2019. november 20., szerda

Öröm és üröm

új és régi együtt, még beüzemelés előtt


A november 15-i black friday jelentős változást hozott az életembe.
Először izgalmat, aztán várakozást, majd örömöt, később bosszúságot, és csalódottságot, ma pedig végre megnyugvást. Beteljesült a vágyam... :)

Rendszeresen átnézem a különböző reklámújságokat, így csütörtök este is azt tettem. Mindig nagy érdeklődéssel és vágyakozással  figyeltem a kombinált tűzhely hirdetéseket, amióta ezt a kiöregedett, sütésre alkalmatlan tűzhelyet vagyok kénytelen használni. Sajnos a sütő kiváltására tett kísérletek (mikró, Hot-Pan) nem csillapították azt a vágyam, hogy végre normálisan, agyalás nélkül süthessek, mint régen. Rendes húsokat, tepsis krumplit, rakott dolgokat, tortát, sütiket, pogácsát, kelt tésztákat, amit annyira imádok. Karácsony közeledtével még inkább felerősödött bennem a vágy. Csütörtökön aztán különösen felkeltette  a figyelmemet a Média Markt egyik hirdetése, ami a gyerekeknek is annyira tetszett, megbeszéltük, talán itt a lehetőség, hogy lecseréljük az öreg tűzhelyet. A sokat ígérő szlogen, hogy: Nézzen be hozzánk éjfél után... még jobban felcsigázott, és azt is tettem! Éjjel kettőkor felriadtam, beléptem a weboldalukra és azonnal "szerelembe estem" egy nagyon kedvező árú AMICA kombinált tűzhellyel. Olyan izgatott lettem, hogy alig bírtam visszaaludni. Reggel aztán szervezkedni kezdtem és mire a gyerekek felébredtek meg is rendeltem.  A hétvégét úgy töltöttem, hogy rendszeresen megnézegettem az elmentett linken az én gyönyörűségemet. Hétfőn  telefonáltak, hogy másnap, azaz kedden szállítják a tűzhelyet. Ezután kezdtem a beüzemelést szervezni.  Miután hiába próbálkoztam telefonon elérni a szegedi áruházat, e-mailt írtam, amire válaszul kaptam is egy tájékoztató e-mailt a Média Markt-tól, hogy a beüzemelést náluk lehet megrendelni,

3 napon belüli beüzemelés esetén 14 ezerért, 
2 órán belüli beüzemelésnél 18 ezerért, 
azonnali beüzemelésnél 20 ezerért.  

Őszintén mondom mellbe vágtak ezek az árak, miután a tűzhely ára 50 ezer volt. Hogy kerülhet egy pár perces szolgáltatás ilyen aránytalanul sokba egy tartós fogyasztási cikkhez képest?? Ja és a beüzemelési díjat előre ki kellett fizetni az áruházban. De az igazi bosszantó meglepetés csak azután ért, miután a Fiam bement a beüzemelést megrendelni és kifizetni.  Közölték vele, hogy

az árak 3 nappal ezelőtt felmentek, így a beüzemelés 21 ezer forintba kerül. 

Ja, és azt is elmondták, hogy ha a beüzemeléshez valamilyen plusz alkatrész kell, az még a helyszínen  fizetendő.  
Nem értettem, ha az árak 3 nappal ezelőtt mentek fel, akkor miért a "régi" árat küldték el hétfőn??? Sőt még kedden délelőtt is e-maileztem velük, akkor se esett szó áremelésről.
A beüzemelést  másnapra, vagyis ma délelőtt 10 és 12 közötti időpontra ígérték.
Eljött a mai nap is, vártam a szerelőt, de nem jött.  12:45-kor gyerekeim biztatására felhívtam az üzletet, hogy mi a helyzet, ennyi pénzt elkértek, a szerelő meg sehol. A hölgy meg akart adni egy telefonszámot, hogy hívjam fel a szerelőt, de ezt visszautasítottam. Ha ennyi pénzt elkértek a szolgáltatásért, akkor ne én telefonálgassak már a szerelő után. Innen felgyorsultak az események, a szerelő pár perc múlva hívott, hogy 20 percen belül nálunk lesz Úgy is volt, nagyon szolgálatkész, aranyos volt, mentegetőzött, hogy az üzlet neki nem jelezte, hogy milyen időpontra tettek ígéretet.  A bekötéshez persze kellett flexibilis cső. Lényeg a lényeg, be van kötve a tűzhely, igaz a bekötés majdnem a tűzhely árának felébe került, úgyhogy mondhatom, ennyi extra kiadásra nem számítottam, de mostmár mindegy... :(
Boldog vagyok és köszönöm a családnak a segítséget, hogy megvalósulhatott a vágyam. Remélem a tűzhellyel az egész családnak még kellemesebbé tudom tenni a karácsonyi ünnepeket. Igyekszem sok finomságot sütni-főzni. 
A tűzhely főzőlapja szikragyújtásos, a sütő légkeveréses grilles, minden vágyam teljesült.  :)

az új tűzhely beüzemelve

4 megjegyzés:

  1. Tegnap este reklámban láttam az akciót egyből rád gondoltam:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) én is láttam és mostmár mosolyogva gondolok a múlt hétre, amikor még izgatottan vártam, hogy elmúljon éjfél :)!

      Törlés