerint, 2 fehér kanál curry por, kevés chili por. 
A felaprózott hagymát kevés olajon megdinszteltem, hozzáadtam a mirelit  zöldséget, addig sütöttem,míg a zöldség átforrósodott. Ekkor hozzáöntöttem a rizst, azt is lepirítottam kicsit, majd forró vízzel felengedtem (vigyázat fröcsköl). Fűszereztem sóval, curry és chili porral, és kb. 20 perc alatt, - ill. mire az összes levet magába szívta -  készre főztem. 
A currys csirkecombok hozzávalói: kevés olaj, 1 fej hagyma, 7 db csirkecomb lebőrözve, kettévágva, só és/vagy ételízesítő ízlés szerint, 2 fehér kanál curry por, kevés chili por, 2,5 dl forró víz. 
A hagymát apróra vágtam és kevés olajon megdinszteltem. Hozzáraktam a félbevágott csirkecombokat, fehéredésig sütöttem, majd sóztam, megszórtam curry és chili porral, kicsit hagytam párolódni, majd felöntöttem forró vízzel, az edényt gyorsfőző fedővel lezártam és szokásos jelzések után 10 percig főztem a combokat. A gőzt kiengedtem és currys rizzsel tálaltam a húst.
A pirított gomba hozzávalói: 1/2 fej hagyma, kevés olaj, 5 közepes gombafej, só, bors.
A hagymát apróra vágtam, a gombát cikkekre. Kevés olajon pirítani kezdtem. Közben sóztam-borsoztam, és zsírjára sütöttem. Currys rizzsel tálaltam.

2013. február 18., hétfő

Tejfölös-currys pácban sült csirkecomb

Vacsorára, mire mindenki hazaért, 6 farrészes csirkecombot pácoltam be tejfölös - hot madras currys pácba. Így még soha nem készítettem csirkét, de hallottam, hogy az indiai konyhában gyakran pácolnak joghurtba. Most nekem az nem volt itthon, csak tejföl, hát ezt az alternatívát választottam. Egy kicsit sűrű volt a tejföl, ezért egy kis főzőtejszínnel hígítottam, utána kevertem bele a fűszereket.
Hozzávalók: 6 farrészes egész csirkecomb, fél pohár nagy poharas 20 %-os tejföl (Pilos), 2 evőkanál 12%-os tejszín, 2 fehér kanál Hot madras curry por, 1/2 kávéskanál chili por, 1 fehér kanál só.
A csirkehúsról leszedtem a bőrét. A tejfölt fölhígítottam tejszínnel és alaposan elkevertem benne a fűszereket. Ilyenkor meg lehet kóstolni. Nekem már a pác is nagyon ízlett. A tepsit kibéleltem sütőpapírral, aztán ecsettel körben mindenütt jó vastagon bekentem a húsokat a páccal, majd tepsire pakoltam. 

Egy órán át hagytam szobahőmérsékleten állni, utána tettem be 180 fokra előmelegített és légkeverésre állított sütőbe lefedés nélkül. 70 percig sütöttem, míg ilyen szép lett.


Kockára vágott krumplit sütöttem hozzá. Nagyon finom volt a husi, de a krumplit is szívesen mártogattuk a mellette látható sárga tejfölös szaftba, ami isteni fűszeres volt. 
A sütés elején a lakást pirított dióra emlékeztető illat töltötte be, akkor megijedtem, hogy meg fog égni a vastagon pácolt husi, de szerencsére nem történt ilyesmi, szép pirosra és omlósra sült. 

2012. november 21., szerda

Padlizsános-currys rizses hús








Olyan nehéz kitalálni minden nap, hogy mi legyen az ebéd. Főleg, hogy mindig késésben vagyok az ebédkészítéssel. Ma nem csak  időm, de kedvem se volt nagyot alakítani, ezért az itthon lévő alapanyagok átgondolásával ez a gyors egytálétel készült nálunk: csirkemell darabkák  padlizsánnal, rizzsel, hot madras curryvel ízesítve, vagy egyszerűen padlizsános-currys rizses hús


Hozzávalók: 2 fakanálnyi csirkezsír (a hét végén olvasztottam a csirkemellek bőréből), /vagy kevés olaj, 1 fej apróra vágott hagyma, 40-50 dkg csirkemell filé (apró darabokra vágva), 1 szép feszes padlizsán (meghámozva, apróra vágva mint itt,) 2 fehér kanál erdei gombás ételízesítő, 2 fehér kanál szárított zöldség (étgelízesítőből kiszitált), 3 főzőtasak (37,5 dkg) paraboiled rizs, 2 fehér kanál hot madras curry por, 1 liter forró víz, ha szükséges kicsi .


