2020. május 25., hétfő

Viktória piskóta



Reggel fél szemmel-fél füllel láttam-hallottam ezt a receptet valamelyik csatornán Hugh Fearnley-Whittingstall egyik River Cottage adásában. Érdekesnek találtam, - csak 4 hozzávaló kell, tojás, vaj, cukor, liszt.  A felhasználni kívánt tojásokat meg kell mérni, és minden másból ugyannnyi kell. 

A hozzávalók nálam:
4 db M-es tojás,  - 22 dkg -, és minden másból is annyi + fél csomag sütőpor a finom liszthez, amit hozzá adtam. Vaj nem volt, itthon ezért 22 dkg margarinnal helyettesítettem.

Először a puha margarint kevertem habosra, majd hozzáadtam a cukrot, azzal is tovább habosítottam. Beleütöttem a 4 tojást, azzal tovább habosítottam, de csak kézi habverővel, nem akartam zajongani, míg Bogikám aludt. Végül a sütőporral elkevert lisztet is beledolgoztam. Sűrű masszát kaptam, féltem is kicsit, mert nem piskóta állagú volt, hanem szinte kemény. Margarinnal kikent, kilisztezett 26 cm-es tortaformába símítottam és 160 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőbe toltam. 30 perc múlva tűpróbáztam, és jónak találtam. 




Rövid ideig hűtöttem a formában, majd tányérra tettem a piskótát, de nem bírtam megvárni, hogy teljesen kihűljön, még langyosan megkóstoltam. Nagyon finom szaftosnak találtam, isteni volt magában, és a rákent eperlekvárral is. Érdemes kipróbálni.

Utóirat: kifelejtettem, hogy a 22 dkg cukorban volt 2 csomag vaníliás cukor is! Bocsi!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése