2014. április 26., szombat

Hazamentek a kis Unokáim

Ez a nap is elérkezett, tegnap hazamentek a drága kis Unokáim. Nagy izgalommal vártuk őket alig több, mint két hete, de olyan gyorsan eltelt az idő, hogy észbe se kaptunk és már búcsúzhattunk is. Azért is nagyon izgalmas volt ez az ittlét, mert Ádámkánk először volt távol az Anyukájától, féltünk kicsit, hogy fogja viselni a hiányát. Szerencsére semmi probléma nem volt, de azt hiszem köszönhető ez annak is, hogy itt volt Vele Tomika és Apa. Azért nem indult minden zökkenőmentesen, mert ahogy régebbi bejegyzésemben leírtam, az indulás előtti pénteken Tomika, vasárnap pedig Ádámka is belázasodott. Szerencsére Menyem nem mondta le az utat, de néhány napig gyógyszert kellett szedniük a kis Drágáimnak, és eleinte jóformán csak feküdtek. Ha a lázuk lejjebb ment, akkor felkeltek kicsit játszani, de aztán megint visszafeküdtek és aludtak. Az étvágyuk sem volt valami rózsás, pedig Tomikám egészségesen sem egy evőbajnok. Ádámka viszont elég szépen evett már az elején is, a gyógyulás után meg még szebben. Bevallom, amíg itt voltak nem csináltuk a szétválasztó táplálkozást, egyedül apa volt, aki ragaszkodott a gyümölcs reggelihez. A programok sem úgy alakultak, a betegség miatt, ahogy terveztük. Uszodába csak az utolsó három napon tudott elmenni Tomikám Tatával, de Ádámka nagyon tiltakozott az uszoda ellen, hát itthon maradt velem. Még a vadaspark meglátogatására is csak a visszamenetel előtti napokban került sor, de csodálatos négy órát töltöttünk ott. Sem előtte, sem utána nem volt olyan szép idő, mint azon a napon, amikor ott jártunk. Sajnos csak kevés kép készült, mert nagyon belefeledkeztünk a nézelődésbe.




Ádámka félt a nyusziktól, gyorsan kijött a nyuszisimogatóból, Tomikánknak nagyon tetszett :)




A többi napokon, amikor már jobban voltak,  sokat játszottunk bent és az udvaron is, és játszótéren is voltunk párszor. Az udvarunkon van homokozó, lehetett focizni, bicajozni, rengeteg színes buborékot fújtunk - azt nagyon élveztük, amikor sütött a nap. Ha esett az eső, akkor sem unatkoztunk, gyurmáztunk, rajzoltunk, tekéztünk, építettünk, és persze játszhattak a rengeteg játékkal. Amikor az ebédkészítéssel voltam elfoglalva, jó kis fejlesztő meséket néztek a Nickelodeon Junioron. Ott a mese szereplőit számolással és formafelismeréssel kellett segíteni, angolul, sőt még kínaiul is tanítják a gyerekeket. Tomikám rendszeresen szaladt hozzám, hogy "mama, tudod hogy mondják kínaiul..." - és már mondta is, hogy mit hogy mondanak. Sőt, még  egészséges táplálkozásra is biztatják a gyerekeket, pl. "evés szünetet" is beiktattak az egyik mesében.
És akkor kicsit az evésről is... Olyan ételeket próbáltam főzni, amit szeretnek. Volt például házi csirkéből gyógyító húsleves Tomikám kedvenc csigatésztájával. Ádámkám nagyon szerette a zöldséges-csirkemelles rizses húst, Tomikám pedig úgy falta a bakonyi csirkemell tejfölös szaftjával alaposan meglocsolt tésztát, hogy nem akartunk hinni a szemünknek. (Mert a húst és zöldségeket továbbra sem eszik :(.) Újdonságként most itta a gyümölcsös Aktimelt, és evett gyümölcsös krémtúrót is. Nem maradhatott el a kakaós palacsinta sem, és nagyon élvezték, amikor közösen csokis muffint sütöttünk. Tomikám segített a papírkapszlikba adagolni a tésztát, aztán ott guggoltak a sütő előtt és figyelték hogy emelkedtek meg a muffinok. Alig bírták kivárni, hogy kihűljön és megkóstolhassák. Örültem, mert nagyon ízlett mindkettőjüknek.  Ádámkámmal nem volt gond az evés terén, mindent szépen megevett, nem olyan válogatós, mint Tomika.
Végül néhány képet még megosztok, bár Tomikám most rendszeresen tiltakozott, amikor le akartam fényképezni, csakúgy, mint az Apja, ilyen idős korában :). Úgyhogy lehet, most Ádámkáról van több kép. 
A Gyerekek Apával :)



Ádámka :)

Az akváriumi halacskák szívesen ismerkedtek a gyurma delfinekkel, kutyusokkal és cicákkal :)




Végül a közösen készített muffin

2 megjegyzés:

  1. Aranyosak az unokáid! Mekkora nagy már Tomika de Ádámka is ! Nagyon jó lehetett most Neked, bár gondolom most pár napig pihensz. Magamról tudom hogy olyan jó mikor itt vannak, pörgök ezerrel aztán mikor elmennek leengedek mint a lufi:-))

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nagyon jó volt, én is pörögtem :). Tegnap meg, mikor elmentek, csak ültem a nappaliban, még ahhoz sem volt kedvem, hogy a játékokat elrakjam. Szó szerint csak bámultam ki a fejemből.
    Az a jó, hogy július második felében megint jöhetnek, akkor hosszabb időre :)!

    VálaszTörlés