2012. április 2., hétfő

Néhány étel az elmúlt napokból, amit nem felejtettem el lefényképezni és Tomika :)


Nagypapi elvitte Tomikát sétálni, talán lesz annyi időm, hogy gyorsan leírjak pár szót, és betegyek pár képet. 


Minden nap főzök természetesen továbbra is, csak blogolásra nem jut időm. Sok energiát kíván ez az édes csöpp EMBERKE. Örülök, ha bírom vele tartani az iramot egész nap, főleg, hogy nem minden nap alszik. Sokszor azt érzem, azért nem akar aludni, nehogy lemaradjon valamiről. Sokat játszik a lakásban és a kertben is, vagy elmennek a játszótérre a fiúkkal vagy Nagypapival, és nem maradhat el a napi séta sem. Hihetetlen energiák vannak benne. Szerencsére már többet eszik, de még mindig csak néhány dolgot. Nagy áttörés volt ma az uzsonnánál, megkínáltam egy pici darabka kolbásszal, mondtam, ha nem ízlik nyugodtan kiköpheti. Legnagyobb meglepetésemre inkább kért még. Nagypapi nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy a kis Unokája kolbászos sajtos vajas kenyér falatokat eszik :).  Sajnos szombaton délelőtt vége lesz a szép világnak, mert hazamegy a Drágám. Persze tudom, hogy biztos hiányoznak már Neki a Szülei és a kis Tesókája, de utána Ő fog hiányozni mindannyiunknak, de nekem nagyon nagyon az biztos. Olyan édes kis Kuktám van, mióta Ő itt van, folyton ott van körülöttem, hozza a széket, mászik föl rá, hogy elérje a konyhaasztalt, és adogatja a zöldségeket, a krumplit, vagy éppen segít panírozni például a padlizsánt és cukkinit.


















A végén már Ő egyedül akarta a teljes panírozást csinálni. Nagy sütőpapír csíkot terítettem ki, azon folyt a munka. De nemcsak cukkini és padlizsán készült mostanában, hanem készült még rakott brokkoli némi karfiollal is kiegészítve, (pörköltes-rizses rakással, tejfölös tojásos habarással, ahogy a húsos rakott karalábénál már leírtam), 










lecsós csirkecombok párolt rizzsel (levesben előfőzött combokból, mert a kicsikém azt kérte, hogy: csirke combikából főzzél levest mama!!). 










Volt még ropogós-szaftos sült csülök vele sült krumplival (3 kicsontozott első csülökből, jó sok fokhagymával, köménnyel ízesítve, gyorsfőző fedővel előfőzve, után megsütve), 










és káposztás tészta is volt többek között, 










meg isteni tejfölös-borsos gomba leves cérnametélttel, a sok csigatésztás húsleves után már jólesett egy kis változatosság :). 










Ezekről készült kép. Ezeken kívül volt még sok más is, de már nem is emlékszem mindenre. Csak arra, hogy milyen aranyos volt Legkisebbikem, aki egyik zöldséges ebédnél kifakadt, hogy mostmár  kis Tomika ne segítsen vásárolni, mert elég volt a sok zöldséges kajából :D. 


Hoztam még néhány képet Kicsikénk kalandozásairól, és arról, milyen édes, amikor az igazak álmát alussza.






























Ezzel el is köszönök mára, mindenkinek további szép napot kívánok :)!!

10 megjegyzés:

  1. Milyen édes ez a pici legényke!
    Finomakat főztél mint mindig Mária!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyos Tomika ahogy kuktáskodik. Anyukájának otthon majd fog tudni segítkezni amit itt tanult a nagyi mellett. Nagyon jó lehetett Neked, a hétvégén jön az én kis unokám már alig várom én is. Azért az már jó hogy többet eszik Tomika. Nagyon finomakat főztél látom. A férfi családtagjaid egy kicsit lefogynak a sok zöldségtől.Jó készülődést kívánok az ünnepekre. Tomikát puszilom és a kis Ádámkát is!

    VálaszTörlés
  3. Jó sok finomságot főztél:) Jó unokázást és készülődést a húsvétra:)

    VálaszTörlés
  4. Juci - Köszönöm :)

    Éva - Köszi. Igen biztosan, fog otthon is segíteni, mert nagyon érdeklik a konyhai teendők :)
    Tényleg nagyon jó volt együtt, sajna a hét végén letelik az 5 hét. Elhiszem, hogy nagyon várod az Unokád, én is mindig nagyon várom :)!
    Köszönöm :)!

    Trollanyu - Köszi :)!!

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Először nem akart megjelenni, aztán meg duplán amit írtam!

    VálaszTörlés
  7. Jó ételeket főztél, tudnék belőle választani!
    És milyen szerencsés, akinek ilyen ügyes konyhai segítsége van!

    VálaszTörlés
  8. Édes kis Tomika, nem is csoda, hogy elfáradt estére, ha egyszer ennyi dolga van:))

    VálaszTörlés
  9. Á, neked így könnyű! Milyen kis ügyes segítséged van! Édes kisfiú nagyon. :)
    Az ételek felsorakozva nagyon jól néznek ki!!!

    VálaszTörlés
  10. Marisz - Köszönöm! Ugye :)??

    Roza - hát dolgozik egész nap eleget. Én már abban elfáradok, ha csak nézem :)!!

    Gabriella - tényleg sokkal könnyebb ilyen ügyes kis segítséggel :)!! Köszönöm!!

    VálaszTörlés