2016. október 23., vasárnap

42. heti menü

Hétfő:

Füstölt csülök levében főtt lencseleves előző napról
Csülkös-sajtkrémes rakott tészta a maradékfelhasználás jegyében
Hozzávalók: 
40 dkg Koronás fodros metélt tészta, 8 dl víz, csapott fehér műa. kanál só, kevés olaj.
50-55  dkg felaprított főtt csülök, 10 dkg füstölt szalonna, 8+2+3 evőkanál Lidl-s friss sajtkrém, 5 db S-es tojás, só ízlés szerint
A tésztát Zepter módszerrel megfőztem, ráraktam 8 evőkanál sajtkrémet, pici sót. A füstölt szalonnát kiolvasztottam, a pörcöt kiszedtem, a zsírból is kivettem 6 evőkanálnyit. A többi szalonnazsíron megpirítottam az apró kockákra vágott csülköt, amikor lepirult, a sajtkrémes tésztához kevertem. Kiolajozott kis tepsibe öntöttem a sajtkrémes-csülkös tésztát, majd habarékot készítettem 5 pici tojásból, 2 evőkanál sajtkrémből és pici sóból, amit a tésztára öntöttem. A tetejét is megkentem sajtkrémmel és 200 fokra előmelegített légkeveréses sütőben addig sütöttem, míg ilyen szép lett. 6 kockára vágtam a tésztát és tálaláskor szedtünk a tetejére még pörcöt. Isteni finom volt :)!



Almás muffin


Kedd:
Húsos-húsgombócos káposzta (apróra vágott sertéshúsokkal, csülökkel, lapockával, füllel, fél kiló darált sertéshúsból készült gombóccal)
Körömpörkölt csak kenyérrel - Minden hagyományosan készült, a többször leírt módon. Nem készültek képek, csak ettünk.

Szerda:
Húsos-húsgombócos káposzta


vagy Körömpörkölt sós burgonyával 



Kókuszgolyó


Csak 30 dkg háztartási keksz volt itthon, azt késes robotgéppel ledaráltam, beletettem 12 dkg porcukrot, 1 cs. vaníliás cukrot, 12 dkg Rama margarint, 2 púpos evőkanál kakaóport, kb. 4-4 evőkanál sárgabarack és meggylekvárt, némi narancsszörpöt, rumaromát és addig forgattam a robotgépet, míg finom rumos massza lett. Akkor teáskanállal szedtem a masszából és kókuszreszelékbe forgattam. Nagyon finom lett, a massza tisztára a sportszeletre hasonlított. Ha olvasztott étcsokiba mártottam volna, sportszelet lett volna :).

Csütörtök:
Gombócleves
(Maradék főtt krumpliból készült krumplis tésztából - kb. 70 dkg áttört krumpli, kb. 35 dkg finom liszt, pici só. Feléből apró gombócok készültek a levesbe, másik feléből 12 db "tapcsikolt pogácsa.)


"Tapcsikolt" pogácsa, amit a gyerekeim régen párnának hívtak, látszik, hogy ezek is felfújódtak, mint a párnák


Csokis muffin
A régi recept szerint, csak pluszban tettem bele 3 evőkanál meggylekvárt és kb. 1-1,5 dl tejet. 


Péntek:
Tyúkhúsleves cérnametélttel (Hühnersuppe leveskockából)
Húsos-gombócos káposzta, vagy körömpörkölt,  csokis muffin.

Szombat:
Krumplis tészta, hagyományosan főzve,

(megint sárga lett a kép valami miatt :(.)

vagy sonkás-sajtszószos tészta


A sajtszószhoz ezeket használtam:
1-2 evőkanál olaj, pici sonkahagyma fele (~ 1,2 dkg nagyon apróra vágva), 1 szelet erdélyi szalonna (4 dkg), 4 szelet Dulano sonka (10 dkg) (- a szalonna és a sonka vékony csíkokra vágva), 1 csapott evőkanál rétes liszt, kb. 5 dl tej, 1 csapott fehér műanyag kanál ételízesítő, 15 dkg reszelt trappista sajt, 3 púpos evőkanál 20 %-os tejföl.
A hagymát, szalonnát, sonkát kevés olajon lepirítottam, liszttel leszórtam, tejjel felöntöttem. Ízesítettem ételízesítővel, felforraltam, beleraktam a reszelt sajtot, tejfölt, kiforraltam, a főtt tésztához kevertem. Nagyon finom volt.

Este: gyömbéres-citromos keksz



Vasárnap:
Leves csirkefarból és szárnyvégekből


Sült kacsacombrészek, krumplipüré


Este:
Fahéjas-szegfűszeges almás muffin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése