Férjem már napok óta megint csak a gombócot emlegeti, egészen pontosan
azt, hogy "de régen volt". És hogy nem is bánná, ha nem "igazi" lenne a
gombóc (mármint krumplis tésztába göngyölt valamilyen töltelék), hanem
"csak egyszerű" túrógombóc is megtenné. A tegnap főzött harcsa halászlé
volt ma az ebéd első fogása,
második fogásnak pedig túrógombóc készült. Szinte ugyanúgy, mint
máskor, de mégis kicsit másképp, mert ez a gombóc házi, zsírosabb
túróból készült nem morzsás bolti túróból, így aztán kicsit több gríz
kellett a tésztába, mégis olyan lágy, szinte remegős lett, hogy öröm
volt nézni, ahogy családtagjaim falták a vaníliás tejföllel meglocsolt
falatokat.
Hozzávalók a gombóchoz: 1/2 kg házi tehéntúró, 2 egész nyers tojás, 8 evőkanál gríz, 1 csomag vaníliás cukor, 2 csipet só. a főzéshez: 2,5 liter forró víz, 1 fehér kanál sóval felforralva, a beforgatáshoz: pici olaj, 15-20 dkg zsemlemorzsa világosbarnára pirítva a gombóc tetejére: 1 nagy dobozos tejföl, 2 cs vaníliás cukor, 5 kávéskanál cukor jól kikeverve.
Magamnak könnyű fehérjés ebédet terveztem. Szüleim kertjéből
származó főzőtökből, kaporból, zsenge cukkiniből meg darált sertés
húsból. De ember tervez... Kifutottam az időből, így az ebéd egy része
vacsorára készült el. Eredetileg kapros tökkrémlevest akartam, helyette
lett a
párolt tök. Igaz levesesebb volt, mint a tökfőzelék
általában, de ebben a rekkenő hőségben még jól is esett, hogy volt egy
kis leve. A cukkini töltelékének szánt darálthúst szintén jól
megkaproztam, alaposan zsírjára sütöttem, és végül az lett a feltét a
tejfölös kapros párolt tökömön :).
A párolt tök hozzávalói: 1 kg főzőtök (tisztítva, magja nélkül
volt annyi) durvára reszelve, 1 dl víz, 1 fehér kanál ételízesítő, 1
nagy csokor friss kapor, 4 nagy evőkanál sűrű tejföl.
A tököt megfőztem, tejföllel ízesítettem, jól elforraltam.
A kapros darált hús hozzzávalói: pici olaj, 1 fej hagyma
apróra vágva, 1/2 kg darált sertéshús, só, bors, őrölt kömény, fokhagyma
granulátum, 1 csokor apróra vágott kapor, 1-1,5 dl forró víz.
Pici olajon megdinszteltem a hagymát, ráraktam a darált sertéshúst, és
sütni kezdtem. Sóztam, borsoztam, megszórtam őrölt köménnyel és
fokhagyma granulátummal, majd megszórtam az apróra vágott kaporral.
Amikor zsírjára sült, kevés vizet aláöntve pároltam még, amíg újra el
nem tűnt alóla minden nedvesség.
Vacsorára aztán elkészült egy szép nagy zsenge cukkiniből az eredetileg tervezett
kapros töltött cukkini.
A cukkinit megmostam, megtöröltem, hosszában kettévágtam, magjait
kikapartam, a kivájt fél cukkiniket besóztam és szűrőben a mosogatóba
tettem, hogy kiadja a nedvét, a kikapart részt összevágtam, és a
megsütött darált húshoz kevertem. 2-3 deci víz hozzáadásával
felforraltam, és addig sütöttem, míg újra zsírjára sült. Közben még pici
sóval borssal és újabb adag apróra vágott kaporral is ízesítettem.
Amikor minden nedvesség eltűnt alóla, "habarást" mixeltem 2 egész nyers
tojásból és 2 evőkanál nagyon sűrű házi tejfölből, ezzel fogattam össze a
tölteléket. A sütőt 200 fokra és légkeverésre kapcsolva
előmelegítettem. A cukkinik belsejét szárazra törltem konyha
papírtörlővel, sütőpapírral bélelt tepsire fektettem és beletöltöttem a
tölteléket, tetejére vékony gouda sajt szeleteket fektettem és a forró
sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütöttem. (Az utolsó 8-10 percben
sütőpapírral letakarva, hogy ne égjen meg rajta a sajt.)