2020. december 26., szombat

Karácsonyi ételeink 2020.

 

Karácsonyi sütijeink

Az idén nem csináltam nagy felhajtást a Karácsony körül.  Még hónap közben megvásároltam a felhasználni kívánt húsokat, amiket aztán előkészítve lefagyasztottam. Halat nem is akartam készíteni, végül Szenteste mégis lett hal, igaz csak a halászlében volt tiszai harcsa (Legnagyobbikom fogta még valamikor az ősszel), a második fogás pangasiusból készült, mert szerintem az ízében és állagában is nagyon hasonlít a tiszai harcsához. Legkisebbikem nem rajong a halakért, de ezeket Ő is szívesen megette. 

Harcsa halászlé

Rántott pangasius sültkrumplival és krumplisalátával

Az előkészített húsokból még 23-án megfőztem két nagy fazék káposztát apró hússal, húsgombóccal, és azért kettőt, mert az egyikbe füstölt hús is került. Nekem az túl nehéz lenne, ezért a másik fazékban csak a szokásos sima apró húsos-húsgombócos káposzta főtt. (Az apró hús mindkét fazékban bőrös malac comb és csülök volt.) A káposztákból már aznap ettünk, de az ünnepi asztalra csak Karácsony másnapján került, méghozzá a füstölt húsosból. (Mindkét fajtából került a fagyasztóba is, mert elég sok lett. Jó lesz valamikor ha nem lesz időnk vagy kedvünk főzni, csak ki kell melegíteni.) 



Füstölt húsos-apró húsos-húsgombócos káposzta

23-án sütöttem még egy hatalmas dupla adagos gyümölcskenyeret egy új recept alapján, ami ízre nagyon finom volt, de az összes mazsola és kandírozott gyümölcs leszállt az aljára. Így legalább Bogikám is evett belőle, mert Ő utálja ha "van benne valami" - csak levágtuk a gyümölcsös részt és már ehette is.  A gyümölcs meg az enyém lett :). 

Itt az alja van felül :)

Karácsony első napján "ragu"leves készült kockázott csirkemellből zöldségekkel és csigatésztával. Azért idézőjeles, mert kimaradt belőle a tárkony, a tejfölös habarás és a citrom, mert úgy Bogikánk nem eszi meg. Így is finom volt. 


Második fogás kacsasült volt, alatta sült rozmaringos-kakukkfüves-hagymás sárgarépával, és krumplival.  Mivel nem mindenki szereti a rozmaringos köretet, ezért sima krumplipüré is volt, aki azzal ette a kacsát, annak meggybefőtt volt mellé. 

kacsasült alatta sült fűszeres répával és krumplival

Karácsony másnapján ugyanaz a leves volt, mint az elsőn. Az egyik második fogás a fentebb említett füstölt húsos káposzta volt, a másik az én nagy kedvencem, amit leszavaztak ugyan, de a magam kedvére csak megcsináltam: csibemájas töltelékkel töltött csirke felsőcomb-filé petrezselymes krumplival és céklával. Imádtam minden falatját. 

töltött csirke felsőcomb-filé petrezselymes krumplival, céklával


Anyukám az idén is megsütötte az egész családnak a bejglit, 6 rúd diósat és 3 rúd mákosat, de jelezte, hogy  jövőre át kell vennünk tőle a stafétabotot. Februárban betölti a 80.-at, már nem bírja. 

Anyukám diós és mákos bejglije

A  kókuszgolyó és a mézeskalács  készítésében Bogikám is nagyon sokat segített. 

kókuszgolyó

mézeskalács

sajtos korong 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése