2014. április 2., szerda

Medvehagymás cukkinikrémleves


Régebben az ilyen zöld levesektől mereven elzárkózott volna a család, de az utóbbi időben szívesen megeszik, mert rájöttek, hogy attól, hogy valami zöld, még lehet finom :). 
Hozzávalók: 1 megmosott, héjasan hagyott cukkini, 2 nagy petrezselyemgyökér, 1 közepes krumpli - utóbbiak hámozva, 1,7 liter forró víz, só, ételízesítő, ízlés szerint, 1 kávéskanál fokhagyma granulátum, kevés őrölt bors és chilipor, 4-4 nagy szál zeller és petrezselyemzöld, 1 púpos evőkanál olajban eltett aprított medvehagyma, 1 evőkanál rétes liszt (búzacsírás)
levesbetét: pirított kenyérkocka - ehhez néhány vékony szelet kovászos cipó apróra kockázva, pici olaj
A zöldségeket kis darabokra vágva fazékba raktam, felöntöttem forró vízzel, fűszereztem és kb. 15 perc alatt puhára főztem. Akkor belekevertem az aprított zöldeket és a medvehagymát, meg a kanál lisztet. Botmixerrel simára turmixoltam, majd a tűzhelyre visszatéve forraltam még néhány percig. Apróra kockázott kenyérszeleteket pirítottam pici olajjal, az lett a levesbetét. 
Nagyon ízlett a családnak ez a kissé csípős krémleves.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése