2020. augusztus 25., kedd

Itt voltak a Fiúk :)!

 Igaz, "csak" egy hétvégére, de eljöhettek hozzánk Angliában élő Unokáim, Tomika és Ádika.  A vírushelyzet miatt fokozott óvatossággal jártak el, indulás előtt megcsináltatták a szükséges teszteket, utána indultak útnak.

A Balatonnál tölt a család 10 napot, ebből 3 nap lett a miénk a Fiúkkal. Legkisebbikemék mentek el értük a Balcsira, úgy, hogy Ők is kicsit megmártóztak  (amire sajnos évek óta nem volt lehetőségük), ezért csak késő este értek haza. Nagyon örültem, hogy jöhettek, mert szinte napra pontosan két év telt el azóta, mióta utoljára megölelhettem Őket. Tatuska is biztosan nagyon örülne, hogy újra együtt lehettünk, még ha csak ezt a pár napot is. 

Azért mindhárom napba belefért a fürdő látogatás, hogy minél jobban érezzék magukat. Első nap (szombaton) a mórahalmi fürdőben töltötték a nap nagy részét, a második-harmadik napon pedig a szegedi Napfényfürdőben múlatták az időt, többnyire a fedett részben, mert a Balcsin eléggé leégtek. Szerencsére a Neogranormon kenőcs, meg Ádika szerint a mórahalmi gyógyvíz szépen rendbe tette a bőrüket, elmúlt a pirosság és a hámlás is. 

Az első reggelen - még pizsiben -  sikerült Őket lefényképeznem.


Sajnos most csak hármukat, mert Olikám éppen a Velencei-tónál nyaral szüleivel. Azért a képen a háttérben Olikám is látszik - igaz, csak fényképen. 

A reggeli után a strandoláshoz igyekeztünk kaját, meg elegendő folyadékot csomagolni, de a strandon nem maradhatott el a fagyizás - palacsintázás. Én minden este kedvükre való vacsival vártam őket. 

Itthoni időtöltésként társasoztunk, gépen szójátékoztunk, bubis játékot játszottunk. A nagyfiúk viszont már nem nagyon akartak Bogikával játszani, inkább csak Ádika, de Ő se sokat. Tomi már komolyabb, internetezett, és beszélgettünk, de Legkisebbikemmel megnézte a vasárnap esti meccset is és bőszen szotyiztak drukkolás közben, mint régen Tatuskával. 

Gyorsan elteltek a napok hétfő este már el is mentek. Azt mondták szívesen maradnának még, de most sajnos csak ennyi idő adatott. Ennek is végtelenül örültünk. Csütörtökön indulnak vissza Angliába, addig még van kis idejük a Balatont élvezni.

Néhány kép az elmúlt napokról








2 megjegyzés:

  1. Milyen nagyok már a fiúk aranyosak és a kis Bogi a huncut mosolyával örült biztos az unokatesóknak! Kedves fotó "nagyi és az unokák" Bogika hasonlít rád!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyok már a fiúk :). Bogikám nagyon boldog volt, de a fiúk is nagyon örültek ennek a pár napnak, csakúgy mint mi felnőttek. Menyem megörökített bennünket, ki tudja mikor találkozunk megint, ez a kép legalább szép emlék. Még ha mama haját szétfújta is a sok ventilátorozás :). És a háttérben Olika is látszik fényképen, így mind a négy unokám rajta van a képen. Bár Tatuska is megérhette volna, hogy mind a négy unokáját ismerje.

      Törlés