2019. május 30., csütörtök

Próbálkozások...

Beköltözésünk óta igyekszem kiismerni a lakásban található gáztűzhelyet. Az elmúlt sok-sok évben abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy villanytűzhellyel süthettem-főzhettem, tökéletesen szabályozható, igény szerint kiválasztott módon. Most egy öreg gáztűzhely adta lehetőségekkel kell megbarátkoznom. Ahogy régebbi bejegyzésemben említettem már, a sütő nagyon lassan dolgozik, mindennek kétszer annyi idő kell, mint a légkeveréses sütőkben. Ráadásul halvány lila gőzöm sincs, melyik állásában hány fok lehet a sütőben. De azért próbálkozom. Sütöttem már sajtkrémes-tejfölös krumplipüré maradékkal isteni krumplis-sajtos pogácsát - mondjuk az alja megégett, mire a teteje is megsült, de miután minden égett aljat levágtam, megettük az összes pogit :). Hurka-kolbász már kétszer készült, mindkétszer jó bő két óra kellett, hogy megfelelően átsült legyen. A csirkeszárnynak is több, mint két óra kellett, de végül finom lett. 
Aztán sütöttem már "kiflipudingot", (a kenyérpuding mintájára, úgy emlékszem 5 kifliből) amiről még kép is készült.




Na meg kedvencünket a tejfölös-sajtkrémes-kolbászos-sajtos csigát. Ennek is több mint egy óra kellett, és persze az alja ennek is megégett, de ezt is megfaragtam és megettük. Erről is készült kép:




Egy 7 tojásos piskóta másfél óra alatt sült meg, képet nem készítettem róla, mert nagy kapkodásban voltam, jöttek Olikáék hozzánk és még krémet is csinálni kellett hozzá - végül csokipudingos-habos krém került bele, miután az alját a piskótának is megfaragtam, mert az is megégett. 

Legutóbb Gabriella kakaós angyalpiskótáját sütöttem meg 6 tojás fehérjéből (természetesen a többi hozzávalót is feleztem), miután 6 tojás sárgájából Max receptje alapján vanília fagylaltot főztemMost nemcsak jégkrémes dobozban fagyasztottam le a fagyit, hanem elővettem az évek óta feledésbe merült pálcikás jégkrém formát is, ami a költözésnél akadt a kezembe, így 4 pálcikás jégkrémünk is lett :). Ízben teljesen a madártejre emlékeztet ez a finomság. 





Viszont a költözésnél nem tudom hova tettem az őzgerinc sütőformát, ezért a kis Zepter tepsiben sütöttem meg az angyalpiskótát, így kicsit lapos lett, de nagyon finom, főleg saját készítésű eperlekvárral megkenve. 
Kipróbáltam, hogy a sütőben található rácsot néhányszor körbetekertem alufóliával, hogy kicsit megfogja a felfelé irányuló hőt (- persze úgy, hogy körben fel tudjon szállni a meleg levegő) és az angyalpiskótát a legfelső sínre tettem be sülni, így ez volt az első süti, aminek nem égett meg az alja, szép lett és nagyon finom. 





Ha lassan is, de majd csak megszokom ezt a tűzhelyet, bár a gyorsfőző fedőt még nem használtam, mióta itt lakunk. Na majd arra is sor kerül valamikor. 
A húsok hosszú sütési idejét kiváltandó néhányszor megcsináltam már azt, hogy  a csirkecombokat levesben előfőztem, majd fűszerezés után mikró crisp-grill táljában ropogós bőrűre sütöttem. Szerencsére tetszett a családnak ez a kettő az egyben megoldás, mert így leves is lett, meg sült is és gyorsabban, mintha sütőben csináltam volna a sültcsirkét :). 


4 megjegyzés:

  1. Sok finomság készült türelem majd kiismered ! A tűzhely gombjának beosztását javaslom nézd meg a neten egyszer én is hasonlóan jártam és ott beírtam hogy milyen fajta a tűzhely és ott volt melyik fokozat milyen hőn van. Ha kicsit égeti a sütik alját tegyél egy másik tepsit a legalsó részre nekem is így van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva :)! Ez egy nagyon öreg tűzhely, a sütőt szerintem nem is használták túl sokszor az elmúlt években. Az a baj, hogy egyetlen tepsi és egy sütőrács van hozzá, az én tepsijeim nem jók bele sajnos, mind nagyobb, ami a villanytűzhelyem tepsije volt, azért próbáltam a sütőrácsot körbetekerni alufóliával, és úgy tűnik ez segített valamennyit.

      Törlés
  2. Nekem is van egy régi gáztűzhelyem (30 éves), amit én vettem újonnan, de már akkor is ugyanez volt a baja. Nálam egy nehéz lángelosztó vaslap van a legaljában.Jól bevált.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tippet. Úgy néz ki ez a sütőrácsra több rétegben tekert alufólia is csökkenti az égetést. Aztán lehet, hogy én is keresek még valami oda illő nagyságú hőterelőt.

      Törlés