2014. december 25., csütörtök

Szenteste és Karácsony első napja 2014

Nagy izgalommal készültem a Szentestére az elmúlt napokban hisz újra nálunk jött össze a család, Szüleink, és gyerekeink párjaikkal együtt, - kivéve Angliában élő családtagjainkat, velük sajna csak Skype-on tudtunk beszélgetni. 
Az előkészületeket már 19-én elkezdtem, akkor megvettem megtisztítottam és elpakoltam a halakat, megfőztem az alaplevet, átpasszírozva tettem azt is fagyasztóba. Hétfőn, 22-én megfőztem a húsgombócos-apró húsos "töltött" káposztát, amit még aznap jó alaposan megkóstoltunk. Ami megmaradt, elraktam Karácsony második napjára. Külön egy tállal, amiben csak apró hús van, és külön egy tállal, amibe gombóc is került. 
24-én ebédre egy darab szintén mélyhűtőből elővarázsolt őzhúsból készítettem őzpörköltet Apának és Legkisebbikemnek, magamnak pedig vadast még 23-án, hogy ne a nagy vendégség napján kelljen még azzal is időznöm. Épp csak egy kis radiátor tésztát főztem ki melléjük, gyorsan megebédeltünk és mindenki csinálta tovább a dolgát. Én nem vagyok egy nagy pörköltes, de most megkóstoltam az őzpörit is, és most én is azt mondtam, hogy a pörkölt finomabb volt. Jó csípős lett a belefőzött hegyes erős paprikától, imádom az ilyet :). 
Az ebédről kép is készült, Apa pörköltje meg a vadasom:
Szentesti vacsorára hagyományos karácsonyi menüsor készült:
  • Filézett vegyes halászlé pontyból és harcsából pontytejjel, 
  • Ponty és harcsafilé orly módra petrezselymes krumplival, zöldséges-laskagombás rizzsel, citromos jégsalátával, 
  • Meggyes-mákos muffin.
Fényképek most nem készültek a vacsoráról, mert mindenki nagyon éhes volt. Különlegessége az volt, az orly módra sült halnak, hogy kókuszzsírban sütöttem meg, így nem lett tele a lakás büdös olajszaggal, a hal pedig isteni finom ropogós bundájúra sült. Örültem, mert a halászlé is nagyon jól sikerült, és a második fogás is, mindenki jól belakmározott, utána alig bírtunk pihegni. 
Mindkét Mama hozott még egy-egy tálca sütit, Párom Anyukája rózsa szeletet, kókuszkockát és gesztenyés mézest, Anyukám diós és mákos bejglit, máktortát, nanuka szeletet és meggyes túróst. 
Még szerencse, hogy mondtam Anyunak, hogy nem hozzon sok sütit :).
Éjfélig tartó kártyacsata zárta a napot.  Csak Anyu, Legnagyobbikom és Menyasszonya meg én nem kártyáztunk. Mi megnéztük Tomika szülinapi videóit, beszélgettünk meg bóbiskoltunk, miközben a tévében próbáltunk nézhető műsort keresni. 
Ma, Karácsony első napján már csak négyen ültünk asztalhoz ebédelni. A szűk családon kívül Férjem Anyukája  volt velünk. Eredeti terveim szerint
  • kacsaaprólék leves készült - gyorsfőző fedővel -  csigatésztával   -  erről nem készült kép

  • baconbe göngyölt sonkás-sajtos csirkemell, olyan módon,  mint régebben a göngyölt karajt,

  •  szokásos csibemájas töltelékemmel töltött filézett csirkecombok 


(Ennek különlegessége az volt, hogy a májtölteléket a csirkemell és a nyak bőrével takartam be, hústűvel odatűztem, aztán a megsózott combokat egyenként szorosan sütőpapírba csavartam, - úgy nézett ki, mint egy szaloncukor - 200 fokon sütöttem kb. egy órán át, aztán a sütőpapírból kiszedve 275 fokon sütöttem a húsokat szép pirosra, ropogósra.)
  • finom habos krumplipürével,
  •  barack és meggy befőttel. 
És végül az idei karácsonyfánk, fehér-ezüst színben. A hópelyheket én vágtam ki, egyszerű és szép díszek - nekem legalábbis tetszenek. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése