2019. augusztus 16., péntek

Sült oldalas Zepter lábasban "sütve"



Már többször írtam, hogy a sütőnk borzalmas állapotban van, a legegyszerűbb dolgok is dupla annyi ideig sülnek benne, mint egy elektromos sütőben. Néha, ha sültet kívánunk, elő szoktam főzni levesben a húst (leginkább csirkecombot), utána meggrillezem a mikró grill fokozatán. Most sertés oldalast vettünk, mert már olyan régen volt, de nem akartam a húst 4-5 órán át sütni, de lében előpárolni sem, ezért más megoldáson gondolkodtam. Azt találtam ki, hogy a nagy Zepter lábas aljára lefordítva beteszem a reszelő betétet,


annyi vizet öntök bele, ami épp elfér alatta úgy, hogy forrás után se érjen a húshoz. A sertéssült fűszeremmel befűszerezett húsokat erre a betétre állítottam szép sorban, majd lefedve először nagy lángon felforraltam, aztán kb. 2 órán át takarékon hagytam párolódni. Amikor puha volt a hús néhányat átraktam a mikró crisp-grill táljára és 15 percig grilleztem. Finom sült lett belőle. De csak annyit grilleztem meg, ami a tálra fért, a többi hús a Zepter lábasban hűlt ki. Kihűlés után fém tálba szedtem és folpackkal letakarva a hűtőbe tettem.


Másnap aztán Legkisebbikem megkóstolta a nem grillezett húsokat is, és azt mondta isteni, olyan mint a legfinomabb sült. Örültem, hogy sütő nélkül is sikerült finom oldalast készíteni A módszert más húsféléken is ki fogom próbálni, hátha mással is ilyen jó lesz a végeredmény.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése