2013. május 12., vasárnap

Jégeső




Tegnap este félelmetes vihar és jégeső söpört végig Szegeden. Dörgött, villámlott, zuhogott, aztán valami olyan elképesztő kopácsolás vette kezdetét a tetőablakokon, attól tartottunk, hogy beszakítja a jég. Legnagyobbikom nem volt itthon, a mai horgászáshoz próbált gilisztát gyűjteni, de Apa és Legkisebbikem elkeseredve néztek össze, mert az autó a ház előtt volt. Attól féltek - és persze én is -, hogy teljesen összeveri a jég a kocsit. Könyörögtem, hogy ne menjenek ki, mert azt láttam rajtuk, hogy védenék a kocsit, de szerencsére belátták, hogy az veszélyes lett volna. Valószínűtlenül  hosszú ideig kopogott a jég az ablakokon. "Szerencsére" a kert felöl jött a jég támadása, így a ház valamelyest takarta az utcafronton álló járműveket, de amikor elvonult a kopogás és kimerészkedtünk, láthattuk, hogy az utcán álló autók tetején vastagon állt a jég. Legnagyobbikom is előkerült, behúzódott valahova, de azt mondta, olyan erővel csapkodta a jég még úgy is, mintha légpuskával lőttek volna rá, azt sem tudta, hogy takarja a fejét -  jól jön ilyenkor a kapucnis pulcsi, szerencsére az volt rajta.
Ma reggel láthattuk, hogy a kert azért nem volt olyan szerencsés, mint az autók. A frissen vetett fű a földön hevert, a terasz mellett még mindig kupacokban állt a jég. Legkisebbikem fel is vett egy összeállt jégkupacot, amit lefényképeztem. Jól látható, hogy borsószemtől a nagy babszemig minden méretű jégdarabok verték az ablakokat az éjjel, méghozzá tényleg úgy, mintha sorozatlövőből lőttek volna ránk.




2 megjegyzés:

  1. Borzalmas mostanában ez a kiszámíthatatlan időjárás. Egyik percről a másikra megváltozik teljesen . Szerencsére mifelénk jégeső nem volt csak eső az viszont ma reggel is. Félelmetes lehetett amikor verte a jég az ablakot!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon félelmetes volt!! Azt néztük, mikor töri be. Szerencsére most nem történt baj, de ha ilyen kiszámíthatatlan az időjárás, ki tudja mi történik legközelebb. Tényleg borzasztó!!

    VálaszTörlés