2012. szeptember 8., szombat

Édes túrós lepény és kapros túrós lepény













Már napok óta tervezem, hogy túrós lepényt sütök, a túró a hét közepe óta várja a hűtőben, hogy felhasználjam végre. Receptek után kutattam a neten, és Limaránál meg is találtam amit kerestem. Tőle már megsütöttem az express croissant-t, és nagyon ízlett a családnak, úgy gondoltam, ezzel sem fogok mellé. A tésztát egy az egyben úgy készítettem el, ahogy az Limaránál írva vagyon, a tölteléken változtattam kicsit, és nyugodtan mondhatom nem vált kárára a sütinek, sőt :)!!


Tehát a tészta hozzávalói: 40 dkg finom liszt, 1 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 1 dl tej, 15 dkg tejföl (én 12 %-ost használtam), 1 tojás (S-es), 10 dkg olvasztott vaj, kicsit több, mint fél Lidl-s friss élesztő. 


A tejben feloldottam a cukrot, megmelegítettem kicsit a mikróban, aztán belemorzsoltam az élesztőt és hagytam felfutni.  A lisztet, sót, tejfölt, tojást egy tálban összeállítottam a felfutott élesztővel. Mikróban felolvasztottam a vajat is, és végül azt is a tésztához adtam. Nagyon finom puha, zsíros tészta lett. A tésztás tálat tiszta, több rétegben hajtott konyharuhával letakarva 30-40 fokra állított sütőbe tettem kelni.


Elkezdtem a töltelékeket összeállítani.


 Az édes töltelék hozzávalói:  1 kg félzsíros tehéntúró, 10 dkg vaj, 10 dkg tejföl (ez is 12 %-os volt), 2-3 teáskanál vanília esszencia, 1 csomag vaníliás cukor, 20 dkg porcukor,  2-3 csipet só, 2 evőkanál búzadara, 6 tojás sárgája, 1 citrom sárga héja reszelve, 6 tojás fehérje (S-es tojások voltak).


Az édes töltelékhez a citromhéj és a tojásfehérje kivételével mindent nagy tálba tettem, és botmixerrel nagyon krémesre turmixoltam. Amikor már szép egyöntetű volt a massza, belereszeltem a citromhéjat, azt is belemixeltem, végül a nagyon keményre vert habot is óvatosan beleforgattam.


A kapros töltelék hozzávalói: Fél kg félzsíros tehéntúró, 5 dkg vaj, 5 dkg tejföl (szintén 12 %-os), fehér kanál hegynyi só, 2 evőkanál porcukor, 1 evőkanál búzadara, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál (fagyasztott) aprított kapor, 3 tojás fehérje (S-es).


A kapros töltelékhez a tojásfehérjén kívül mindent alaposan összeturmixoltam botmixerrel, a végén a keményre vert tojáshabot is óvatosan beleforgattam. 


A sütőt 170 fokon és légkeverésen előmelegítettem.


Az édes lepény sütéséhez kibéleltem egy 36*24 cm-es tepsit sütőpapírral, a kaproshoz egy 28 cm átmérőjű kerámia sütőforma aljára szintén sütőpapírt vágtam. A tésztából lecsíptem annyit, amivel a kerámia formát vékonyan kibélelhettem, a többi tésztát a tepsi aljába lapigattam, aztán mindkettőre ráöntöttem a tölteléket és elegyengettem. A kapros lepényt a legalsó, az édes lepényt alulról a harmadik sínen sütöttem 40 percig, majd mindkettőt kivettem, és hűlni hagytam. Amikor langyosra hűlt óvatosan vágódeszkára tettem az édes lepényt és nagy kockákat vágtam belőle. A kaprosat tortaként szeleteltem. Mindkettő nagyon finom lett :)!! Bátran ajánlom mindenkinek kipróbálásra!




































5 megjegyzés:

  1. Imádom a túrót, jól sikerült mindkettő:) Annak ellenére, hogy a kaprot is kedvelem, nekem a túrós lepényekbe nem jön be, inkább az édeset választanám most:)

    VálaszTörlés
  2. A kaprosra beneveznék! De régen ettem és pedig nagyon szeretem...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta,jó is lenne most egy szelet:))

    VálaszTörlés
  4. Bármikor jöhet a túrós lepény édesen is, sósan is! Nagyon guszták a lepényeid, mindkettő!

    VálaszTörlés
  5. Trollanyu - Legnagyobbikom Barátnőjének is kedvence a kapros, de azt mondta, ez az édes nagyon finom lett.

    Illéskrisz - pont azért sütöttem kaprosat is, mert én is inkább azt szeretem.

    Mónika - szívesen kínáltalak volna :)

    Marisz57 - Téged is szívesen kínáltalak volna!
    Köszönöm:)!

    VálaszTörlés