A zsiradékon üvegesre dinszteltem a felaprózott hagymát, ráraktam a feldarabolt csirkemellet és fehéredésig sütöttem. Ezután raktam hozzá a padlizsándarabokat és fűszereztem ételízesítővel, hozzáraktam a szárított zöldségeket is, majd rövid párolás után a rizst is hozzáöntöttem és lepirítottam kicsit. 





















Megszórtam a curry porral, jól elkevertem és felöntöttem 1 liter forró vízzel. 15-20 percig főztem, és már el is készült. A végén még kellett bele egy kevés só. A padlizsán teljesen észrevétlen maradt a rizsben, úgyhogy nem morgott a család miatta. Úgy ettek zöldséget, hogy nem is tudták. Mellé káposztával töltött almapaprika volt a savanyúság.


Ui: Ez a rizseshús annyira bejött a családnak, hogy az utolsó szemig mind elfogyott, sőt, ettek volna még, ha lett volna :)!









2012. szeptember 19., szerda

Currys ponty





Eddig még semmi különleges nem készült a hét eleji nagy fogásból, csak a már bemutatott halászlé, tepsis sült hal, meg rántott hal. Az éjszaka viszont nem bírtam aludni, ezért néztem a Tv-Paprika adását ahol currys tengeri halat készített éppen valaki, persze kókusztejjel, meg ilyesmikkel. Aztán nagy nehez elaludtam, de álmomban csak foglalkoztatott a dolog, reggelre meg is született az ötlet, hogy currys pontyot fogok készíteni, persze kókusztej, meg a többi furaság nélkül. Igaz nem mertem sok halat "beáldozni", csak 55 dkg-ot, hogy keveset kelljen kidobni, ha nem ízlik a családnak. De legnagyobb örömömre isteni volt, a családnak is nagyon ízlett :)!!


Hozzávalók: 1 nagy fej hagyma apróra vágva, kevés olaj, 1,5 evőkanál (rétes) liszt, 1 púpos fehér kanál hot madras curry por, 1 kávéskanál chilipor, őrölt bors, ételízesítő és/vagy só ízlés szerint, kb. 8 dl - 1 liter forró víz, 55 dkg gyengén besózott pontyfilé.











Az apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre pároltam. Rátettem a másfél evőkanál rétes lisztet, pirítottam pár másodpercig, aztán a currypor következett, azt is pirítottam pár másodpercig, majd felöntöttem forró vízzel (többel, mint amennyi szószt szerettem volna, mert fedő nélkül pároltam a halat a mártásban, így jelentős mennyiség elpárlgott belőle). Fűszereztem ételízesítővel, sóval (óvatosan, mert a hal is be volt sózva egy kicsit), chiliporral, őrölt borssal, és 8-10 percig főztem, hogy a hagyma megpuhuljon benne. Utána tettem bele a halszeleteket és először erős tűzön, majd a lángot mérsékelve 15-20 percig főztem a halat a currys mártásban. Közben 3 tasak főzőtasakos paraboiled rizst is főztem hozzá, és azon nyomban megkóstoltam.










2012. június 9., szombat

Tegnapi sültek, mai ebéd: Currys marhaoldalas currys rizzsel, koviubival




Fűszeres sültcsirke velesült újkrumplival

Tegnap a töltött paprika mellett megsütöttem 4 db farrészes csirke felső combot  (ketté vágva) Legkisebbikem Barátnőjétől kapott ajándék fűszerkeverékkel fűszerezve, megsikált, kettévágott, szintén befűszerezett újkrumplival együtt sütve. Mindezt azért, mert Legkisebbikem megmakacsolta magát és nem volt hajlandó töltött paprikát enni. Persze jó volt, hogy ez a sült elkészült, így vacsorára Párom is ezt ette inkább, így maradt mára a töltött paprikából nekem :).  A befűszerezett húsokat és krumplit közepes tepsibe raktam, alufóliával lefedtem, és kb. fél óráig 140 fokon sütöttem légkeveréses sütőben, alulról a negyedik sínen. Utána az alatta képződött levet leöntöttem, és  takarás nélkül, 250 fokon sütöttem pirosra, ropogósra a húsokat.





De a csirkecombok előtt legalább két és fél órával a sütőbe került egy olyan hús, amit most vettem életemben először. Ez pedig a marha oldalas volt. Egy "kisebb" darabot vettem belőle, a hentes el is vágta 4 darabra, úgyhogy nekem már csak meg kellett mosni, befűszerezni - hot madras curryvel és sóval fűszereztem,  köré szeleteltem 3 nagyobb megtisztított hagymát és alufóliával lefedve sütőbe raktam a legalsó sínre.Most is az alacsony hőfokon sütést választottam, így először 120 fokon sütöttem az oldalast. A két és fél óra alatt úgy megpuhult, hogy a csontot simán ki tudtam szedni belőle, és a hatalmas húsokat el tudtam felezni. Újra lefóliáztam, és vissza a sütőbe. Ezután került be a csirke és a krumpli. Fél óráig még 140 fokon sült az oldalas is fólia alatt, aztán a leszedtem arról is a takarást, és 250 fokon hagytam az oldalasokat is szép pirosra sülni. Nagyon sok zsír sült ki belőle, és még így is zsíros maradt a hús is. Elterveztem, hogy mára ennek a felhasználásával készül az ebéd. Ma főztem külön egy currys-zöldborsós rizst, és belekeverem az átforrósított,  kövér részektől megtisztított, felkockázott sült marha oldalast és a sült hagyma karikákat is . Így ma ebédre Currys marhaoldalas lett zöldborsós currys rizzsel, saját készítésű kovászos uborkával. 


Nagyon finom volt, megkóstoltam pár falatot, de nekem még volt tegnapról hideg töltött paprikám :D!!








Mire kész lettem az ebéd főzéssel, Legkisebbikem és Párom is elintézték amit el kellett, így elmentünk Szüleimhez meggyet és borsót szedni. Elég meleg volt, de leszedtük amit lehetett, és kaptunk egy láda meggyet, egy kisebb láda borsót, és egy újabb adag kovászolni való uborkát, frissen szedett kaporral együtt, úgyhogy délután megint lesz mit csinálni, unatkozni nem fogok az biztos.











2012. február 27., hétfő

Currys csirkemell csíkok











Tegnap ebédről maradt levesünk és párolt rizs is, csak a rántott csirkemell és rántott padlizsán fogyott el mind. A hűtőben azonban még megvolt a hét végére vásárolt csirkemell fele, olyan 75 dekányi. Ebből készült ma egy kis kiegészítés, meg 5 szem krumplit sütöttem még. Ezekkel kiegészülve a maradékok csoda finom ebéddé alakultak.


Hozzávalók: 2-3 evőkanál olaj, 1 fej hagyma, kb. 75 dkg bőr és csont nélküli csirkemell filé, 4 kávéskanál hot madras currypor, 1 kávéskanál chili por (aki nem szereti a csípős ételt, hagyja el!), 1-1,5  fehér kanál ételízesítő, vagy só ízlés szerint, 1-1,5 dl forró víz.


A csirkemelleket felszeleteltem, a hagymát apróra vágtam. Először a hagymát dinszteltem meg kevés olajon, majd hozzáadtam a csirkemell csíkokat. Fehéredésig pirítottam, majd ráraktam a fűszereket, jól elkevertem, felöntöttem kb.1,5 dl forró vízzel és fedő alatt puhára pároltam. A végén zsírjára sütöttem. Sült krumplival, maradék párolt rizzsel és csemege uborkával tálaltam. Gyors és nagyon finom ebéd volt!!










2012. január 28., szombat

Currys rizseshús ugyanolyan resztelt csibemájjal Zepter sütés szabályai szerint főzve








Ma az a ritka dolog fordult elő velem, hogy reggel még nem tudtam mit fogok a család elé rakni ebédre. Elmentünk vásárolni, csak utána alakult ki bennem a currys rizseshús gondolata, méghozzá ugyancsak currys resztelt csibemájjal. Azért esett erre az ételre a választásom, mert mindenki nagyon szereti a családból, ráadásul aránylag olcsó, mert csirke levescsomagból szedtem ki a hozzávalókat. Vettem a Lidl-ben 3 csirke levescsomagot, (kb. 450,- Ft/cs/700 gr), aztán a 3 csomagból kiszedtem a szárnyakat (6 db), de csak a szárnycombot és szárnyközepet használtam fel, a szárnyvégeket félretettem. Levágtam a farrészeket (3 db) a far-hátról, a zsírzómirigyeket és a hegyes farvégeket levágtam, majd elfeleztem a húsokat, a hátából kiszedtem a tüdőt és a hátakat is félreraktam a szárnyvégekhez. Csakúgy, mint a lábakat (3 db). A félrerakott alkatrészek jól bezacskózva, feliratozva a mélyhűtőbe kerültek, egy jó levest főzök majd belőlük valamikor. A maradék húsokat - nyakak, szívek, májak - szépen megtisztítottam, a nyakak és szívek a többi hússal a rizseshús alapanyagaként szolgáltak, a májakat félretettem, a currys resztelt májhoz.


A rizs hozzávalói: 6 db csirke szárny (két ízületes, kettévágva), 3 db csirke far (kettévágva), 5-6 db nyak, 4-5 szív,  1 nagy fej hagyma felaprózva, 1+1 fehér kanál hot madras curry por, 1 fehér kanál ételízesítő, 1 fehér kanál só, 1 kávéskanál chilipor, 1 csomag (45 dkg) mirelit vegyeszöldség (borsó és répa), 37,5 dkg paraboiled rizs, 8 dl forró víz, kevés őrölt bors.











A májhoz: 1 fej hagyma felaprózva, 5-6 db csirkemáj megtisztítva, felcsíkozva, só, bors, hot madras currypor.











A húsokat jól megmostam és lecsepegtettem, aztán a nagy Zepter lábast üresen előmelegítettem, vízpróbával ellenőriztem a hőfokot. Amikor a beleöntött néhány csepp víz szétfutott, mint a higany, beleraktam a csirke darabokat. Szárazon addig pirítottam időnként átkeverve, míg minden hús kifehéredett. Ekkor rátettem a hagymát, 1-1 fehér kanál ételízesítőt, sót, curryport, kávéskanál chiliport és lefedve, takarékon főztem 15 percig a csirkét (folyadék hozzáadása nélkül!!). Ezután maximumra állítottam a tűzhelyet, és beleöntöttem a mirelit zöldséget. Addig hagytam nagy lángon a tűzhelyet, míg a répa és borsó is átforrósodott. Ekkor hozzáöntöttem a rizst, hagytam 2-3 percig, hogy átforrósodjon, majd felöntöttem 8 dl forró vízzel, hozzátettem még egy fehér kanál curryport, kevés őrölt borsot, és lefedve takarékon 20 percig főztem.



Amíg főtt, szokásos módon elkészítettem a resztelt csibemájat, csak most hot madras curryporral is ízesítettem. A máj nagyon rövid idő alatt elkészül, ezért csak az utolsó percekben sütöttem meg, hogy friss, forró legyen. Tálaláskor mindenki szedett a duplán forró rizseshúsból, és aki kért, májat is tehetett a tetejére. Aránylag gyorsan elkészült, és nagyon finom volt. Ezt a fogást a család minden tagja nagyon szereti, ha ezt készítem, biztos mindenki teleeszi magát belőle. 










2011. október 29., szombat

Szaftos currys csirkecombok zöldborsós rizzsel









Délutánra kiolvadt a 4 egész csirkecomb, amit reggel vettem ki a mélyhűtőből, így ebből készült ma vacsora. Valami szaftos fogásra gondoltam, a sütőt nem akartam beindítani ehhez a 8 húsdarabhoz, ezért most nem sütöttem, hanem főztem a combokat. Köretnek sima főtt rizst akartam készíteni, aztán úgy elbambultam, hogy levágtam a főzőtasakok tetejét, így kénytelen voltam változtatni az eredeti elképzelésemen,  párolt rizs készült, és ha már párolt rizs, akkor tettem bele egy kis zsenge borsót is, hogy némi rostanyag is kerülhessen a szervezetünkbe. 


Hozzávalók: 


A currys csirkecombokhoz: 1 fej hagyma, kevés olaj, 4 egész csirkecomb kettévgáva (4 alsó, 4 felső comb), 1 púpos fehér kanál ételízesítő, 2 fehér kanál hot madrass curry por, őrölt bors, 2,5 dl forró víz, esetleg kevés só.


A rizshez: 1 fej hagyma, kevés olaj, 5 félmarék zsenge mirelit zöldborsó, 3 főzőtasak (37,5 dkg) paraboiled rizs, 1,5 fehér kanál ételízesítő, esetleg kevés só, őrölt bors, 1 fehér kanál hot madras curry por, 8 dl + még kicsi víz.


Elkészítés: A hagymát felkockáztam, kevés olajon megdinszteltem. Ráraktam a kettévágott csirkecombokat, és nagy lángon jól körbesütöttem őket a hagymás olajban. Aztán mérsékeltem a tüzet, és ráraktam a curryport, őrölt borsot, ételízesítőt, jól elkevertem és felöntöttem 2,5 dl forró vízzel. Lassan pároltam fedő alatt, míg a húsok megpuhultak. Kevés só kellett még bele.


A rizshez is először apróra vágott hagymát dinszteltem, amikor üveges lett, rádobtam 5 félmarék mirelit zsenge borsót. Amikor átforrósodott hozzáöntöttem a három főzőtasak rizst, és azzal is pirítottam néhány másodpercig. Fűszereztem ételízesítővel, őrölt borssal és curry porral, majd felöntöttem 8 dl forró vízzel. Kb. 20 percig főztem takarékon, mire az összes folyadékot magába szívta, erre is kellett pici só, és még kevés víz, hogy tökéletes legyen. Amikor a csirke is megpuhult, a rizst kis tálkába nyomkodtam, tálra borítottam, mellé tettem a combot, a fűszeres szaftból is szedtem rá, és csemege uborkával tálaltam. Nagyon finom, tüzes vacsoránk lett :)










2011. május 7., szombat

Zöldséges-currys rizseshús - párolt káposztával




Annak ellenére, hogy sem Párom sem legkisebbik Fiam nem rajonganak a gombáért, a gombás-kolbászos tésztának nagyon kedvező fogadtatása volt. (Igazából legszívesebben csak gombával készítettem volna, a kolbász volt a "kellősítő anyag", ami ahhoz kellet, hogy megegyék.) Igaz a "kicsi" az összes gombát átpakolta az én tányéromba, de ennél nagyobb baj sose legyen. El is fogyott az összes ebédre, úgyhogy vacsorát is főztem, mire legnagyobbik Fiam hazaért a munkából. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mi legyen a vacsora, mert a mai kiruccanás során nagyon szép egész csirkemellet találtam a Tescoban, 999,- Ft/kg áron, vettem is belőle négyet, eleve azzal a gondolattal, hogy felét kifilézem és  rizseshúst készítek belőle. (Azt hogy a másik kettőből mi legyen azt még holnapig kigondolom, az biztos, hogy a csontokból jó kis levest fogok főzni.) Káposztám és minden egyebem volt itthon, úgyhogy minden adva volt egy finom meleg vacsorához.



A párolt káposzta hozzávalói:
  • 1 fej káposzta

  • 1 csapott fehér kanál só (inkább kicsit kevesebb legyen)

  • kevés olaj

  • 2-3 evőkanál ecet

  • 1-2 evőkanál víz

  • 3-4 kávéskanál cukor

  • kevés őrölt bors
A currys rizseshús hozzávalói:
  • 4 db fél csirkemell filé

  • 2 kis fej hagyma

  • kevés olaj

  • 1 csomag mirelit finomfőzelék alap

  • 50 dkg rizs

  • 2 fehér kanál ételízesítő (vagy ízlés szerint)

  • 2 fehér kanál Hot madras curry fűszerkeverék

  • kevés őrölt bors

  • 1,2 liter forró víz
Legelőször egy fej káposztát vágtam vékonyra, és egy nagyobb lábasban megszórtam egy csapott fehér kanál sóval, és pici olajat is öntöttem rá, majd állni hagytam, hogy kicsit összeessen. Mielőtt elkezdtem a rizseshúst, bekapcsoltam a tűzhelyet a káposzta alatt, és párolni kezdtem, néhány perc múlva hozzáadtam 2-3 evőkanál ecetet, cukrot, pici vizet és őrölt borsot, és fedő alatt, lassan tovább pároltam, amíg a rizseshús elkészült.

Utána megtisztítottam és apróra vágtam a hagymát, majd lebőröztem és kifiléztem a csirkemellet, a húst kockára vágtam. Az apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre pároltam egy teflon bevonatú wokban, majd hozzáraktam a csirkemell kockákat. Addig sütöttem, míg teljesen kifehéredett. Ekkor hozzáöntöttem a mirelit zöldségeket, addig pároltam, míg teljesen átforrósodott, ezután a rizst is beleöntöttem, és kissé lepirítottam, megszórtam ételízesítővel, curry fűszerkeverékkel és kevés őrölt borssal,  majd felöntöttem 1 liter forró vízzel, elkevertem, forrás után, fedő alatt, takarékon főztem 20 percig. Akkora a rizs már jól magába szívta a folyadékot, úgyhogy még 2 dl forró vizet öntöttem rá, és hagytam még 5 percig főni.





















Tálalásnál a tányér egyik oldalára a párolt káposzta, másik oldalára a zöldséges rizseshús került. Nagyon kellemesen egészítette ki a kissé savanykás párolt káposzta a fűszeres rizses húst.

Zöldséges-currys rizseshús -párolt káposztával

2011. február 5., szombat

Currys rizseshús



Mostani hétvégénk ételeinek hús alapanyaga - a betegség okán elmaradt bevásárlás  miatt  -  a fagyasztóból került ki. Mára kivettem egy adag tisztított csirkemell filét, holnapra pedig még a "pulykator"-kor "elmentett",   pulyka alsó combokat és szárnyakat tartalmazó csomagot tettem át a rendes hűtőbe felengedni. A mai husi olvasztásánál rá kellett egy kicsit segíteni a mikró olvasztó fokozatával (90 Watt), mert különben nem lett volna ebédünk. Tegnap maradt egy kevés csirkeleves, ahhoz  1,5 liter forró vízben feloldottam 3 húsleveskockát (Hühnersuppe/osztrák tyúkhúsleves), ízesítettem kevés csiliporral és fokhagyma granulátummal, és abban főztem ki 5 dkg 8 tojásos cérnácska tésztát. Amikor megfőtt a tészta hozzáöntöttem a lezsírozott, felforralt csirkeleveshez, néhány perc alatt összeforraltam, és tálalható volt az első fogás. Második fogásnak Hot madras curry-vel ízesített rizses húst  készítettem, csirkemellel és finomfőzelék alappal (zöldborsó és répa).


A rizses hús hozzávalói
  • kb. 90 dkg bőr nélküli csirkemell filé

  • 1-2 fej hagyma

  • 3-4 evőkanál olaj

  • 1 csomag finomfőzelék alap (borsó és répa)

  • 3 főzőtasak (37,5 dkg) paraboiled rizs

  • 2 púpos fehér műanyag kanál HOT MADRAS CURRY por

  • kevés csilipor

  • 2,5  fehér műanyag kanál ételízesítő

  • 1 csapott fehér kanál durva tengeri só

  • 1 liter forró víz
A húst  kb. egyforma nagyobb darabokra vágtam, a hagymát tisztítás után apró kockákra, majd a hagymát olajon megdinszteltem. Amikor üveges lett, ráraktam a csirkemellet, fehéredésig sütöttem. Ekkor ráraktam a mirelit borsót, és hagytam átforrósodni, persze közben megkevertem néhányszor. Amikor sercegni kezdett, hozzáöntöttem a 3 tasakból a paraboiled rizst is, és megfűszereztem a curryporral, csiliporral, ételízesítővel és sóval,  hagytam pirulni kissé az egészet, majd felöntöttem 1 liter forró vízzel. Lefedtem, felforraltam és forrás után takarékra állítva addig főztem, míg a rizs az összes levet magába szívta. A hús puha és szaftos maradt, a rizs pedig pergős. A borsó és sárgarépa édeskés íze kellemesen ellensúlyozta az étel csípősségét. (Ha valaki nem bírja, vagy nem szereti az erős ételt, az a hot madras curry  helyett használhat  mild madras curry-t és hagyja ki a csilit is az ételből). Savanyúsággal (ecetes almapaprikával) tálaltam, de biztosan jó lenne hozzá a savanyú uborka, a céklasaláta, a paradicsom saláta,  vagy bármilyen zöldsaláta is jó kis citromos öntettel.





Currys rizseshús


2010. december 4., szombat

Currys pulykacsíkok párolt rizzsel



Tegnap annyi minden maradt vacsoráról, hogy nem kellett ma ebédet főznöm, vacsorára viszont, mire nagyfiam hazaért a munkából készítettem friss ételt. A kifilézett, lebőrözött pulyka felsőcombokból currys pulykacsíkokat főztem, zepter gyorsfőző fedővel, így nagyon gyorsan elkészült és nagyon finom lett. Köretként főzőtasakos paraboiled riszt főztem hozzá, és csemege uborkával tálaltam.

Hozzávalók:

  • 2 pulyka felsőcomb filé

  • 2 fej hagyma

  • 2-3 evőkanálnyi olaj

  • 2 fehér kanál ételízesítőből kiszitált szárított zöldség

  • 2 fehér kanál ételízesítő

  • 3 fehér kanál Hot madras curry por

  • 4-5 dl forró víz

  • 4 tasak (1 doboz/50 dkg) főzőtasakos Paraboiled rizs

  • 2 liter forró víz

  • 2 fehér kanál só
A pulyka felsőcomb filét rostjaira merőlegesen felszeleteljük,  kb. 4-5 mm vastag szeletekre. A hagymát kockára vágjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk. Rárakjuk a felcsíkozott húst, fehéredésig  sütjük. Ekkor rátesszük a kiszitált szárított zöldséget, ételízesítőt, curryport, elkeverjük, felöntjük forró vízzel. (Ha valaki egészen sűrű szaftot szeretne, az kevesebb vizet rakjon alá, mi mindent  bővebb lével szeretünk.) Ha van zepter gyorsfőző fedőnk, akkor lezárjuk, magas hőfokon (9) főzni kezdjük, főző "pöcök" kiugrása, és termosztát mutatójának zöld mező feléig érése után takarékra vesszük a tűzhelyet (2 vagy 1), és 10 percig főzzük az ételt. Ezután a tűzhelyet elzárjuk, a fazekat levesszük, a gőzt kiengedjük, és forrón tálaljuk. Ha nincs zepter gyorsfőző fedőnk, akkor szép lassú tűznél pároljuk puhulásig a húst. Amíg a hús fő, másik edényben vizet forralunk sóval, amikor lobogva forr, beleengedjük a rizses zacskókat. Akkor van kész, amikor a tasakok teljesen tele vannak a megduzzadt rizsszemekkel. Ekkor óvatosan kiszedjük, (pl. a fedőre, vagy egy tányérba, hagyjuk, hogy a felesleges lé kifollyon, majd a zacskókat felvágjuk, a rizst tálba öntjük és melegen tartjuk, amíg a hús elkészül. Forrón tálaljuk. Adjunk hozzá valamilyen savanyúságot.

Zöldséges - currys pulykás rizottó

A szombati vacsorából maradt egy jó adag currys pulyka, aminek a köretét a tegnapi ebédhez megettük. Most a húshoz kellett kitalálni valami "pótlást", amivel az egész családot jóllakathatom. A currys ételekhez nekem a rizs jön be legjobban köretként, ezért most is rizses ételben gondolkodtam. Volt még itthon rizottó rizsem, meg mirelit zöldségem, hát ezeket használtam fel  a meglévő hús kiegészítésére.



Hozzávalók:
  • 1 fej hagyma

  • 3-4 evőkanál olaj

  • 45 dkg finomfőzelék alap (zöldborsó és sárgarépa kocka)

  • 30 dkg rizottó rizs

  • 2 fehér kanál ételízesítő,

  • 1,5 fehér kanál curry por

  • 1/2 kávéskanál csilipor

  • 6 dl forró víz

  • kb. 2 adag currys pulyka maradék, szaftjával  együtt
A hagymát kockára vágva üvegesre pirítottam az olajon. Rátettem a mirelit zöldséget, hagytam, hogy átforrósodjon. Hozzáöntöttem a rizottó rizst, kissé lepirítottam, közben megfűszereztem ételízesítővel, curryvel és csilivel, majd apránként hozzáöntöttem a forró vizet. A rizottórizst nem szabad egyszerre sok vízzel felönteni, mert akkor egy mászkos vacak lesz belőle. (Első ilyen próbálkozásomkor úgy csináltam, mint  a paraboiled rizst szoktam,  felöntöttem forróvízzel, letakartam, aztán 15 perc múlva olyan pép lett belőle, hogy csak a kutya ette meg.) Emellett ott kell állni, tutujgatni, kavargatni kell, és nagyon óvatosan adagolni alá a folyadékot, fél-1 decinként. A rizsszemek szép fokozatosan szívják magukba a megfelelő mennyiségű nedvességet. Amikor már majdnem kész volt, akkor hozzáöntöttem a felforralt currys pulykacsíkokat, és takarékon készre pároltam. Kellemesen csípős, isteni finom étel lett belőle.