2019. október 25., péntek

Sült sütőtökkrémleves


Régebben, a sok gasztroblog őszi sütőtökkrémleves felhozatala csábításának engedve, azok instrukciói alapján próbálkoztam már én is sütőtökkrémlevessel, de nekem akkor nagyon nem jött be,  a hagymával készült változat, a család meg meg se kóstolta. Szóval nagyon csalódott voltam a hagymával készült sütőtökkrémleves miatt. Nemrég Legnagyobbikom Párjával beszélgettünk erről az őszi levesről, hogy Ő is, meg Olikám is mennyire szeretik. Rákérdeztem, hogy hagymával csinálja-e, de azt válaszolta, nem, viszont leveskockát tesz bele. Kíváncsi lettem és ma megpróbáltam a hagyma nélküli változatot, sőt, már eleve sült tökből készítettem a levest.  Még az ünnepen, 23-án megsütöttem a Mamától kapott kisebbik sütőtök utolsó adagját, de nem mikróban, hanem Hot Pan-ben, 190 fokon pici vizet aláöntve, 15 perc alatt megsült a nagy adag szeletelt tisztított tök. Isteni volt, de maradt egy akkora tállal, amiben a levest tálaltam. Azt kis fazékba öntöttem, hozzáadtam 5-6 dl vizet, leveskocka helyett 1 fehér műanyag kanál ételízesítőt, őrölt borsot, 1 ek. olajat, és felforraltam, majd botmixerrel krémesre turmixoltam. Rövid főzés után megkóstoltam, kellett még bele pici só, és a végén egy finom sült sütőtökkrémleves lett belőle. Legnagyobbikom Párja pirított héj nélküli tökmagot is szokott tenni bele, de első próbálkozásra nekem így is tetszett. Persze senki nem kóstolta meg rajtam kívül, így valószínű, hogy az egész az enyém lesz :)!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése