2020. május 7., csütörtök

Kaposzósz tejfölös tojással


Itt a tavasz, Szüleim kertjében megint rengeteg kapor nőtt. Szerencsére minden évben elszórja a magját, így aztán van bőven. Sajnos most nem látogathatjuk Szüleimet közösen a vírushelyzet miatt, de Legkisebbikem bevásárol Nekik is, ill. néha be kell ugrania valamiért. Egy ilyen alkalommal kaptunk megint egy csomó gyönyörű friss kaprot. Ma ennek 1/3-ából készült a kapormártás, egy kicsit másképp, mint szoktam, de olyan finom lett, hogy biztos készül máskor is így. 
Először is alaposan megmostam a nagy csokor kaprot, aztán a szárakat némi leveles résszel levágtam, és bezacskóztam, - jó lesz kovászos uborkába. A szép leveles rész felét szintén elcsomagoltam és mindkét csomag mehetett a fagyasztóba. A maradékot felaprítottam és szinte szóról szóra úgy készítettem el, mint ITT.

Hozzávalók:
4-5 evőkanál olaj, 3-4 evőkanál rétes liszt, rengeteg összevágott friss kapor,  kb. 3 dl tej, kb. 1 liter víz, 1 csapott fehér kanál só, ill. igény szerint,  3-4 evőkanál 20 %-os tejföl, 2 egész nyers tojás, pici só

Az olajból és lisztből világos rántást készítettem, majd ráraktam az apróra vágott kaprot. Jól lepirítottam, majd felöntöttem vízzel és tejjel. Sóztam, és kiforraltam. A vizet és tejet apránként adagoltam hozzá, mutatkozott, hogy mikor kell még. A végén a két tojást pici sóval és a tejföllel nagyon alaposan elhabartam és a kaporszószhoz kevertem. Még pár percig főztem és elkészült. Mivel senki nem kívánt ma húst enni, krumplit sütöttem hozzá, és mondhatom isteni volt, a tejfölös tojástól  habkönnyű lett, szinte szó szerint habos kaporszósz.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon finom ebédetek volt, de jó hogy friss kaporért nem kell zöldségesbe mennetek.

    VálaszTörlés
  2. Tényleg isteni volt Éva! Nem tudtam vele betelni, többször is ettem belőle tegnap. Tényleg jó, hogy Szüleimnél minden tavasszal kihajt a kapor, mert imádom :).

    VálaszTörlés