2023. június 6., kedd

Heti menü 05.08-tól 05.14-ig

 Hétfő: vasárnapról maradt csirkemellcsont leves (ezt nem fotóztam), csirkepörkölt fél csirkemellfiléből és 20 db szárnyközépből szarvacskával


Kedd: karfiolleves cérnametélttel


Lecsó kolbásszal, kiflivel


Vagy bundás zsemle (a tetején egy extrán tojásos szelet van)


Bogikám itthon van, mert beteg, de se a levesből, se a lecsóból nem kért. Tésztát, meg sültkrumplit nem ehet örökké, így próbáltam valami más ehetőt kitalálni. De végül nyerő lett a bundás zsemle, mert neki is bejött, és Apukám is azt kért a leves után. (Valamikor később azért a lecsót is megette kiflivel  🙂.)

Szerda: magyaros gombaleves csiperkéből


Párolt,  krumplin sült fűszeres csülök



Először a csülköt daraboltam fel a hús rostjaira merőlegesen, majd sertéssült fűszeremmel fűszerezve lábasba pakoltam. Kevés vizet aláöntve fedő alatt pároltam, a vizet mindig pótolva. Közben krumplit tisztítottam és karikákra-félkarikákra vágtam. Sütőpapírral béleltem ki a mély tepsit, kicsit megolajoztam a papírt, a krumplit szétterítettem rajta és sertéssült fűszeremmel fűszereztem, pici olajjal meglocsoltam, jól elkevertem és 200 fokra és légkeverésre  állított sütőben 40-45 perc alatt pirulósra sütöttem. Addigra megpuhult a csülök is, így rászedtem az előzőleg átkevert krumplira, a csülök alatt maradt pár evőkanálnyi szaftot is ráöntöttem és még 15-20 percig sütöttem 225 fokon és légkeverésen. Isteni lett hagyma nélkül is, mert ma Bogikám kedvéért kihagytam a hagymát. Érdemes kipróbálni!!!

Csütörtök: csirkegulyás nokedlivel



Cukkinis-fokhagymás-petrezselymes-paradicsomos csípős penne


Vagy tejfölös - sajtos penne (utóbbiról nem készült kép)

Péntek: zöldségleves csirkeszárny végekkel kínai mie tésztával kicsit csípősen



8 db 2 ízületes szárny (ezek szárnyvégei kerültek a levesbe), és 20 db szárnyközép kakukkfűvel, oregánóval és csirke fűszerkerékemmel sütve, sültkrumplival tálalva



Szombat: bableves kolbásszal (nagyszemű babból)

Hűtős lángos (ebédre csak 10 db-ot sütöttem) mindenki úgy ette, ahogy akarta, én csak sóval, a többiek sajttal, tejföllel, fokhagymával



Vacsorára lett még 7 db frissen sült lángos.

Vasárnap: kacsanyak leves pántlika tésztával (a rántani való combokat is ebben főztem elő),


 rántott csirkecombok sütőben sütve, rántott karaj, krumplipüré





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése