2012. szeptember 17., hétfő

Nagy fogás :)






Tegnap és ma is nagyon szerencsés napja volt Legnagyobbikomnak. Tegnap fogott egy 4,35 kg-os tőpontyot, egy 2,8 kg-os dévér keszeget és 6 db gardakeszeget, utóbbiból 3-at Barátnőjééknek ajándékozott, a többit hazahozta, aminek én nagyon örültem. Azonnal neki is fogtam a feldolgozásnak. 





























A nagy pontyot és a nagy dévér keszeget is leszedtem a gerincéről, a gerincekből és a fejekből isteni sűrű hal alaplevet főztem. A halfiléket és a gardakeszegeket tálcán hűtőbe raktam.








Csak ma jött a folytatás. A hal alapléből a nagyobb csontokat kihalásztam, a többit átpasszíroztam, olyan sűrű volt, hogy elő kellett vennem a passzírozó nagyobb tárcsáját, mert a közepes eltömődött a sok hústól


Aztán az átpasszírozott, botmixerrel megturmixolt lébe fűszerpaprikát főztem, forraltam pár percig és belefőztem az előre felkockázott, lesózott-paprikázott szálka nélküli ponty hasaljakat és haltejet.  Isteni halászlé lett belőle. 


Két gardakeszeget  és a nagy dévérkeszeg egyik oldalát (amit ugyanúgy irdaltam be bőréig, mint a pontyot szoktam) tepsiben sütöttem meg. Csak sót használtam fűszerezésre. 200 fokon és légkeverésen sütöttem szép aranybarnára, ropogósra.
















És a mai fogás, a gyönyörű 4,5 kg-os süllő, amiből 39 szelet bőr és szálka nélküli  filé lett.













A héten készülhet pár finom fogás ebből a rengeteg halból:)!!

11 megjegyzés:

  1. Jajj, ne is mond Mária, a héten elmegyek hozzátok ebédelni:)

    VálaszTörlés
  2. Uram, atyám! Micsoda fenevad! Nem semmi, nem is láttam még ekkora halat...Nem valami szép, de gondolom a húsa annál finomabb...

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a fiadnak hogy ilyen ügyes ! Nagyon jó dolgod van! Szerintem Ti eszitek meg a mi éves átlag halfogyasztásunkat is, pedig nagyon szeretem de annyira drága!:-))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon aranyosak az unokáid a szülinapos fotón!

    VálaszTörlés
  5. Ez gyönyörű hal! :) És ritkán is lehet ekkorát fogni! Gratulálok a horgásznak :)

    VálaszTörlés
  6. Kati - oké, gyere, hal van bőven:)

    Illéskrisz - ez az egyik legdrágább tiszai hal, olyan, mint a balatoni fogas, isteni, hófehér szálkamentes húsa van.

    Éva - köszönöm, átadom. Nagy örömmel hozta haza a hatalmas süllőt, meg a többit is, mondanom sem kell én is nagyon örültem neki, hiszen nagy segítség ez a konyhán, mármint az, hogy finom halakat eszünk, aránylag kevés pénzből. Mert Legnagyobbikom maga főzi itthon a kukoricadarát a pontyok etetéséhez, meg veszi a csontit, miegymást, de úgy, hogy a lehető legolcsóbb legyen. Nagyon ügyes "gyerek". Sajnos a horgászatnak is vannak költségei, de azt Ő bevállalja :)

    Éva - szerintem is, imádom mindkét kis Drágámat!!

    VálaszTörlés
  7. Pitz - köszönöm, átadom :)!!

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok, ügyes "gyerek"! :-)
    Nagyon guszta minden finomságod; most talán sütve enném meg legjobban.

    VálaszTörlés
  9. Marti - szerintem is nagyon ügyes!! Köszi :)!

    VálaszTörlés
  10. Húú, Maria!! Ez igen! Gratulálok!:))
    Lehet, én is beugrom hozzátok...:))

    VálaszTörlés
  11. Hú, ez nagyon fogás volt! ...és úgy látom, azóta már nagyon sok finomságot készítettél belőlük. :P

    VálaszTörlés