2021. február 6., szombat

 Az utóbbi időben hanyagoltam kissé a blogot, aminek csak az az oka, hogy csupa olyasmi készült a konyhánkban, ami már fenn van a blogon. Csupán két "újdonság" volt az elmúlt hetekben. 

Az egyik, hogy gyerekeim unszolására  kipróbáltuk a Lidl-ben kapható mirelit rántott sajtot és a sajttal töltött pulykamellet. Az első nagyon bejött a gyerekeknek,  biztosan veszünk máskor is belőle, az utóbbi nem volt jó,  furcsa volt a hús állaga. Én nem ugrok a rántott sajtért se, meg a sajttal töltött húsért se, de inkább készítek itthon csirkemellből töltött-rántott húst, mint még egyszer ilyen műhúst együnk akárhogy unszolnak is a gyerekek. 

A másik nem is újdonság, csak egy kis újítás a rizs főzésében. Egy Japánnal foglalkozó blogban olvastam a tökéletes rizs elkészítésének módját, kipróbáltam és már többször úgy készítettem rizst. A család szerint sokkal finomabb az "új módon" készült rizses étel, legyen az zöldséges, vagy húsos.  A blog szerint két személyre egy csésze rizs kell és két csésze víz.

Én  5 személyre 33,3 dkg parboiled rizshez kb. 6,6 dl vizet adtam és isteni lett.

Csak két dolgon kellett változtatni. 

1. A rizst meg kell mosni, hogy a keményítőt eltávolítsuk a felületéről.  Váltott vízben addig mostam, míg tiszta nem maradt a mosó vize. A leöntésnél szűrőt használtam, hogy egy szem rizs se menjen veszendőbe.

2. Csak 10 percig kell főzni, utána letakarva állni hagyni még 10 percig, hogy a szemek megduzzadjanak. 

Egyéb újítások helyett igyekszem viszont minél inkább kihasználni (és nagyon élvezem) a fagyasztó nyújtotta előnyöket. Az  előkészített és adagonként elcsomagolt csirke, és kacsa alkatrészek, ill.  sertéshús mellett a múlt év végén  készült  finomságokból is fagyasztottam le, pl.  körömpörköltet, füstölt húsos és sima apró húsos-húsgombócos káposztát. Direkt fagyasztásra főztem nagy fazék levest karajcsontokból és csirkehúsból  kb. 5-6 litert mindkettőből, majd az átszűrt tiszta levet, fagyasztó zacskóval bélelt tejfölös vödrökben pakoltam a mélyhűtőbe, így a vödrök mindig újra használhatók. Volt olyan, hogy a vasárnapi húsleves elfogyott, de a külön főzött levestésztából maradt. Gyorsan kivettem hozzá egy adag csontlevest, felforralás után isteni lett a tésztával. Vagy mikor Fiam náthás lett, gyorsan meggyógyult a kimelegített forró húslevestől. 

Már jó ideje a megmaradt sütik is  a fagyasztóban landolnak. Így került be szilvás lepény, almás-fahéjas, csokis, és mákos muffin, diós és mákos bejgli, pizzás csiga, saját sütésű kifli, sajtos és tepertős pogácsa, úgyhogy van mire rájárni.  Ha édességre vágyunk, kiveszek egy-két szelet bejglit, vagy 1-2 muffint, mikróban legnagyobb fokozaton (1000 Watt) 1-2 perc alatt kimelegítem. A pogácsákat, pizzás csigát ugyancsak 1-2 perc kimelegíteni és olyan, mintha akkor került volna ki a sütőből.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése