2023. június 6., kedd

Heti menü 05.22-től 05.28-ig

 Hétfő: leves volt vasárnapról, meg egy kis krumplipüré, amiből krumplis pogácsát sütöttem sajtszórással és simán is. Én ebédre a potyadékokból összefogott 2 pogácsát ettem meg tejjel. Imádom!



Kedd: fokhagymás-petrezselyemzöldes zöldségkrémleves pirított kiflidarabokkal


Rizseshús bőr nélküli csirke felsőcomb filéből (a csontokat is belefőztem)


Más: Tegnap Apukám papírjait vittem át a háziorvosához, kifelé jövet egy párt akartam kikerülni, nem vettem észre, hogy a járdán egy hatalmas úthiba volt, megbotlottam benne, és úgy el terültem, mint egy gyalogbéka. Esés közben csak arra tudtam gondolni, nehogy a térdprotéziseimnek baja legyen. "Szerencsére" nem térdre estem, hanem szó szerint pofára. Az arcom és homlokom bal oldala horzsolódott le, és borzalmasan megütöttem a bal kezem kisujját és a tenyeremet. Kicsit a bal lábam is belilult, de a protézisnek legalább nem lett baja. Egyedül nem is bírtam felállni, szerencsére Legkisebbikem a kocsiban várt, először a kezemnél fogva próbált felhúzni, de mivel nem sikerült, a hónaljamnál tartva emelt föl. El is vitt az SBO-ra, ott megmérték a vérnyomásom, kikérdeztek, hogy fáj-e a fejem, aztán mondták, hogy a fél arcom valószínűleg belilul. Aztán azt kérdezték mennyire fáj a kezem,  majd mondták, hogy valószínűleg csak zúzódás, de a röntgenre biztos soká tudok bekerülni, úgyhogy saját felelősségemre inkább haza mentem. Itthon jó alaposan bekentem az arcom Neogranormon kenőccsel, a kezem meg Fekete nadálytő krémmel és alaposan beborogattam hideg vizes ruhával. Az éjszakát egy Panadollal végig aludtam, és reggelre egész jó lett minden. Igaz a kezem még kicsit lilás, de délelőtt bírtam teregetni, meg bírtam varrni Apukám javításra szoruló ruháit, krumplit pucoltam és a kacsát is be bírtam rakni sülni. Csak leves nem készült ma.  Utána Apukámat is elláttam. Most megint bekentem a sebeimet meg a kezem, és megint van rajta borogatás. Örülök, hogy ennyivel megúsztam az esést.


Szerda: sült kacsaszárny hagymás krumplival  (a legutolsó bevásárlásnál hatosával raktam el a fagyasztóba a kacsaszárnyakat, ma 3 csomaggal olvasztottam ki. Tatának meg nekem hamarabb vettem ki a sütőből, a gyerekekére még rápirítottam, mert ők sültebben jobban szeretik.



Csütörtök: kacsanyakleves cérnametélttel



Krumplis tészta



Péntek: Rózsi mama féle krumplifőzelék, sütőben sült fasírt (saját darálású nagyon sovány sertéscombból)  isteni lett mindkettő


Szombat: csirkemelles-kolbászos olaszos paradicsomszósz tésztával


Vasárnap: csirkeleves májgaluskával,


Sertéspörkölt (lapockából) krumplival vagy tésztával



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése