Jégeső

Tegnap este félelmetes vihar és jégeső söpört végig Szegeden. Dörgött, villámlott, zuhogott, aztán valami olyan elképesztő kopácsolás vette kezdetét a tetőablakokon, attól tartottunk, hogy beszakítja a jég. Legnagyobbikom nem volt itthon, a mai horgászáshoz próbált gilisztát gyűjteni, de Apa és Legkisebbikem elkeseredve néztek össze, mert az autó a ház előtt volt. Attól féltek - és persze én is -, hogy teljesen összeveri a jég a kocsit. Könyörögtem, hogy ne menjenek ki, mert azt láttam rajtuk, hogy védenék a kocsit, de szerencsére belátták, hogy az veszélyes lett volna. Valószínűtlenül  hosszú ideig kopogott a jég az ablakokon. "Szerencsére" a kert felöl jött a jég támadása, így a ház valamelyest takarta az utcafronton álló járműveket, de amikor elvonult a kopogás és kimerészkedtünk, láthattuk, hogy az utcán álló autók tetején vastagon állt a jég. Legnagyobbikom is előkerült, behúzódott valahova, de azt mondta, olyan erővel csapkodta a jég még úgy is, mintha légpuskával lőttek volna rá, azt sem tudta, hogy takarja a fejét -  jól jön ilyenkor a kapucnis pulcsi, szerencsére az volt rajta.

Ma reggel láthattuk, hogy a kert azért nem volt olyan szerencsés, mint az autók. A frissen vetett fű a földön hevert, a terasz mellett még mindig kupacokban állt a jég. Legkisebbikem fel is vett egy összeállt jégkupacot, amit lefényképeztem. Jól látható, hogy borsószemtől a nagy babszemig minden méretű jégdarabok verték az ablakokat az éjjel, méghozzá tényleg úgy, mintha sorozatlövőből lőttek volna ránk.