2014. április 30., szerda

Köles mexikói zöldségekkel



Mai testkontrollos ebédünk második fogása volt ez a mexikói zöldséges köles. Első találkozásunk volt a kölessel, nekem kifejezetten tetszett, Apának már nem annyira, bár mind megette, amit a tányérjára szedtem, mert ahogy Ő fogalmazott, "az ízével nincs ennek semmi baj, csak az állaga furcsa". Állagra leginkább a rizs és a tarhonya közé tenném. Legkisebbikem is nézegette, hogy milyen fura rizs ez, meg is kóstolta, de pár falat után megállapította, hogy tulajdonképpen nem is éhes - és tényleg, mást sem evett.
Szóval.... már sok szépet olvastam a kölesről, pl., hogy ránctalanítja és megszépíti a bőrt, a körmöket és a hajat, lúgosítja a szervezetet, energetizál, gluténmentes, lassítja az öregedést, erősíti az immunrendszert, szóval szuper gabona. Amikor elmeséltem ezeket a családnak, Apa egyből rávágta, hogy "akkor egyél sokat Mama, hogy fiatal maradj" :). Mi eddig még csak madáreleségként ismertük a kölest, annak is régen, amikor a gyerekeim még kicsik voltak, akkor vettünk a papagájnak meg a pintynek.  De ez a köles nem olyan formában volt, mint anno a madaraké, hanem ugyanolyan főzőtasakos kiszerelésben találtam a Tesco-ban, amilyenben a rizs is kapható.
Mivel még soha nem készítettem, a dobozon szereplő leírást követtem a főzésnél. Vagyis vizet forraltam, 1,2 litert, abba tettem 1 csapott fehér kanál sót, és a főzőtasakos kölest 16 percig főztem fedő alatt, takarékon. Akkor kivettem, lecsepegtettem, a zacskókat felvágtam és a párolt zöldséghez öntöttem, jól átforgattam, aztán azonnal tálaltam. 
A mirelit mexikói zöldségkeveréket előtte kevés olajon megdinszteltem 1 csokor felaprított zöld hagymával, fűszereztem egy-egy csipet oregánóval és bazsalikommal, ételízesítővel és sóval, és megszórtam kevés chiliporral is, majd 1,5-2 dl forró vízzel felöntve puhára pároltam, még volt alatta kis lé, amikor a kölest hozzáöntöttem.
Azt hiszem kedvcsinálónak ennyi elég, próbálják ki bátran, mert tényleg finom és szuper egészséges.

2014. április 28., hétfő

Virslis-tojásos tavaszi saláta




Húsvét után maradt ki pár főtt tojás, ezek felhasználására készült ez a tavaszi saláta.
Hozzávalók 2-3 személyre: 5 szál virsli, 3 kemény tojás, 1-1 csokor retek és zöldhagyma, 3 evőkanál majonéz, 1 teáskanál mustár, 1/3 citrom leve, pici só.
A hozzávalókat összevágtam és elkevertem a majonézzel, citromlével és mustárral. Kenyér nélkül is isteni volt. 

2014. április 27., vasárnap

Csokis muffin, amit együtt sütöttünk az Unokákkal

A receptet Innen vettem. Csak kicsit változtattam rajta, mert nem volt itthon vaj, csak Flora margarin,  nagyon kicsik voltak a tojásaim, ezért hármat használtam fel,  étcsoki helyett kicsit több tejcsokit raktam bele.

Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt
  • 2 tojás (3 pici "S"-es tojás)
  • 15 dkg vaj (15 dkg Flora margarin)
  • 15 dkg cukor (kristály)
  • 3 evőkanál barackíz
  • fél csomag sütőpor
  • 5 dkg keserű kakaópor
  • 5 dkg tört étcsokoládé (helyett 7,5 dkg tejcsoki - nyuszi)
A hozzávalókat késes robotgépbe raktam, pár perc alatt összeállt a massza. Előtte a Kicsik belerakták a papírkapszlikat a muffinsütőbe, aztán Tomika segített belekanalazni a tésztát a kapszlikba - elég sűrű volt a tészta, ezért kiskanállal segítettem a kanálból a kapszliba juttatni. Betettem a 170 fokra előmelegített  sütőbe, a két kis Drágám pedig ott guggolt a sütő ajtaja előtt, várták, hogy megemelkedjenek, megsüljenek a muffinok, és nagyon tetszett Nekik, ahogy ez megtörtént. (kb 20-25 perc). Amikor kivettem a muffinokat, gyorsan rácsra raktam párat, hogy mielőbb kihűljön, mert nagyon várták a kóstolást. Kettőt-kettőt azonnal megettek belőle és legnagyobb örömömre mindkettőjüknek nagyon ízlett.

2014. április 26., szombat

Hazamentek a kis Unokáim

Ez a nap is elérkezett, tegnap hazamentek a drága kis Unokáim. Nagy izgalommal vártuk őket alig több, mint két hete, de olyan gyorsan eltelt az idő, hogy észbe se kaptunk és már búcsúzhattunk is. Azért is nagyon izgalmas volt ez az ittlét, mert Ádámkánk először volt távol az Anyukájától, féltünk kicsit, hogy fogja viselni a hiányát. Szerencsére semmi probléma nem volt, de azt hiszem köszönhető ez annak is, hogy itt volt Vele Tomika és Apa. Azért nem indult minden zökkenőmentesen, mert ahogy régebbi bejegyzésemben leírtam, az indulás előtti pénteken Tomika, vasárnap pedig Ádámka is belázasodott. Szerencsére Menyem nem mondta le az utat, de néhány napig gyógyszert kellett szedniük a kis Drágáimnak, és eleinte jóformán csak feküdtek. Ha a lázuk lejjebb ment, akkor felkeltek kicsit játszani, de aztán megint visszafeküdtek és aludtak. Az étvágyuk sem volt valami rózsás, pedig Tomikám egészségesen sem egy evőbajnok. Ádámka viszont elég szépen evett már az elején is, a gyógyulás után meg még szebben. Bevallom, amíg itt voltak nem csináltuk a szétválasztó táplálkozást, egyedül apa volt, aki ragaszkodott a gyümölcs reggelihez. A programok sem úgy alakultak, a betegség miatt, ahogy terveztük. Uszodába csak az utolsó három napon tudott elmenni Tomikám Tatával, de Ádámka nagyon tiltakozott az uszoda ellen, hát itthon maradt velem. Még a vadaspark meglátogatására is csak a visszamenetel előtti napokban került sor, de csodálatos négy órát töltöttünk ott. Sem előtte, sem utána nem volt olyan szép idő, mint azon a napon, amikor ott jártunk. Sajnos csak kevés kép készült, mert nagyon belefeledkeztünk a nézelődésbe.




Ádámka félt a nyusziktól, gyorsan kijött a nyuszisimogatóból, Tomikánknak nagyon tetszett :)




A többi napokon, amikor már jobban voltak,  sokat játszottunk bent és az udvaron is, és játszótéren is voltunk párszor. Az udvarunkon van homokozó, lehetett focizni, bicajozni, rengeteg színes buborékot fújtunk - azt nagyon élveztük, amikor sütött a nap. Ha esett az eső, akkor sem unatkoztunk, gyurmáztunk, rajzoltunk, tekéztünk, építettünk, és persze játszhattak a rengeteg játékkal. Amikor az ebédkészítéssel voltam elfoglalva, jó kis fejlesztő meséket néztek a Nickelodeon Junioron. Ott a mese szereplőit számolással és formafelismeréssel kellett segíteni, angolul, sőt még kínaiul is tanítják a gyerekeket. Tomikám rendszeresen szaladt hozzám, hogy "mama, tudod hogy mondják kínaiul..." - és már mondta is, hogy mit hogy mondanak. Sőt, még  egészséges táplálkozásra is biztatják a gyerekeket, pl. "evés szünetet" is beiktattak az egyik mesében.
És akkor kicsit az evésről is... Olyan ételeket próbáltam főzni, amit szeretnek. Volt például házi csirkéből gyógyító húsleves Tomikám kedvenc csigatésztájával. Ádámkám nagyon szerette a zöldséges-csirkemelles rizses húst, Tomikám pedig úgy falta a bakonyi csirkemell tejfölös szaftjával alaposan meglocsolt tésztát, hogy nem akartunk hinni a szemünknek. (Mert a húst és zöldségeket továbbra sem eszik :(.) Újdonságként most itta a gyümölcsös Aktimelt, és evett gyümölcsös krémtúrót is. Nem maradhatott el a kakaós palacsinta sem, és nagyon élvezték, amikor közösen csokis muffint sütöttünk. Tomikám segített a papírkapszlikba adagolni a tésztát, aztán ott guggoltak a sütő előtt és figyelték hogy emelkedtek meg a muffinok. Alig bírták kivárni, hogy kihűljön és megkóstolhassák. Örültem, mert nagyon ízlett mindkettőjüknek.  Ádámkámmal nem volt gond az evés terén, mindent szépen megevett, nem olyan válogatós, mint Tomika.
Végül néhány képet még megosztok, bár Tomikám most rendszeresen tiltakozott, amikor le akartam fényképezni, csakúgy, mint az Apja, ilyen idős korában :). Úgyhogy lehet, most Ádámkáról van több kép. 
A Gyerekek Apával :)



Ádámka :)

Az akváriumi halacskák szívesen ismerkedtek a gyurma delfinekkel, kutyusokkal és cicákkal :)




Végül a közösen készített muffin

2014. április 18., péntek

Kellemes húsvéti ünnepeket :)!!





Ezzel a két évvel ezelőtti húsvéti tányérral kívánok minden kedves Látogatómnak kellemes húsvéti ünnepeket. 
Az idén vidámabb Húsvétunk lesz, mert itt vannak a Drága kis Unokáim
Ráadásként a tavalyi húsvéti tojásos kosárkámat hoztam.

2014. április 17., csütörtök

Unokázom

Kedves Olvasóim! Nem vesztem el csak a múlt hét szerda óta itt vannak az Unokáim Angliából, a két kis lurkó minden időmet és erőmet leköti.  Folytatni fogom a blog vezetését, amint az Unokáim visszautaznak Angliába. Addig minden percet igyekszem velük tölteni, de estére már olyan fáradt vagyok, hogy a blogolásról átmenetileg lemondtam. Türelmet kérek, április 26-tól újra jelentkezem.

2014. április 6., vasárnap

Banános áfonya "fagyi"




A lustaság jegyében ez volt a mai reggelim (nem volt kedvem gyümölcssalátával bíbelődni). Igaz, most kicsit hűvös az idő, de azért ez nagyon finom volt, az elkészítése pedig csak pár másodperc. Nyári rekkenő hőségben könnyed felüdülést hozhat :)!
Hozzávalók: 1 banán, 15 dkg fagyasztott áfonya, 1 evőkanál méz és egy botmixer. 
Az íze valami csodás. Arra gondoltam, hogy kevés kakaópor és talán még pici méz hozzáadásával isteni gyümölcsös csokifagyivá alakulhatna, amikor itt lesznek az Unokák. Tesztelni fogom, és beszámolok az eredményről.

