2018. január 7., vasárnap

Borsos tokány galambmellből


Szüleimnél megvolt az idei első galambritkítás, aminek a galambok biztos nem örültek annyira, mint mi. Mert mi 8 csodálatos felpucolt galambot kaptunk, köszönet érte drága gondoskodó Szüleimnek.  Azon gondolkodtam, mit készítsek a galambok melléből, mert az annyira szálas, főleg, hogy ezek a galambok már nem fiókák voltak, hanem kissé éltesebb korúak. Végül az jutott eszembe, hogy borsos tokányt fogok belőlük készíteni, mert a galambmell majdnem olyan állagú, mint a marhahús. Színe sötét vörös, és olyan szálas, mint a marha lapocka. A melleket így szépen kivágtam a galambokból, lebőröztem és a lehető legvékonyabbra szeltem rostjaira merőlegesen. 60 dkg csodás szeletelt galambmell filét kaptam így.  A galambok többi alkatrészéből egy isteni, jó "erős" galamblevest főztem zöldségekkel, zöldpaprikával és petrezselyemzölddel (utóbbiak a mélyhűtőből kerültek a bele), de még gyorsfőző fedővel is 1 és 1/4 órát főtt, utána engedtem ki a gőzt a fazékból és - miután a húsokat meg a zöldségeket nagy tálra szedtem -, szűrtem a levest a külön, sós vízben megfőzött eperlevél tésztára. 

a felszeletelt galambmellek

A borsos tokány hozzávalói:
3-4 evőkanál olaj, 1 hatalmas fej hagyma negyedelés után felszeletelve, 8 galamb melle (60 dkg) csíkokra vágva, só és ételízesítő ízlés szerint, jó sok őrölt bors,  3-4 dl víz, 1 evőkanál rétes liszt, még kevés víz


A felszeletelt hagymát üvegesre dinszteltem az olajon, majd ráraktam a galambmell szeleteket és addig sütöttem, míg elvesztette élénk vörös színét. Akkor fűszereztem sóval, ételízesítővel, őrölt borssal és felengedtem 3-4 dl vízzel, hogy puhuljon. Kb. másfél óra főzés után, amikor már puha volt, leszórtam liszttel, és öntöttem hozzá még egy kevés vizet, hogy szép szaftja legyen a borsos tokánynak. Még pici borssal fűszereztem és krumplipürével tálaltam. A kitálalt ételről sajnos elfelejtettem fényképet készíteni. Izgultam, hogy mit szól hozzá a család. Én úgy éreztem, hogy erről a borsos tokányról nem lehet megmondani, hogy galambhúsból készült, és a család többi tagja is osztotta a véleményemet. Örültem, mert mindenkinek nagyon ízlett ez a "hamis" borsos tokány. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése