2014. április 1., kedd

Tavaszi csirkemell csíkok


Amikor főzni kezdtem a mai vacsorát, még halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy mi lesz végül. Annyi volt biztos az elején, hogy 4 fél csirkemell filéből kell gazdálkodnom. Ezeket először vékony szeletekre vágtam, félreraktam. Aztán egy nagy fej hagymát aprítottam fel, és dinsztelni kezdtem kevés olajon. Ráraktam a csirkemell csíkokat is, és fehéredésig sütöttem. Közben kitaláltam, hogy mirelit zöldborsóval fogom gazdagítani. Kimértem belőle 25 dkg-ot, és azt is a serpenyőbe öntöttem a csirkéhez, aztán eszembe jutott, hogy kukorica is van a mélyhűtőben, hát abból is kimértem 25 dkg-ot, és az is a serpenyőbe került. A csirke fehér, a borsó zöld, a kukorica sárga. Kellett még egy kis piros, éppen maradt ebédről egy fél piros kaliforniai paprika, gyorsan felkockáztam és az is az ételbe került. Már csak fűszerezni kellett,  erre sót, chiliport, őrölt borsot, pici ételízesítőt, és két csipet oregánót használtam. Öntöttem még rá kb. 1,5 dl forró vizet és fedő alatt puhára pároltam kb. 20 perc alatt.
Közben megfőztem a fiúknak 25 dkg főzőtasakos paraboiled rizst, 
magamnak  pedig - a testkontroll jegyében - egy 45 dkg-os brokkolis vegyes zöldség csomagot pároltam meg.
Összességében nagyon finom és szerintem mutatós lett a vacsoránk, utolsó falatig mind elfogyott :)!
Párolt zöldségekkel 4 óra utána a várakozási idő, 
rizzsel 8 órás hátrányos társítású!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése