2014. november 29., szombat

Papírcsillag karácsonyra

Valószínűleg túl aludtam magam, amíg nagyon beteg voltam, vagy ki tudja miért, de az éjjel nem jött álom a szememre, csak hajnali 4 körül. De addig sem tétlenkedtem. Tegnap egy olyan szép 3D-s karácsonyi csillagot láttam a neten, aminek elkészítését feltétlen ki akartam próbálni - jó alkalom volt rá az álmatlanság. Becsukózkodtam a nappaliba, és szép csendesen karácsonyi dalokat hallgattam közben. Isten bizony karácsonyi hangulatom lett. 
Először kis négyzet alakú jegyzetlapokból (9 cm * 9 cm) készítettem el a nagyobb csillagot, aztán ugyanennek a lapnak negyedéből a kisebbet. 
Az összeragasztáshoz a nagyobb lapnál ceruzát használtam segédeszközként (becsúsztattam a ragasztandó felületek alá, hogy rá tudjak szorítani), a kicsiknél fogpiszkálóval vittem föl a ragasztót és szemöldökcsipesszel szorítottam össze.
A csillag készítésének pontos leírása ITT található.
Persze ahogy ma reggel megnéztem már láttam a különbséget az ottani és az én csillagaim között. Az ottaninak a középső részét nem hajtották rá és nem ragasztották össze, háromszög alakú maradt. Én a leírás szerint azt is ráhajtottam és összeragasztottam. Az előző változat sokkal egyszerűbb, de mindkettő mutatós - nekem legalábbis nagyon tetszik :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése