Apukám halálára

 

Az életünk radikálisan megváltozott február 10-én szombaton, Apukám 83. születésnapján és egyúttal halála napján. Szombaton reggel hirtelen rosszul lett, elvesztette az eszméletét, összeomlott a keringése és leállt a szíve. A mentősök sokáig próbálták újraéleszteni, sajnos sikertelenül. 😢 A délutánra tervezett köszöntés elmaradt, de drága Tatuskánk azért csak összehozta még utoljára a családot, bár nem köszöntésre, gyászra. 😢  Ott volt minden Unokája aki a városban él.

Most új korszak kezdődik. Meg kell szoknunk Apukám hiányát, ahogy Anyukám halála után az Ő hiányát is sokára szoktuk meg. Számtalanszor nyúltam a telefon felé, hogy felhívjam, mikor kapcsoltam, hogy már nincs kit 😢. Csak az nyújt vigaszt,  és abban bízom, hogy most újra együtt vannak, szerethetik egymást újra, mint házasságuk 62 éve alatt. Tata nagyon sokszor elmondta az utóbbi időben, hogy "miért nem jön már értem Anyád, miért hagyja,  hogy ennyit szenvedjek". Hát Mami eljött érte, és szülinapi ajándékként magához ölelte. És elmúlt minden fájdalom és elcsendesült a félelem... Nekünk meg maradt a gyász, a szomorúság és a hiányérzet. Öcsémmel árvák és  felnőttek lettünk. 

Apukámról is készült fotó Krisztofer dédunokájával, itt még boldogan mosolygott, csakúgy, mint 2 évvel ezelőtt Anyukám.