2017. augusztus 7., hétfő

2017. 31. heti "menü" és Olika

Kissé megkésve írom most ezt a posztot. Elképesztően forró volt az elmúlt hét, ma (hétfő) hajnalra érkezett csak egy kis enyhülés. Szerencsére nem olyan szörnyű vihar formájában, ami az ország nagy részét letarolta. Volt ugyan dörgés, villámlás, meg volt eső is, ki is húztunk minden árammal működő tárgyat biztos ami biztos. Nem lehet ezekben a viharokban megbízni, néha olyan, mintha mindent el akarna pusztítani a természet. Kb. két hete olyan szélvihar volt nálunk, hogy az udvaron lévő egyik hatalmas fát kettétörte. Komolyan mondom félelmetes. 

De vissza a konyhához! Kevés dologról tudok beszámolni, mert a hét első három napján csak a két kis szegedi Unokámnak készült étel. Mert azt a néhány napot nálunk töltötte Olika is. Nagyon cuki a Kicsikém, jól eljátszottak Bogikával, és - bár kicsit féltem, hogy Anya hiányozni fog Neki - végül rendben elteltek a napok. Csak az utolsó napon ébredt a délutáni alvásból kicsit nyűgösen. 
Neheztelek viszont magamra, mert annyira belefeledkeztünk a jóba, hogy elfelejtettem fényképet készíteni a Kicsikéimről. Pedig olyan aranyosak voltak, Bogikám úgy nézett Olikámra, mint egy példaképre, mindig ott akart állni mellette. Ha olyan helyen voltak, hogy Bogikám tudott kapaszkodni, egyből felállt, és próbálta Olikát mindenben utánozni. Ha viszont Olika elment onnan, akkor mászva követte. Tényleg tündériek voltak. Azért hoztam egy montázst a kis Drágámról, ami a szülinapja után pár nappal készült:
Ezeket ettük az elmúlt héten:

Hétfő-kedd-szerda:
Előző hétvégéről maradt húsleves, rántott csirkecomb, húsos-húsgombócos káposzta és pizza, azokra jártunk rá. Akinek egyikhez sem fűlt a foga, a hűtőből választhatott valami hideg kaját.

Csütörtök:
Csütörtökön kétszer is főztem, egy gyors ebédet és egy gyors vacsorát.
ebéd: Tejfölös gévagomba makarónival (A gombát Legnagyobbikom gyűjtötte)
Először kevés olajon megdinszteltem egy fél fej apróra vágott hagymát, rádobtam kb. 15 dkg megtisztított, felaprított sárga gévagombát, megszórtam egy csapott teáskanálnyi ételízesítővel, és kb. 10-12 percig pároltam. Akkor 3 evőkanál tejföllel jól elkevertem. Felöntöttem fél liter vízzel, amihez tettem fél fehér kanál sót, és újraforrás után beleszórtam 25 dkg kettétört 4 tojásos makarónit. Lefedve további 10 percig főztem. Kicsit később ettünk csak belőle, ez jót tett a makaróninak minden finom tejfölös szaftot magába szívott, ezért a tányéron még megtejfölöztük. (Legnagyobb meglepetésemre és örömömre most a fiatalok is megkóstolták a gombás ételt, pedig eddig mindig tiltakoztak ellene.) 


vacsora: Csirkemelles brassói - ahogy szoktam


Péntek:
Paprikás krumpli sok nokedlivel, csípős füstölt kolbásszal, mellé kovászos uborka


Szombat:
Előző napról maradt egy csomó paprikás krumpli, ezért csak egy kevés tejszínes brokkolikrém levest főztem.


Este kisütöttem az összegyűjtött, megtisztított csirkebőröket, megint lett egy nagy tányér csirketepertő, ami isteni vacsi volt kovászos uborkával, meg majdnem egy fél literes üveg zsír, ami megint csak isteni lesz kacsazsír helyett zsíros kenyérhez, akár paprikával-paradicsommal, akár kovászos uborkával. Most csak a tepertőről készült kép.
Vasárnap:
Brokkoli fasírt, rántott csirkemell, margarinos törtkrumpli, koviubi 


Brokkoli fasírt:
Egy fél kilós megtisztított brokkolit (a tisztított, feldarabolt szárát is) kevés ételízesítős vízben pároltam addig, míg villával szét tudtam nyomni. Akkor leszűrtem róla a vizet, összetörtem, hagytam kicsit hűlni, majd beleütöttem 3 tojást, a tojások sárgáját megsóztam egy kissé. Hozzátettem 12 púpos evőkanál zsemlemorzsát, kb. fél csapott fehér műanyag kanál sót, kevés borsot, fokhagyma granulátumot és fűszerpaprikát, és jól összedolgoztam. Kevés olajon szép barnára sütöttem a lapos brokkolipogácsákat. Frissen nagyon finom volt, kihűlés után kissé megereszkedett, de ízre akkor is finom volt. Ebből a mennyiségből 15 db lett. 


2 megjegyzés:

  1. Olika nagyon hasonlít a Nagypapájára.
    Remélem nem baj, hogy ezt írom.
    Gyönyörű unokáid vannak! Teljen bennük sok örömed!

    VálaszTörlés
  2. Persze, hogy nem baj kedves Pitz. Sőt, én is látom. Köszönöm, imádom mindannyiukat.

    VálaszTörlés