Egyetlen hátránya ennek a finomságnak, hogy megfesti az ember száját. Családom körbevigyorgott, amikor fagyizás után beszélni kezdtem hozzájuk, mert csupa sötétbordó lett a szám és a nyelvem :)

2014. április 5., szombat

Csülkös-kolbászos "rakott" tészta

Legkisebbikem ma szünetelteti a szétválasztó étrendet, valami nehezebbre vágyott. Úgy gondoltam Középsőmnek is megfelel ez az ebéd, amihez végül Apa is csatlakozott. 
A csülkös-kolbászos "rakott" tésztához a héten húsvéti előzetesként főzött füstölt csülök maradékát használtam fel. Késes robotgépben felaprítottam a csülköt, és pici olaj hozzáadásával pirítani kezdtem. Utána apróra (hosszában négybe, majd szeletekre) vágtam egy szál füstölt kolbászt és azt is hozzáadtam, tovább pirítottam vele, majd 1 nagy poharas 20 %-os tejfölt is belekevertem és azzal is összeforraltam.  Közben megfőztem egy zacskó (fél kg)  Durillo pennét, és hozzákevertem a csülkös-kolbászos-tejfölös keveréket. Jól elvegyítettem és egy vékonyan kiolajozott magas tepsibe öntöttem, tetejére még egy nagy poharas tejfölt simítottam, reszelt trappista sajttal megszórtam és 275 fokon, alsó-felső sütésen szép pirosra sütöttem. Mindenkinek nagyon "bejött" ez az ízes, szaftos tésztaétel :)

2014. április 4., péntek

Sonkás sajttekercsek zöldségekkel


Ementáli és gouda sajtszeletekre egy-egy leheletvékony sonkaszeletet fektettem, arra egy szelet bluedino lapkasajtot, majd szorosan feltekertem. A rudakat középen kettévágtam, aztán a feleket ferdén még ketté és a szeletelt zöldségek tetejére ültettem.  
Hozzávalók: 8 szelet ementáli sajt, 8 szelet gouda sajt, 16 szelet lapkasajt, 16 szelet leheletvékony sonka (minden Lidl-s)
Zöldségek: uborka, kaliforniai paprika, sörretek (vajretek, hónapos retek), paradicsom, hegyes erős paprika. 

2014. április 3., csütörtök

Zöldséges-gombás rizottó paradicsomsalátával


Ebben a rizottóban nincs se vaj, se bor, se sajt, úgyhogy biztos van aki szerint ez nem is rizottó, de nekünk így, ilyen egyszerűen is nagyon ízlett.
Hozzávalók: 1 fej hagyma felaprítva, 1 szál sárgarépa és petrezselyem gyökér tisztítás után nagyon vékonyra szeletelve, kevés olaj, 32 dkg Arborio rizs, 8 közepes csiperke gomba tisztítva, negyedelve, 1,5 dl hideg vízzel krémesre turmixolva, 1 fehér kanál ételízesítő, só, őrölt bors, forró víz, amennyit felvesz, nagy csokor apróra vágott petrezselyem és zellerzöld.
Az apróra vágott hagymát és zöldségeket kevés olajon megdinszteltem, majd hozzáadtam a rizst, azt is pirítottam egy kicsit, majd felöntöttem a sűrű nyers gombakrémmel. Ízesítettem vega-mix-szel, sóval, jó sok őrölt borssal, és hagytam kicsit párolódni a gombát is, majd kevés forró víz apránkénti hozzáadásával éppen puhára főztem a rizst. A végén belekevertem az apróra vágott friss zöldeket és paradicsomsalátával tálaltam a rizottót.
A saláta hozzávalói: 
8 db tojásparadicsom vékonyra szelve, citromlé, só, bors, szárított metélőhagyma
A szénhidrátos ebéd után 3 óra a várakozási idő.

2014. április 2., szerda

Medvehagymás csípős-petrezselymes tészta nyers paradicsommal




Az a tészta ugyanúgy készült, mint a már leírt csípős-petrezselymes, csak fokhagyma helyett olajban eltett aprított medvehagyma került bele.
Hozzávalók: 2 hegyes erős paprika, nagy csokor petrezselyemzöld, 3 púpos evőkanál olajban eltett aprított medvehagyma, pici só, 1 liter forró víz, 1 fehér kanál só, löttyintésnyi olaj, fél kg Durillo durum tészta, 3-4 paradicsom felkockázva.

A tésztát megfőztem (Zepter módszerrel, újraforrás után 6-7 perc alatt, lefedve, takarékon). Közben a felkarikázott paprikát, apróra vágott petrezselyemzöldet és még apróbbra vagdalt medvehagymát nagy serpenyőben pici sóval ízesítve pár pillanat alatt megpirítottam, aztán a tésztát hozzáöntöttem, jól elkevertem és tálalhattam a cukkinikrémleves után.
A tányéron nyers, picit megsózott paradicsomot tettünk rá sajt helyett.
A szénhidrátos ebéd után 3 óra a várakozási idő.





Medvehagymás cukkinikrémleves


Régebben az ilyen zöld levesektől mereven elzárkózott volna a család, de az utóbbi időben szívesen megeszik, mert rájöttek, hogy attól, hogy valami zöld, még lehet finom :). 
Hozzávalók: 1 megmosott, héjasan hagyott cukkini, 2 nagy petrezselyemgyökér, 1 közepes krumpli - utóbbiak hámozva, 1,7 liter forró víz, só, ételízesítő, ízlés szerint, 1 kávéskanál fokhagyma granulátum, kevés őrölt bors és chilipor, 4-4 nagy szál zeller és petrezselyemzöld, 1 púpos evőkanál olajban eltett aprított medvehagyma, 1 evőkanál rétes liszt (búzacsírás)
levesbetét: pirított kenyérkocka - ehhez néhány vékony szelet kovászos cipó apróra kockázva, pici olaj
A zöldségeket kis darabokra vágva fazékba raktam, felöntöttem forró vízzel, fűszereztem és kb. 15 perc alatt puhára főztem. Akkor belekevertem az aprított zöldeket és a medvehagymát, meg a kanál lisztet. Botmixerrel simára turmixoltam, majd a tűzhelyre visszatéve forraltam még néhány percig. Apróra kockázott kenyérszeleteket pirítottam pici olajjal, az lett a levesbetét. 
Nagyon ízlett a családnak ez a kissé csípős krémleves.

2014. április 1., kedd

Tavaszi csirkemell csíkok


Amikor főzni kezdtem a mai vacsorát, még halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy mi lesz végül. Annyi volt biztos az elején, hogy 4 fél csirkemell filéből kell gazdálkodnom. Ezeket először vékony szeletekre vágtam, félreraktam. Aztán egy nagy fej hagymát aprítottam fel, és dinsztelni kezdtem kevés olajon. Ráraktam a csirkemell csíkokat is, és fehéredésig sütöttem. Közben kitaláltam, hogy mirelit zöldborsóval fogom gazdagítani. Kimértem belőle 25 dkg-ot, és azt is a serpenyőbe öntöttem a csirkéhez, aztán eszembe jutott, hogy kukorica is van a mélyhűtőben, hát abból is kimértem 25 dkg-ot, és az is a serpenyőbe került. A csirke fehér, a borsó zöld, a kukorica sárga. Kellett még egy kis piros, éppen maradt ebédről egy fél piros kaliforniai paprika, gyorsan felkockáztam és az is az ételbe került. Már csak fűszerezni kellett,  erre sót, chiliport, őrölt borsot, pici ételízesítőt, és két csipet oregánót használtam. Öntöttem még rá kb. 1,5 dl forró vizet és fedő alatt puhára pároltam kb. 20 perc alatt.
Közben megfőztem a fiúknak 25 dkg főzőtasakos paraboiled rizst, 
magamnak  pedig - a testkontroll jegyében - egy 45 dkg-os brokkolis vegyes zöldség csomagot pároltam meg.
Összességében nagyon finom és szerintem mutatós lett a vacsoránk, utolsó falatig mind elfogyott :)!
Párolt zöldségekkel 4 óra utána a várakozási idő, 
rizzsel 8 órás hátrányos társítású!