2016. augusztus 12., péntek

Káposztafőzelék, mint kelkáposztából készítve

Anyukám már régóta sima fejes káposztából készíti a kelkáposzta főzeléket, azt mondja, ezt könnyebb megemészteni. Én is kipróbáltam már, és tényleg, nem olyan intenzíven rostos és nem is olyan erőteljes az íze az ilyen módon készült főzeléknek, mint kelkáposztából készült társának. Az állaga finom selymes, az íze kellemesen fűszeres. Másodszor főztem így főzeléket, és mondhatom nekem igazán "bejön". Én ma ebédre minden feltét nélkül ettem, mert egyrészt a főzelékeket többnyire magukban szeretem, és ráadásul így még testkontrollos is. 
Hozzávalók: 
Egy nagy fej káposzta fele felaprítva, 2 db nagyobb krumpli tisztítva, felezés után vékonyra szelve, 1,2 liter víz, 1 és 1/4 fehér műanyag kanál ételízesítő, fokhagyma granulátum, őrölt kömény és csilipor ízlés szerint, 1,5-2 evőkanál rétes liszt, kevés olaj.
A feldarabolt fejes káposztát főni tettem ételízesítővel ízesített vízben, fedő nélkül. Amíg forrt egyet, megtisztítottam és felszeleteltem a krumplit, majd azt is a forrásban lévő káposztához adtam. Ezután fűszereztem fokhagyma granulátummal, csiliporral, őrölt köménnyel és lefedve puhára főztem. Amikor megpuhult a káposzta és a krumpli is, kevés olajat összekevertem rétes liszttel, és ezzel sűrítettem a főzeléket. Jól kiforraltam és már ehettem is. 
Testkontrollban szénhidrátos étel, várakozási idő utána 3 óra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése