2019. november 13., szerda

Papír hópelyhek karácsonyfára


Közeleg a karácsony, megint rám tört az alkotási vágy. Legutóbb 5 éve volt ilyen késztetésem, akkori "alkotásaim"  itt  és  itt láthatók. Most, hogy Bogikánk már ovis nagylány, és egyre érdeklődőbb, úgy gondoltam tetszenének Neki a különböző hópehely formák. Régebben nem tudtam rájönni hogy lehet hat ágú hópelyhet kivágni így nyolc ágúak lettek az akkori hópelyheim. De a neten megtaláltam a megoldást. Igaz ott nagyméretű hópelyhek készültek, hogy jobban megfigyelhető legyen a készítés menete. Különféle mintákat több helyről le lehet utána másolni. 
Az én pelyhecskéim 7*7 cm-es négyzetekből lettek kivágva. A hajtogatás után alig maradt valami a papírból, de azért sikerült felrajzolni a mintát, amit végül hegyes körömollóval tudtam kivágni. A kivágás után visszamaradt kis  alakzatok láttán nem gondoltam, hogy széthajtás után bármire is hasonlítani fognak, de végül örömmel láttam, hogy mégis hasonlítanak a hópelyhekre. Bogikámnak nagyon tetszenek és nekem is. Zöld cérnával  fogom a fára akasztani őket. Meg persze csinálok még párat. Ha Bogikám nagyobb lesz, Neki is megtanítom, meg persze a többi Unokámnak is, ha érdekli Őket.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése